Immortal - Northern Chaos Gods (Nuclear Blast, 2018)

Az élet Abbath után...

2018. július 11. - bönin

immortalnorthernchaosgodscd.jpg

Abbath 3 éve elhagyta az Immortal fedélzetét. Meg mertem esküdni, hogy a legendás norvég black metal zenekar leteszi a lantot. Bár már kétszer újraalakultak, most úgy látom kicsit messzire mentek és több volt ott mint pár nézeteltérés. A fiúk a fagyos hegycsúcsokon óriási fekete csatabárdok helyett bírosági végzéseket kezdtek el lóbálni -  harc az Immortal trademarkért. A csatában Abbath maradt alul és a két őskövület tag Demonaz és Horgh megszerezte magának a jogokat, hogy az Immortal márka alatt vágjanak bele duóként valami új megalkotásába. Nagyon csípem Abbath-ot, ezért úgy gondoltam Abbath nélkül nincs élet. Abbath nélkül nincs Immortal. De van.

Tehát Demonaz és Horgh. Kik is ők? Demonaz a zenekar alapításakor a gitárosi poszton tevékenykedett és serényen hozzátett a zeneíráshoz egészen a Blizzard Beast-ig (1997), ugyanis krónikus íngyulladás miatt le kellett tennie a hangszert. A zenekar életében mégis végig jelen volt, hiszen ő írta a szövegeket és az ő nevéhez fűződik a sötét fantázia világ, Blashkyr. Horgh pedig szintén a Blizzard Beast óta nyúzza a dobokat a norvég csapatban, így már igen régóta a zenekar része.

A töri lecke után csapjunk bele az új sötét matéria közelebbi megvizsgálásába. Az első napvilágot látott promo szám után hallattán meg kell hagyni, őszintén meglepődtem. Éreztem, hogy valami kegyetlen készülődik Demonaz-ék keze alatt, de voltak erős kétségeim. A Northern Chaos Gods daráló tempójú blast beat-tel nyit és a reszelős fagyos riffek a szám végégig lehűtik a sörödet. Demonaz hangja teljesen rendben van, fejlődött a szóló lemeze óta, bár Abbath világhírű és karakteres hangját nem übereli. A norvégok akkor vettek meg, amikor meghallottam a 9 perces Mighty Ravendark-ot. Az akusztikus témán jól hallható az erős Bathory hatás és Demonaz tipikus lassabb, kimért, már-már vontatott, de epikus gitártémái. A szám tulajdonképpen a 1995-ös Blashyrkh (Mighty Ravendark)-nak a folyatása.

Miután hallottam tulajdonképpen az első és utolsó alkotást a korongról, már kezdett kialakulni bennem a kép, hogy ez bizony a Battles in the North és a Blizzard Beast Demonaz-os albumok hangzásvilága és számstruktúrája lesz, csak a mai modern stúdió technikáknak köszönhetően, egy tiszta hangzással. A lemez Peter Tägtgren (Pain, Hypocrisy, Lindemann, The Abyss) keze alatt készült, aki ráadásul bevállalta, hogy feljátsza a basszust is. A mester szép, tiszta munkát végzett, bár ezzel épp az old school, régi, reszelős Immortal hangzás paradoxonját érte el.

A lemezt egy kritikával lehet illetni: túlságosan klisés. Minden témát mintha már hallottunk volna már, csak nyilván nem ugyanabban a sorrendben. Bár egyesek szerint a családi hagymás fasírt receptjét sem szabad megváltoztatni. Én személy szerint nem vártam el most az Immortaltól, hogy megváltsák a világot, valami óriási black metal innovációval. Örülök, hogy egyáltalán létezik a banda… Ahhoz képest, hogy Demonaz 21 éve előszőr zenél, el tudom engedni, hogy az album túlságosan kristályos, bár véleményem szerint ez nem akkora wasistdas, attól még irtó jól szól. Haladunk a korral kéremszépen.

immortal_3.jpg

Említek pár kiemelkedő számot.  A már dicsőített Mighty Ravendark a favorit, de ne menjünk el a zseniális, jéghideg feelingű riffek mellett a Grim and Dark-ban. Aztán ott van még a Where Mountains Rise, ami akár Demonaz szóló anyagán is elfért volna. Epikus és egyben egy iszonyat brutális dal.

Tehát summa summarum, a Norther Chaos Gods egy iszonyat korrekt album, de egetrengető új hangzást és újításokat ne várjunk. Ez így degradálóan hangzik, de jelen esetben hozni az alapvetően magasra tett szintet most óriási elismerés. Kíváncsi vagyok mikor jelentenek be turnét, mert biztosan elmegyek egy szeánszukra kicsit lóbálni azt a csatabárdot. Bleh!

4kop.png 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4114104771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum