Depeche Mode @ Volt Fesztivál, 2018.06.26.

2018. június 27. - Ernő Hellacopter

0dm60_eredmeny.jpg

Egy újabb Depeche Mode beszámoló! Vártátok már, ne is tagadjátok! Bő egy éven belül immáron harmadszor lehetett megcsodálni teljes valójában a dübörgő, lángcsóvát okádó, feltartóztathatatlanul menetelő basildoni csókákat, akik fittyet hányva a gyorsan pergő évekre, belevetették magukat a soproni éjszakába és megtáncoltatták azokat a tízezreket, akik még mindig nem tudják megunni ugyanazt a setlistet, és hajlandóak sokadszor is elénekelni, hogy "Everything count in large amounts"....

Jómagam is őrlődök ezen mindig. Vajon érdemes puffogni azon, hogy több tízezer forintért rendre ugyanazt kapjuk, vagy el kell engedni, és simán csak élvezni kell? Meddig lehet a tutizmust tolerálni, és mikor jön el a hangos felcsattanás ideje? Inkább kussba örüljek, hogy hallhatom ezredszerre is az Enjoy the Silence-t, s mivel totálisan időtálló, ráadásul kihagyhatatlan, így fogadjam el a megváltoztathatatlant, vagy emeljem fel a hangom, álljak az élére a forradalomnak, és követeljem a zenekartól, hogy végre, ha már ugyanaz a pár tízezer ember jelenik meg rendre a koncertjeiken, nagyobb körültekintéssel viseltessenek a rajongóik iránt? Egyáltalán Ti mit szeretnétek? Walking In My Shoes-t ezredszerre, vagy végre valami változást? Persze ez most egy fesztivál koncert volt, ahol azért ki kell szolgálni rengeteg laikust, akik tényleg csak a megaslágereket ismerik, de tegnap szerintem ez sem állta meg feltétlenül a helyét. A Groupamában, ha jól emlékszem, 23 nóta csendült fel, és olyan maximális üzemi kőmérsékleten égett az egész banda, ami tényleg felejthetetlen élmény volt. Az Arénában már csak 21 nóta fért bele, zömében változatlan formában, két számot cseréltek, kettőt elhagytak, köztük a Bowie feldolgozást, ami még mindig tisztességesnek mondható, de szerintem nem vagyok egyedül, akik már valami egészen mást vártak.

0dm_27_eredmeny.jpg

Így indultam neki a Volt fesztiválos fellépésüknek, annak biztos tudatában, hogy ez a változás nem most fog megtörténni. Sok zenekar csinál turnékat éppen 20., 25., 30. éve megjelent évfordulós teljes lemezekkel. Megtette ezt már a Metallica, az Anthrax, és rengeteg más zenekar, s noha Isten mentsen egy olyan Depeche bulitól, ahol kizárólag egy lemezre fókuszálnak, azért el bírnék viselni egy olyan turnét, ahol mondjuk meghúzzák a vonalat, és azt mondják: A Music for the Masses-ig válogatnak, vagy egészben leadják a '81-'85 single collectiont, vagy a '86-'98-at. Én tuti első sorban várnám! De ez egy lemezbemutató turné, s noha tegnap azért megelégedtek a két legjobb számmal (Going Backwards és az übermegagiga klasszikussá avanzsált Cover Me), összességében a 17 track nagyon kevés újdonságot tartogatott az ős-depechesek számára. Talán ki is merült a The Things You Said-ben. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy tízezreket kell kiszolgálni, szórakoztatni, és úgy hazaküldeni, hogy ne legyen hiányérzetük, amit tegnap a Depeche Mode azt hiszem abszolvált. Mert az csak egy dolog, hogy nekem soha, semmi nem elég jó, mindig több és jobb kell, azért egyetlen negatív véleményt nem hallottam a koncert után, így be kell lássam: amiről én álmodozom, az nem realitás a való világban. 

0dm_16_eredmeny.jpg

Mivel ez egy fesztiválfellépés volt, így a színpad elég minimálra volt véve. Hátul egy hatalmas ledfal a vizuálnak, két oldalt kivetítőként operáló ledfal a 27.000. sorban állóknak. A hangzás elég vegyes képet mutatott, a fel-feltámadó szél meg tudta tréfálni az érzékszerveket, de elől azért teljesen rendben volt. Azért kíváncsi vagyok, a keverőn túl ebből mennyi jött át. Minden tiszteletem azoké a százaké, akik a koncert kezdése előtt 3-4 órával befoglalták a színpad előtti legjobb helyeket, és dacolva az elemekkel, amik nem éppen fogadták a kegyeibe a tegnapi népes sereget. Érdekes volt, hogy a hatalmas színpad bal oldalára koncentrálódott a teljes banda, így mi elég rosszul pozicionáltuk magunkat, a jobb oldalra helyezett kifutó sarkához.Emiatt a koncert fele úgy ment le, hogy alig láttunk valamit, pedig az első sorokban álltunk, de legalább mindhárom alkalommal méteres távolságból csodálhattuk Dave bátyót, amikor igénybe vette kis kifutóját. És ha már fesztiválos fellépés: megelégedtek 17 nótával, ráadással együtt. Együtt énekelhettük a Personal Jesust, a Stripped-et, vagy a Walking In My Shoes-t (zzzzz), és ismét libabőröztető látványt nyújtott a Never Let Me Down Again karlengetése, ezzel a látvánnyal egyszerűen nem lehet betelni! Az viszont nagyon furcsa volt, és bennem hagyott is jócskán hiányérzetet, hogy ezúttal az utolsó hangok a közönségre maradtak, hiszen a bulit záró Just Can't Get Enough végét ugye a közönség énekelte, és én tényleg vártam valami ütős befejezést, ahol a végszót a zenekar adja meg, de itt most nem ez történt, és valahogy lógva maradt a levegőben, mint egy befejezetlen mondat. 
0dm55_eredmeny.jpg
A buli pozitívumait egy tömör mondatban össze lehet foglalni: A Depeche Mode időtálló slágereivel csodás estében részesítette a kedvükért összesereglett tízezreket, és megadta nekik a lehetőséget egy közösen eltöltött, önfeledt estére. A negatívumok pedig oly mértékben eltörpülnek mind e mellett, hogy pusztán szőrszálhasogatásnak tűnne. Job's done, a cirkusz továbbállt, mi kaptunk 3 Mode bulit, ami véleményem szerint sorrendben vesztett értékéből, de mire legközelebb ismét jönnek, addigra már engem is csak az fog érdekelni, hogy ismét ott állhassak, és együtt énekelhessek Gahanékkel. Lássuk be, erre nem sokan képesek a regnáló nagyhatalmak közül.
Fotók: Réti Zsolt. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr714077743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum