RockStation

„Úgy gondolom, a viszontagságok mindig vezetnek valahova”

Interjú Joey Vera basszusgitárossal (Armored Saint)

2018. szeptember 05. - magnetic star

sc4_9874ed.jpgA folyamatosan aktív Joey Vera hovatovább visszatérő „vendég” (azaz interjúalany) nálunk. A Fates Warning tagjaként eddig két alkalommal nyilatkozott nekünk az éppen aktuális lemezmegjelenés, illetve budapesti fellépés kapcsán. Ezúttal eredeti csapata, az Armored Saint képviseletében tette annak apropójából, hogy idén egyik csúcsalkotása, a Symbol of Salvation album anyagával koncertezik a zenekar, mellyel Budapestet is útba ejtik majd november 8-án. Az eindhoveni buli előtti beszélgetés ennek megfelelően elsősorban erre a lemezre fókuszál: szó esik az album előtörténetéről, megszületéséről, és általában a korról is, amelyben napvilágot látott. (Fotó: Peter Van Wielen)

A Symbol of Salvation első európai körének végénél jártok éppen…
Joey: Így igaz, ma este zárjuk le Eindhovenben. Az utolsó buli holnap lesz Belgiumban az Alcatraz fesztiválon, aztán hazautazunk. Utána három koncertünk lesz még, kettő Kaliforniában és egy Nevadában. Novemberben pedig visszajövünk Európába és folytatjuk a Symbol of Salvation turnét.

Az USA-ban már futottatok egy kört a Symbol…-lal. Milyenek voltak közönségreakciók?
Joey: Nagyon-nagyon jók. Mindenkit lázba hozott, hogy ezzel a lemezzel koncertezünk. Rengeteg rajongónak ez a kedvence, vagy legalábbis az egyik, úgyhogy nagyszerű visszajelzéseket kaptunk. Nem tudtuk, mire számítsunk, mivel soha nem csináltunk még ilyet, és óriási volt, ahogy az emberek még azokat a kevésbé ismert dalokat is végigénekelték, amelyeket még sosem játszottunk azelőtt. Szóval klassz volt, igazán élveztük.

Ha már szóba kerültek az eddig sosem játszott nóták, ezeknek a műsorra tűzése nektek is különösen komoly többletet adtak érzelmileg, igaz?
Joey: Persze, hiszen így visszautaztunk az időben a lemez elkészítéséig, amikor is roppant nehéz időket éltünk át. Érzelmileg nehéz folyamat volt, úgyhogy rengeteg emlékünk jött elő az album elkészítésének idejéből, amikor visszanyúltunk a régi dalokhoz és betanultuk ezeket. Jó érzéssel töltött el, hogy mindenre emlékeztünk, még a durva dolgokra is. Ma is igen büszkék vagyunk erre. Azonkívül nem akármilyen teljesítmény minden este nyomni ezt a tizenhárom nótát. Nem tudhattuk, hogyan fog elsülni az egész, szóval minden este odatesszük magunkat.

Szerinted ez a nehéz időszak is közrejátszott abban, hogy annyira kitűnően sikerült a lemez?
Joey: Mindenképpen. Úgy gondolom, a viszontagságok mindig vezetnek valahova. Amikor az ember felülemelkedik valamin, abból energiát nyer, és a végén megerősödik. Szóval igen, szerintem amiatt van benne valódi szenvedély, mert olyan nehéz volt elkészíteni, és ez meg is mutatkozik a teljesítményünkön, vagyis a hangszeres játékon és az éneken. Ismétlem, nehéz volt létrehozni az anyagot, mégpedig a barátunk halála miatt, ami majdnem a zenekar feloszlásához vezetett. De utána mégis egyesítettük erőinket, és új alapokra helyeztük a kapcsolatunkat Phillel (Phil Sandoval) és Jeffel (Jeff Duncan). Ez mindannyiunk számára új tanulási folyamatot hozott. Lényegében családnak érezzük magunkat a zenekaron belül, ugyanezzel a tagsággal, és rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy azóta is ugyanaz a felállásunk. Ez számunkra rengeteget jelent.

joey_vera_01.jpg

Hogyan képzeltétel el akkoriban a banda jövőjét? Rögtön turnékat is terveztetek vagy az utolsó munkátoknak tekintettétek az albumot?
Joey: Amikor a már említett dolgokat – Dave (Dave Prichard) elvesztése, majd az újjáalakulás – éltük át, Brian (Slagel) kiadója, a Metal Blade óriási szerepet játszott abban, hogy újból összeálltunk, és megszülethetett a lemez, mert, mint említettem, néhány hónapig nem tudtuk, mitévők legyünk. Brian mondta azt: „Srácok, annyi jó dolgot hoztatok össze Dave-vel, ne hagyjátok veszni. Szeretném megjelentetni ezt a lemezt.” Márpedig vagy huszonöt dalt írtunk meg. Úgyhogy megállapodtunk és visszavettük a bandába Jeffet és Philt. Azon járt az agyunk, hogy bizonyítanunk kell, mert előtte ejtett minket a Chrysalis, szóval úgy éreztük, sarokba szorítottak bennünket. Ezért olyan veszélyes és vérszomjas a lemez javarésze, és persze Dave Jerden producer is hozzátette a magáért annak érdekében, hogy ilyen érzetet keltsen. A hamvainkból kellett feltámadnunk, erre összpontosítottunk. Fogalmunk sem volt arról, meddig fog tartani a folyamat, vagy mi fog történni legközelebb. És őszinte leszek: amikor az album kijött, a sajtó és az újságírók imádták, mindenütt kitűnő kritikákat kaptunk rá, jó kis klipjeink készültek és mentek az MTV-n, turnéztunk is, bár nem túl sokat – ám mintegy tizenkét hónappal a lemez megjelenése után ráeszméltünk, hogy nem vették meg olyan nagyon sokan. Ne felejtsd el, hogy 1991-ben már egyre népszerűbb lett a grunge. Jött a Nirvana, az Alice In Chains, a Soundgarden, a Pearl Jam… A zenei környezet változóban volt. Továbbra is heavy metal zenekarként tartottak számon bennünket, csakhogy a 90-es évek elején a „heavy metal” egyfajta szitokszónak számított. A metal a föld alá szorult, és bár a Pantera pár évvel később visszahozta a felszínre, nekünk gondjaink voltak. Nem tudtunk beilleszkedni sehova. Az egyik oldalnak túl durvák voltunk a másik oldalnak túl puhányok… Ez, mondhatni, mindig is a problémánk volt. Létbizonytalanságban voltunk, ami ismét kiábrándultsághoz vezetett. 1992-ben úgy voltunk vele: „Na, most mihez kezdjünk?” Annyit vett ki belőlünk a Symbol… elkészítése, hogy már nem akartunk nekilátni egy új lemez megírásának.

Ezért döntöttetek a leállás mellett?
Joey: Igen, ezért. És amilyen szerencsénk volt, Johnt is ekkor kereste meg az Anthrax. Voltaképp szükségünk volt erre az időre. akkoriban még egyikünk sem volt tisztában ezzel, de szünetet kellett tartanunk.

as_dynamo_2.jpg

Dave Jerdennek a Symbol of Salvation volt az első metal lemeze hangmérnökként és producerként?
Joey: Nem tudom. Vele készült az Alice In Chains-féle Dirt és egy Jane’s Addiction lemez is előttünk. Ezek egyike sem igazán heavy metal, viszont súlyos rock albumok, ami által Dave komoly tapasztalatra tett szert a remek gitár-és dobhangzások terén. A hagyományosabb heavy metal zenekarok közül talán velünk dolgozott elsőnek.

Ezután az Anthrax is vele készítette el a Sound of White Noise lemezt. Volt ennek bármi köze ahhoz, hogy a Symbol…-on is ő dolgozott producerként és / vagy annak, hogy John beszállt az Anthraxbe?
Joey: Hogy őszinte legyek, nem tudom, összefüggésben vannak-e ezek a dolgok. Dave elég felkapott producer volt abban az időben, az Offspring egyik lemezén is dolgozott, ha jól rémlik. Az Anthrax albuma ezután készült. Az embereknek az jutott róla eszébe, hogy nagyon ért a nagyszerű gitár-és dobhangzásokhoz, meg hogy egy jó producer. Szóval nem tudom, volt-e köze a dologhoz az Armored Saintnek. Jó kérdés.

