2018. június 18-án először járt Magyarországon a Shinedown és egy remek kis bulit toltak a közönség elé –koncertbeszámoló ITT. A koncert előtt volt lehetőségem interjút készíteni a zenekar dobosával, Barry Kerch-el. Kicsit izgultam, lévén ez volt az első interjú, amit valaha készítettem. Szerencsére nem volt okom izgulni, Barry nagyon laza arc, és hamar kiderült, hogy van néhány közös pont az életünkben.
Most vagytok először Magyarországon. Hogy érzed itt magad?
Igen, most először vagyunk itt, ez az egyik hely ahova először látogatunk el. Tegnap volt egy szabadnapunk, szóval körül tudtunk kicsit nézni. Szép napunk volt. Ez egy gyönyörű város. Nem tudtam, hogy szabadtéren fogunk játszani, azt hittem a koncert egy klubban lesz. Amikor ma megérkeztünk ide, láttam, hogy sokkal puccosabb.
Valószínűleg rendesen meg fog telni ma este. Én – és velem együtt még sokan mások – már 10 éve várlak titeket.
Sokáig tartott, míg eljutottunk ide.
Igen. Szóval milyen a turné eddig? Egy pár hete startolt, igaz?
Igen, itt (Európában). Néhány héttel ezelőtt indult, 2,5 hete talán. Nagyon jól erezzük magunkat. Nagy tömegek előtt játszottunk, nagy fesztiválokon, mint a Rock am Ring, Rock im Park, volt néhány önálló koncertünk is. Iszonyúan élveztük. Szeretek itt lenni, mert ez egy olyan élmény, amit gyerekkoromban nem gondoltam volna, hogy megadatik nekem. Mindig hallasz ezekről a helyekről, nekünk az államokban nincs ilyen régi történelmünk, nincsenek ilyen régi épületeink. Szóval átjövünk ide és látjuk ezeket az épületeket, kastélyokat. Nálunk nincsenek kastélyok. Vagy várbörtönök, vagy ilyesmik, szóval a történelem rajongó énem előjön belőlem. Antropológiát hallgattam a főiskolán és nagyon élvezem, hogy láthatom ezeket a helyeket. Mellesleg zenélhetek is, ami az egészben a legjobb. Szóval igen, imádok itt lenni. Csak most kezdtünk turnézni az új albummal, még kb. 2,5 hétig leszünk itt. Legközelebb ősszel jövünk majd vissza Európába és az Egyesült Királyságba.
Úgy tűnik hosszú turné áll előttetek. Van egyáltalán időtök kicsit feltöltődni, kikapcsolódni?
Nem annyi, mint szeretném. Tegnap volt egy remek szabadnapunk, de nem sok ilyen akad. Holnap hosszú út vár ránk Hollandiába, olyan este 5-6 körül érünk oda, vacsorázunk, másnap koncert. Aztán egy másik hosszú út. A legtöbb szabadnapunk utazással telik, szóval nem tudunk annyit várost nézni. De amikor van szabadnapunk, akkor tényleg megpróbáljuk felfedezni a várost, elmerülni a helyi kultúrában egy kicsit.
Szóval szerencsétek volt, hogy körülnézhettetek kicsit Budapesten. Mivel töltöttétek az időt?
A városnak ezen az oldalán van a szállásunk… A másik oldal ahol a palota van…
Buda.
Buda, igen. Szóval a hotelünk Pesten van. Itt töltöttem a legtöbb időt, ettem és hasonlók. Elmentem a városközpontba, arra a kör alakú térre, söröztem, figyeltem ahogy az emberek jönnek-mennek, meccset néznek, jól érzik magukat. Szórakoztató volt. Ugyanakkor a másik oldalon van egy csomó építészeti emlék, szóval ez mind nagyszerű. Egy teljesen új élmény, nem tudnék kedvenc oldalt választani. Mindkettő tetszett, de a történész énem a régit (Buda) imádta.
Hogyan kezdtél dobolni? Honnan jött a zenélés?
Nagyon fiatal voltam, 7 éves amikor dobolni kezdtem. A nagymamám testvére, akit nem igazán ismertem, jazzdobos volt. Ő mondta, hogy dobos leszek. 7. születésnapomra kaptam egy pergődobot, vettem néhány leckét, és teljesen magával ragadott. Szóval leckéket vettem, 3 évig játszottam iskolai zenekarokban és hasonlók. Aztán megkaptam az első dobfelszerelésemet. A főiskolán tagja voltam az egyetemi zenekarnak és a zenei programnak. Amikor onnan kikerültem, szerettem volna egy rock and roll zenekarban játszani, mert oda húzott a szívem. Játszottam néhány helyi bandában, de ezek nem igazán lettek sikeresek. Aztán Orlanadóból ahova főiskolára jártam, Floridába költöztem dolgozni. Akkoriban 25 éves voltam, eljegyeztem a most már feleségemet, aztán hallottam erről a meghallgatásról egy fickóval, akit Brent Smithnek hívnak. Megkaptam a felvételeket a meghallgatáshoz, meghallottam a hangját és meg kellett próbálnom. Elmentem, megkaptam a lehetőséget és 20 évvel később itt vagyok. Sosem néztem vissza.
Király. Azt csinálhatod, amit szeretsz és élheted az életet.
Igen. Nagyon szerencsés vagyok. De ez nagyon sok kemény munkával is jár. Sok időt töltünk backstage-ekben, egy idő után mind ugyanúgy néz ki *nevet*
Volt kedvenc zenekarod fiatal korodban? Melyik zenekarok inspiráltak?
Volt egy pár. Egyik legnagyobb korai kedvencem az Iron Maiden volt. Egyszer volt lehetőségünk turnézni velük, és remek volt, mint egy valóra vált gyerekkori álom. De nagyon vegyes volt a zenei ízlésem. Van egy bátyám, aki egy csomó különböző dologgal megismertetett. Szóval gyerekkoromban volt egy csomó heavy metal, Ozzy, Def Leppard és a Nine Inch Nails is nagy hatással volt rám dühös tinédzser koromban. Első éves voltam a főiskolán, amikor a The Downward Spiral megjelent. Rengeteg banda van, rengeteg hatás ért. Nagy zenerajongó vagyok, mindent meghallgatok. Ha jó a zene, akkor az jó, legyen az pop, rap, rock and roll, country, mindegyiket jó hallgatni.
Egy zenész számára a zene az élet.
Igen, így van. Ha valaki megérint, nem számít a műfaj. Ha megérint valamit benned, fellobbant egy szikrát, nem számít, mások mit gondolnak, ha belőled érzéseket vált ki - valami ilyesmiért van a zene. Tudod, a zenekarban mi mind máshogy hallgatunk zenét, sokat beszélgettünk erről. Brent a dallamot és a szöveget hallgatja, én a ritmust figyelem inkább, mint a szöveget. Az agyam így interpretálja a zenét. Mindenki másképp fogadja be.
Sosem zenéltem, de mindig is imádtam, amióta az eszemet tudom. Nem tudnék meglenni egy napig nélküle.
Ez egy életérzés. Vannak akik imádják, vannak akik nem. A feleségem nincs oda érte annyira, a lányom viszont imádja a zenét.
Említetted a Def Leppardot. Van egy Hysteria pólóm, amiben alszok. Még aputól nyúltam le…
Igen. A Dep Leppard volt az első nagy koncert, amit láttam. A Hysteria turnén voltak épp, és a bátyám elvitt engem megnézni őket. Ahogy néztem őket azt gondoltam, ezt akarom csinálni, jó mókának tűnik. És ezt csinálom. *nevet*
Beszéljünk az új albumról, az Attention Attention-ről. Ez a hatodik stúdió albumotok és az első, ami koncept album. Mennyiben különbözött az elkészítése a korábbiakhoz képest?
Egy kicsit más volt, mert általában amikor a többi albumot készítettük, volt 30-40 számunk, amiből kiválasztottuk azt a 10-12-t ami végül az albumra került. Ehhez nem írtunk annyi dalt, de azokat úgy kellett megírnunk, hogy passzoljanak a történetbe. Véleményünk szerint szeretünk olyan albumokat írni, amit az elejétől a végéig jó számok alkotnak. De ezúttal egy történetet meséltünk el. Kicsit nehezebb volt összerakni a részleteket. Minden érzelmet bele kellett sűrítenünk a központi karakterbe, mert az album valójában négyünkről szól, amit átéltünk az utóbbi pár évben. Nem titok, hogy Brent függőséggel küzdött a múltban, hogy Eric depressziós, Zack és én pedig próbáltunk segíteni nekik túlélni, támogattuk őket. Erről szól az album. A főszereplő besétál egy szobába, leül, felhangzik a Devil és azt gondolja: „oké, szembe kell néznem ezekkel a dolgokkal, lesz ami lesz”. Az album ezen az utazáson visz keresztül, és végül a Brilliant-el zárul. Ami arról szól, hogy „ki kell állnom, a legjobb énemet kell hoznom, akkor is, ha a kisördög folyamatosan ott ül a vállamon, és bármikor visszatérhetek ahhoz a személyhez aki voltam, de minden nap meg kell próbálnom tenni azért, hogy ne így legyen”. Tudod ez kemény dolog. Főleg azoknak a srácoknak, akik súlyos függőséggel küzdenek, vagy depresszióval. Én nem egészen értem milyen ez, de baromi szívás nézni, ahogy a legjobb barátaim, a bátyám keresztül mennek ezen.
Tudom. Az elmúlt hónapokban megismertem néhány embert, akik depresszióval és egyéb mentális betegségekkel küzdenek és nagyon nehéz nézni őket. Nem tehetsz semmit, de mellettük lehetsz és meghallgathatod őket, ha szükségük van rá. Eléggé szívszaggató tud lenni.
Igen, frusztráló.
Szóval, abszolút megértem és azt gondolom, hogy ezek az üzenetek teljesen átjönnek a dalokból a rajongók számára.
Igen. Azt hiszem ez jó dolog. A srácok számára ez egy kicsit terápiás jellegű is, Brent képes volt beleírni a dalszövegekbe, hogy igen, ez az amin keresztül megyek, és az életük egy részét rátenni az albumra. Azt gondolom, hogy ez másoknak is segít, akik hasonló dolgokkal küzdenek, megérinti őket a szöveg és segít nekik.
Van kedvenc számod ezen az albumon? Vagy olyan, amit különösen szeretsz élőben játszani?
Nem tudok kedvenc dalt választani az albumról, mert annyi munkát fektettünk bele. Ez olyan, mintha kedvenc gyereket kéne választanom. *nevet*
Igen, tudom, ez nem volt egy fair kérdés.
De élőben nagyon szeretem játszani a Devilt. Az emberek ismerik azt a dalt, az volt az első, ami kijött, és nagyon jól lezárja a szettet.
Régóta vagy már a zenekarban. Mi motivál még mindig?
Igazán élvezem csinálni amit szeretek, mi mindannyian. Imádjuk ezt csinálni, imádunk zenélni a rajongóknak, imádunk zenét írni. Ez az amit csinálunk. És még mindig összetartozunk, szeretjük egymást, együtt utazunk a buszon, együtt eszünk. Egy család vagyunk. És élvezek a színpadon lenni ezekkel a srácokkal, jól érezzük magunkat mindeközben. Azt hiszem, ha már nem szórakoztatna minket, abba kéne hagynunk, de még mindig élvezzük. Sokkal több, mint amit valaha is el akartunk érni. Nézz ránk ma, egy olyan városban, egy olyan országban játszunk, ahol soha nem jártunk korábban. Szeretnénk olyan sokáig csinálni, ameddig lehet. Mint a U2, az Aerosmith vagy a Rolling Stones. Csak csinálni amit ők, továbbra is lemezeket írni, ilyenek akarunk lenni. Sokáig itt akarunk lenni, csinálni amit szeretünk amíg élvezzük, egészségesek vagyunk és képesek vagyunk rá.
Barry, egy élmény volt, köszönöm, hogy szakítottál rám időt és válaszoltál a kérdéseimre!
Abszolút! Élvezd a show-t ma este!
Az interjúért köszönet Takács Timynek!
Fotók: Máté Évi
