Church of Misery @ Robot, 2018. 07. 02.

Sabbath riffek és sorozatgyilkosok

2018. július 10. - p.man

churchofmisery2018bp.jpgAz Alice In Chains koncert másnapján jóval kisebb hírértékkel, de egy szűk kisebbség számára annál nagyobb jelentőséggel a doom japán királya, a Church of Misery is letarolta hazánkat. A Robotba szervezett bulival szemben szkeptikus voltam, tekintettel arra, hogy így ez egy szó szerint underground eseménynek látszott, de a félelmeim – sajnos – alaptalannak bizonyultak. A legnagyobb jóindulattal is 80-100 fős közönség viszont annak tudatában hagyta el a tetthelyet úgy este tizenegy körül, hogy ismét egy büntetően jó formában levő CoM-et látott.

Az estén a Church of Misery sokadik inkarnációját üdvözölhettük, de ez legfeljebb az újszülötteknek lehet újdonság. A rajongók tisztában vannak azzal, hogy a zenekar lényegében (a basszusgitáros-dalszerző) Tatsu Mikami, aki időről időre változó felállással készít albumokat és járja körül a világot szinte megállás nélkül. Az utolsó album - …And Then There Were None, 2016 – az összes közül leginkább hasonlított egy sessionzenészek által kísért szólóanyagra, még akkor is, ha olyanok működtek közre rajta, mint a Repulsion-legenda Scott Carlson. Az album elkészülte után sokadjára újraszervezett zenekar tavaly kezdte el járni a világot, és a pesti koncert alapján nyugodtan kijelenthető, hogy az új felállás erőlködés nélkül megállja a helyét napjaink doom túltengésében.
churchofmisery2018.jpgHa esetleg volna bárki, aki idáig eljutott az olvasásban, de még nem hallott a Church of Miseryről, annak röviden: Black Sabbath ihletésű és stílusú dalok (természetesen Ozzys Sabbathra gondolok, nem mintha lenne másmilyen igazi Sabbath), melyek mindegyike – az első, hivatalosan csak évekkel később kiadott Vol I. kivételével – sorozatgyilkosokról szól. Sajnos a japánoknak bőven van lehetőségük elmerülni az emberi elme sötétségében, és lassan másfél évtizede készítik a jobbnál jobb albumokat.
A Robotban szűk hetven perc bőven elég volt arra, hogy a napokig tartó fülzúgást is olyan klasszikusoknak tudjuk be, mint a Brother Bishop vagy a Born To Raise Hell. A kezdődalt megszakító technikai malőr az égvilágon semmilyen módon nem befolyásolta a kisszámú, de annál lelkesebb közönséget az újragondolt Sabbath riffek megbólogatásában, a tagok pedig lassan, de biztosan lendültek bele az estébe. Az új album Make Them Die Slowlyja büntetett, de az igazi parti a Red Ripper Blues / Shotgun Boogie környékén indult be, amikor a legbátrabb próbálkozók még egy moshpit-szerű valamit is igyekeztek összehozni az erre rendelkezésre álló nettó két négyzetméteren. A záró I, Motherfucker ultrahangos verziója után őszintén meglepődtem volna, ha bárki elégedetlenül indul haza – igazi oka szomorúságra legfeljebb a zenekarnak lett volna a VB belga-japán meccs végeredménye kapcsán, de a hallottak alapján jól el tudtak vonatkoztatni ettől.

A súlyos zenék kedvelőinek idén nyáron sincs okuk panaszra, és a Church Of Misery fellépése is tökéletes volt a maga zajos nemében. A helyszín, úgy tűnik, a közeljövőben preferált helye lesz a hasonló buliknak, tehát mindenkinek, így a sorok szerzőjének is lesz még lehetősége megbékélni vele, mert többek között kora ősszel ismét Desszert Feszt, (többnyire) ugyanitt.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4214103765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum