RockStation

Jövő hét kedden Budapesten játszik a Helmet

2018. július 30. - sunthatneversets

helmet_2jpg.jpg

Legutóbbi Dead To The World című lemezével tér vissza Európába a Helmet és természetesen Budapest sem marad ki a sorból, hiszen a csapat frontembere rajong a fővárosunkért. Augusztus 7-én irány a Dürer Kert!

Az amerikai Helmet 1989-ban alakult, hozzánk azonban csak 2008-ban jutott el először az addigra az aranylemezes és Grammy-díjra jelölt Meantime-mal befutott formáció. Page Hamilton frontember leginkább a “gondolkozó emberek metal bandája” címszóval illeti saját zenekarát, a kritikusok szerint pedig ők voltak azok, akik képesek voltak egy korábban nem létező hidat képezni az indie-rock és a metal között, de hatással voltak többek közt a Toolra, a Panterára, a Mastodonra és a Limp Bizkitre is. Bárhogy is legyen, a Helmet az elmúlt évtizedek során megjelent lemezeikkel és frenetikus koncertjeikkel a legjobb koncertzenekarok közé tartoznak: aki látta már őket élőben, tudhatja, milyen eget-földet rázó riffekre számíthat.

Amióta pedig a zenekar elsőként betette a lábát Budapestre, Hamilton annyira belezúgott a városba, hogy azóta kihagyhatatlan állomása az európai turnéknak. Most, a budapesti koncerttel egyetemben a Helmet 13 másik városban fordul még meg Belgiumtól-Budapestig, de a headline koncerteken túl több, még be nem jelentette fesztivál fellépésük is lesz. A csapat legutóbbi albumával, a Dead To The Worlddel turnézik, hozzánk pedig augusztus 7-én térnek vissza a Dürer Kertbe. A koncertről további infók ITT találhatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7414149921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum