RockStation

Ghost - Prequelle (Loma Vista Recordings, 2018)

Szükségünk van pápákra?

2018. június 06. - KoaX

ghost_prequelle.jpg

A Ghost karrierje eszméletlen tempóban száguldott mindig is felfelé, és ki tudja a pokolból feltörő, a sátán duruzsolásával alá támasztatott dalok hol állnak meg? Van egyáltalán határ? A kis klubokat már rég kinőtte a zenekar, de vajon készen áll arra, hogy a ők legyenek az új arénabanda? Ez még a jövő zenéje, az azonban biztos, hogy június elsején megjelent a zenekar negyedik stúdió albuma, amit most ki fogunk vesézni.

Az idén tíz éves zenekar Prequelle névvel hozta napvilágra az újabb sátánéltető szövegekkel átitatott pop-rock albumát. Az Infestissumam óta követem a zenekart folyamatosan, így nem is volt kérdés, hogy tűkön fogok ülni az utolsó napokban, hogy végre hallhassam az új dalokat. Szerintem, ez az anyag olyan lesz a rajongók között, mint a már említett 2013-as Infestissumam. Meg fogja osztani őket, nem is kicsit. Még én sem tudom teljesen bizonyosan, hogy tetszik-e az anyag, vagy sem. A második album nagyon sok rajongónak nem jött be, mondván „ez már nem olyan, mint a debütáló Opus Eponymous” Persze voltak már akkor is ősrajongók, akik imádták, mind a két anyagot, így számukra a Meliora is tökéletes volt. Anno a harmadik lemeznek is érnie kellett a lejátszóban jó pár hetet mire megéreztük, hogy milyen is. Jó eséllyel hasonló lesz a sorsa a Prequelle-nek is.

ghost_band_2018_2.jpg

A lemezt nyitó Ashes-től elkezdett borsódzni a hátam. Végre jött az a hangulat, mint régen. Alig bírtam kivárni, hogy mi lesz a következő dal, mi vár rám még a lemezen, de nem pörgethettem tovább a dalt. A gyerek kórus tökéletesen előkészíti a már ismert, klipes dalt a Rats-et. Direkt nem szoktam előzetesen hallgatni dalokat, hogy ne befolyásoljanak, de a Ghost és pl. a Mastodon esetében sosem bírok várni. Így a Rats egy tökéletes felvezetése volt az albumnak, ellenben a rajongókat teljesen bevitte az erdőbe. A dal egy percig sem unalmas, tele van élettel, amolyan igazi poposabb, pörgős nóta, ami mégsem megy a rock rovására. Ellenben ezzel a dallal el is lőtte a zenekar a legerősebb dalát a lemezről, ami nem biztos, hogy a legjobb ötlet. Az album a maga negyvenegy percével, tíz dalt tartalmaz, amiből egy az intro, kettő dalt már hallottunk előzetesen, rajtuk kívül pedig két instrumentális tétel van. Így nem igazán jut sok finomság az embernek, pedig jó ideje ki voltunk már éhezve az új dalokra.

Már sokat vitatkoztunk erről ismerősökkel, de szerintem a két instrumentális tétel teljesen felesleges a lemezre. B oldalas dalok, amik egy bónusz lemezen tök jól tudnak működni, de az albumra nem kellettek volna. Megtörik a lemez hangulatát. De kanyarodjunk vissza az olyan dalokra ... A Faith hozza azt a stílust, mint a Meliora albumról a From The Pinnacle. Döngölős basszus téma, amire tökéletesen rá van illesztve a szóló. A refrén egyértelműen extra dallamos, amit koncerten biztos mindenki torka szakadtából fog énekelni. Az a jó a mostani Ghost dalokban, hogy nem unalmasak. Igaz, hogy Tobias mögött lecserélődött a teljes társaság, de ettől függetlenül egy olyan anyag született, ami egy percig sem unalmas. Leköti a figyelmedet, magával ragad és nem is ereszt, mert újra és újra meg akarod hallgatni. A See The Light elejét a shakerrel nem igazán értem, de ettől eltekintve ez a kis középtempós ballada is a koncertek középpontjába kerülhet simán. Kimondottan nagy szerepet kap a dalban a billentyű, ami nem is baj, hiszen a zenekarhoz tökéletesen illik a hangszer, és marha sokat tud adni a többi dalban is. Az új kedvencem a különböző hírességekkel, először az instagramon bemutatott Dance Macabre. Egyszerűen ebben a dalban benne van az a hangulat, ami a Ghost gonosz oldalát akarja megmutatni, de annyira lágyan, annyira dallamosan, annyira slágeresen, hogy az valami fantasztikus. Imádom, pont. A Pro Memoria lehetne a See The Light kistestvére is. Biztos, hogy egy időben íródtak a dalok, mert nagyon egy kaptafára mozognak, de mégsem válik egyik sem kliséssé a másik mellett. A Life Eternal egy remek záró dal, de a Witch Image nekem jobban bejött volna, ha az album végére kerül. Ettől független szeretjük ezeket a dalokat is.

Sokat gondolkodtunk azon, hogy vajon ki lesz az új Papa, és nagyon bíztunk benne, hogy Papa Zero kezébe veszi a gyeplőt és az ő vezetésével tényleg egy sötét anyag fog születni, mint ahogy azt előzetesen hallottuk is. Ehhez képes a Cardinal Copia egy Papa Emeritus által már kitaposott, poposabb, rock operásabb irányba terelte a zenekart. Jót tett-e az, hogy már nincs pápánk? Ez egy komoly kérdés, de az idő biztos választ fog adni rá. Azt sem tartom kizártnak, hogy Cardinal Copia-t a következő albumnál már érsekké, vagy akár pápává avassák. Az biztos, hogy zenészek ide vagy oda, Tobias remekül kezeli, alakítja a zenekar image-ét ezzel fenntartva az állandó kíváncsiságot, még akkor is, ha tudjuk kit rejt már a maszk.

45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5414020522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Figy L M 1 ideYEeeah 2018.06.06. 22:55:11

A Rozsdagyárban is felértékelték.
Nem értem. Talán nem is akarom.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum