Koncertkiadvány és stúdióalbum is jön a Kiskével és Hansennel kiegészült Helloweentól

2018. augusztus 22. - theshattered

helloween_pumpkin.jpgValljuk be, a Michael Kiskével és Kai Hansennel kiegészült Helloween Pumpkins United nevezetű turnéja egy elég nagy dobás a zenekar részéről, hiszen Kiske 1993, Hansen 1988 óta nem részese a csapatnak, habár utóbbi azért fel-fellépett néha a Tökökkel. A régen várt összeborulás nem is kis eresztésű turnéjáról, mely a Fezent is érintette egy hónapja, élő anyagot fognak majd kiadni, sőt, ami méginkább rajongóbarát hozzáállás: jövőre elkezdődik az ebben a felállásban rögzítendő nagylemez írása is.

Az élő CD és DVD anyag, mely a jövő év elejére lesz várható, a Pumpkins United turné legjobb pillanataiból fog összeállni, bár hogy melyik dal honnan érkezik majd, illetve lesz-e magyar vonatkozás, egyelőre még nem tudni. Viszont ami miatt a rajongók jobban dörzsölhetik a tenyerüket, az a tervek szerint 2020-ban érkező, Weikath, Hansen és Deris dalíró trió által készített új korong:

"Először legyen meg a turné, azt mondtuk. Természetesen vannak ötletek, ez nyilvánvaló. De egyelőre csak erre akarunk koncentrálni. Kis szünetekkel az év végéig fog tartani, de úgy vélem, a jövő év közepén már pontosabbat is tudunk mondani egy lehetséges albumról. Majd meglátjuk." - nyilatkozta Kai Hansen.

"Megcsináltuk ezt az extra dal a turnéhoz, a Pumpkins Unitedet, de elcsúsztunk vele, mert a turnéra készültünk. Próbáltunk. A próbák alatt általában nem csinálunk felvételeket. Kell hozzá az extra idő. Ha egyszer felveszünk majd közösen valamit, valószínűleg több időbe fog telni, mint amikor a Keeper albumokat vettük fel, mert több karakter, több alfahím van most a csapatban. Ez rendben is van. Működni fog. Csak több időbe fog telni. Ha már egyszer megcsináljuk, nem akarunk egy összecsapott munkával előállni. Nem lesz rajta egy kibaszott töltelékszám sem." - tette hozzá Michael Weikath.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9614194511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum