Valahogy jól időzít a Budapest Park, hiszen a tavalyi Good Charlotte-féle mega-giga pop-punkbuli után idén egy szintén kvázi egésznapos bulival sikerült megünnepelnem a születésnapomat, igaz, egy árnyalatnyival másabb fajta, de szintén buli-pozitív muzsikával. Tavaly egy nappal korábbra esett a nagybetűs naptól a dolog, de idén telibe trafálták Bulleték, úgyhogy az alaphangulat adott volt, a koncert meg... Hát, nem lehet máshogy mondani, emelte a nap számomra egyébként sem kicsi fényét.
Lehet szidni ezt a stílust, mármint a metalcoret, szokták is sokan, nem értem miért. Lehet, hogy nem a legkeményebb muzsika, lehet, hogy sok a dallam, de nem értem a hibát. Hiába helyenként "csajos" ez a műfaj, én kedvelem, nagy szerepe volt annak idején a jelenlegi zenei világom kialakulásában, így nem volt mese, itt volt a helyem. Főleg a Bullet For My Valentine miatt, persze. A többiek egy körrel már fiatalabbak náluk, így kevésbé vágom a munkásságukat (ilyen-olyan mértékben azért tudom, miről van szó feléjük), egyértelműen érdekelt, hogy ki hogy tolja.
A korai kezdés persze mindig hálátlan dolog. A második Maiden-generáció két nap után ismét képviseltette magát Budapesten (a Killswitch Engage előtt Steve Harris fia pengetett), most a Kisdickinson és csapata röffentette be a napot. Griffin sem akarja a papáékat majmolni, a Shvpes a délutánhoz igazodva szépen hozta a popos elemekkel és nagyívű dallamokkal sem spóroló modern metalját, ami teljesen egyben volt. A nekik kiszabott időt szépen kitöltötték, végig volt lendület, le a kalappal előttük, de komolyan!
A Blessthefall követte őket a sorban, akik nem szaroztak, egyből a nagyon jól sikerült új lemez két dalával ficcentették be a rajongókat. Már ekkor is jó sokan voltak, láthatóan szép számmal akad rajongójuk errefelé, akik minden játékban benne voltak. Nem is csoda, hiszen ahogy a Shvpes is, ők is cukorként ragadó dallamokkal és lendületes, pofonként odavágó riffekkel operálnak, amit lehetetlen nem két kanállal habzsolni. Hiba volt a koncertjükben? Nem! Illetve nem igazán. A gitárok elég tompán szóltak, de hát ilyen az előzenekarok élete, ahhoz képest meg teljesen jól odacsaptak. Ez nem zavart senkit sem a szórakozásban.
A Caliban hozta azt, amit előre lehetett tudni: a délután legsúlyosabb pillanatait. A morci zenéhez morci időjárás is passzolt, épp, hogy elkezdték, jött is egy kisebb zápor. A küzdőtér persze nem ürült ki, sőt, az este legnagyobb circlepitjét is sikerült megalkotnia a németeknek (és még a wall of deathről nem is beszéltünk). Nem is csoda, az lett volna a szép, ha erre a zenére mindenki egy helyben állt volna végig. A buli rájuk eső részét a szerintem legjobb dalukkal, a Memoriallal zárták, de addig is sorban jöttek a jobbnál jobb slágerek, melyek alatt nyak nem maradt mozdulatlan. Erős volt, nem kicsit!
Be kell vallanom, az Asking Alexandria nem jött be. Az estén a kevés kivétel közé tartoztam, de az Akváriumos koncert óta nem szimpatikus nekem a gárda. Nem mondom, jó kis partyt tudnak eszkábálni és a közönség is vevő erre, én is megpróbáltam neki megadni az esélyt, de egyszerűen én nem tudok meghaverkodni velük - így egy kis pihenő lett a részem az estének ezen szakaszán. Jó volt nézni, mennyi embert meg tudnak mozgatni, nem is érdemtelenül. De nekem akkor sem...
Ellentétben a Bullet For My Valentine! A nagyon harmatos Temper Temper kivételével minden lemezt megidéztek a walesiek, mondjuk finoman úgy, hogy van is miből válogatni. Értelemszerűen az új, hamarosan megjelenő Gravity is megkapta a maga szerepét és ez nem csak az angyalszárnyas molinónak volt köszönhető. Rögtön két friss dallal csaptak oda Matt Tuckék (majd még kettő jött az új eresztésből), de utána is olyan gyilkos sor jött, amivel darabokra szedték a házat. Mondjuk egy ilyen diszkográfiával és ennyi slágerrel eleve nem lehet hibázni, nem is engedték ezt meg maguknak. A csapat úgy nézett ki, jó hangulatban volt, a közönség meg egyenesen izzott! Volt itt minden, Scream, Aim, Fire, vagy a ráadásban Tears Don't Fall (mekkorát szólt, te atyaég!) és Waking The Demon (ez a kettő így kombóban elég vadas, akárhonnan is matekozza az ember). De nyilván nem a zárásra maradt meg az összes puskapor, addig is volt egy jó adag nettó sláger, de nem sorolom fel, annak mindenki utána tud nézni a megfelelő helyeken.
A lényeg, hogy ezen a koncerten testrész nem maradt mozdulatlan. Akár a keményebb, akár a könnyedebb vonalú metalcoret szereti az ember, megkapta, amit meg kellett ezen a délutánon és persze kora estén. Aki ez után a koncert után elégedetlenül távozott, az nem tudom, mire számított, bár szerintem ilyen arc nem sok akadt. Az összes csapat a legjobb formáját mutatta, kiválóan szórakoztatott és egy nagyon jó közönségnek köszönhetően oda-vissza ment az energiaáramlás. Ideális esemény volt egy jó szülinapi ünneplésre, szóval: Kedves Park! Jövő júni közepén is jöhet valami ilyesmi! Köszi előre is!
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További kképek ITT.