A Symbol… dalírási megközelítése néhol a legutóbbi lemezeteken, a Win Hands Downon is visszaköszön.
Joey: Igen, persze. A Symbol… abban az időszakban íródott, ’87-től / ’88-tól kezdve, amikor ejtett bennünket az akkori kiadónk, a lemez ’91-es elkészültéig. Vagyis volt egy két-három éves periódus, amikor mást sem csináltunk, csak írtunk. Nyomtunk néhány bulit itt-ott, de leginkább írtunk, és mint mondtam, hozzávetőlegesen huszonöt nótánk született. Próbáltunk lemezszerződéshez jutni, de mindenhonnan elhajtottak. Ugyanúgy dolgoztunk, ahogyan ma is tesszük: akkor írunk, amikor ihletet érzünk, amikor ráérünk, és amikor akarunk is írni, és lemezt készíteni. Ma már nincs kiadói ütemterv, amelyhez muszáj tartanunk magunkat. Hagynak minket dolgozni, és szólunk nekik, amikor készen vagyunk. Nekünk ez nagyszerű, szerencsések vagyunk, amiért megvan ez a szabadságunk. Amikor konkrétan a Win Hands Downt írtam, áttanulmányoztam a munkásságunkat. Nem csak a Symbol…-t, hanem a többi, azelőtti anyagunkat is. Olyasmit akartam kiaknázni, amiben szerintem erősek vagyunk. Bizonyos dolgokat a ritmusokat illetően, a basszus és a dob összjátékában, vagy a gitárriff eljátszásának módjában és abban, ahogyan a ritmusszekció érzésből játszik. Ezt szerettem volna jobban kiaknázni önismétlés nélkül, viszont olyasmit csinálva, ami szerintem a védjegyünk, sőt ami a sajátunk. Így közelítettem meg a dalírást a Win Hands Downon.

joey_vera_03.jpg

A Symbol… legutóbbi kiadásának bónusznótái is ugyanabból az időszakból származnak?
Joey: Igen. Abból a dalírási periódusból valók. A lemezről lemaradtak, de ugyanabban az időben íródtak. Néhány ezek közül rajta van a Nod to the Old Schoolon, amelyre felkerült pár demó ugyanabból a időszakból.

A közelmúltban bakeliten került újbóli kiadásra az album, ráadásul többféle színben. Eredetileg is volt bakelit kiadása?
Joey: Volt. Először eltérő borítóval jött ki, főleg Európában. Bakeliten Európában megjelent, de Amerikában szerintem nem. Európában a régi borítóval hozták ki, amely egyben az eredeti is, vagyis amellyel világszerte kellett volna megjelentetni az albumot. A megjelenéskor a fekete borítóra esett a választásunk, a legtöbben viszont, legalábbis Európában alighanem a barnás változatot ismerik. Az volt az első verzió, az USA-ban is ezzel kellett volna kiadni a lemezt. Így aztán lett két különböző kiadás: egy európai és egy amerikai. Az újrakiadást azonban mindenütt egyformának akartuk, ezért a borító fekete lett, a papír pedig igazán príma. Nem fényes, mint az akkori nyomtatott papír. Matt, nem fényes, és nagyszerűen néz ki. A Metal Blade remek munkát végzett a csomagolással, szuper lett.

Nemrég John Bush azt nyilatkozta pár helyen, hogy már írjátok a számokat a következő lemezre. Hol tart a folyamat és mikorra várható az új anyag?
Joey: Tavaly decemberben vagy idén januárban kezdtük meg a dalszerzést. Már megírtunk ezt-azt, de még semmi nincs készen, ráadásul félbe is kellett szakítanunk a projektet, mert májusban elkezdtünk koncertezni, úgyhogy a turnézás lett az elsődleges elfoglaltságunk. Azt tervezzük, hogy amint hazaérünk, folytatjuk az írást, és ha lesz valami a 2019-s megjelenésből, akkor az őszre vagy télre lesz esedékes, sőt lehet, hogy 2020 tavaszának elejére tolódik. Elég távolinak hangzik, de gyorsan el fog telni az idő.

És mi újság a Fates Warning háza táján, amióta lefutott a legutóbbi turné?
Joey: A Fates pillanatnyilag szünetel. Jim zenét ír John Arch-csal a következő Arch/Matheos lemezre. A dolgok közepén tartanak, úgyhogy a Fates Warning egyelőre parkolópályán van. Egyetlen megmozdulása lesz, mégpedig októberben, amikor dél-amerikai meghívásoknak teszünk majd eleget. Peruban két, Chilében egy koncertünk lesz. Az Armored Saint meg épp egy nappal korábban lép fel Mexikóban, úgyhogy húzós lesz számomra az egész, hiszen az Armored Sainttel Mexikóba utazunk, hogy egy fesztiválon játsszunk, majd másnap a többiek hazarepülnek, én pedig Peruba, hogy ott csatlakozzak a Fates Warninghoz. Összesen egy próbánk lesz Peruban, aztán lenyomjuk a három bulit, és irány haza. Alaposan be kell majd tanulnom mindent indulás előtt, vagyis lesz tennivalóm bőven. 

Interjúfotó: Dr. Narcisse
Koncertfotó: Peter Van Wielen
Armored Saint Hivatalos / Armored Saint Facebook 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3814224065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum