Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators - Living the Dream (Snakepit Records/Roadrunner Records, 2018)

Lapos hasítás

2018. szeptember 28. - ronnietoad

slashlivingthedreamart.jpeg
Slash
2010-ben kiadta első - önmagáról elnevezett - szóló albumát, melyen mindegyik dalt más-más vendégénekes részvételével vettek fel. Egyedül Myles Kennedy szerepelt kétszer a korongon. Az együttműködés annyira mulattató lehetett számukra, hogy a napokban immáron a harmadik Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators lemez jelent meg. Kíváncsian estem neki, vajon mi is jól szórakozunk-e még, vagy már csak ők.

A Living the Dream majdnem nem készült el, de aztán mégis. Slash-t ugyanis meglehetősen lekötötte az elmúlt két évben a Guns N’ Roses nagy egymásra találása turné formájában.  Pedig állítása szerint az anyag nagyobb része már 2015-ben meg volt írva. Eközben Myles a saját szólólemezén dolgozott, mely ugyancsak idén jött ki, Year of the Tiger címmel.

A Living the Dream borító Ron English munkája, aki tervezett előzőleg 2010-ben Slash számára artwork-öt. Mondanám rá, hogy túl sok, túl tömött, de valójában elég jópofa látvány. A cím nem arról szól, hogy a cilinderesünk mennyire sikeres, hanem egy szarkasztikus megállapítás a világról, amelyben jelenleg élünk. Legalábbis egy interjúban ezt fejtegette.

slash_2015.jpg

Akkor nézzük a tartalmat. A The Call of the Wild a nyitány, egy baromi leleményes riff a felütés, príma az ütem, bólogatok önkéntelenül, másodpercek múlva a fejem rázom. Bizalomgerjesztő kezdés - dögös, lendületes. Igazából minden adott egy kiváló anyaghoz. Slash valódi ikon a sapijával, göndör kis fürtjeivel, no meg a zsigerien csúszós játékával. Fantasztikus dalíró, emellett olyan elismeréseket tudhat magáénak, mint a Metal Hammer Golden Gods Awards, Rock and Roll Hall of Fame, Rolling Stone “legjobb” listákon szereplés, csillag a Hollywood Walk of Fame-en, Rock Radio -, valamint Les Paul Award. A lista még baromi hosszú. Myles Kennedy bravúros énekes, holott valljuk be, ha kellőképpen belegondolunk, ez nem is olyan gyakori jelenség a rock zenében. Úgy értem, aki ténylegesen és technikailag jó, nem pedig jól hangzik amit csinál, az szórványos. A tettestársaik a csínytevésben Brent Fitz multiinstrumentalista, Todd Kerns énekes basszeros dizájner, végül Frank Sidoris. Frank korábban a turnékon kísérte a formációt mint ritmusgitáros, ám most először a stúdióba is bevonult velük, teljes értékű taggá vált. Slash úgy érzi Fank-nek köszönhetően egy nagyszerű, kreatív lépést tettek. Michael Elvis Baskette producerrel jártasak a közös munkában a konspirátorok a World on Fire, illetve a Year of the Tiger kapcsán. Tehát ahogy fentebb írtam, minden adott volt. Mégis az első tracket követő Serve You Right, aztán a harmadik My Antidote dalokon olymódon siklottam át, mintha meg sem történtek volna. Észre sem vettem. A Serve You Right nótát egy afféle ördögi apácát ábrázoló kép ihlette, ami a Slash tulajdonában álló Snakepit Studios fürdőszobája falán található. Snakepit volt a helyszín a felvételek során. Slash az analóg elkötelezett híve, ennek ellenére a Living the Dream digitálisan készült, financiális megfontolásból. Hősünk szerint az analóg módszer módfelett drága, a jelenlegi lemezpiaci állapotok mellett nem térülne meg. Ez volt az első alkalom, hogy ilyenre vetemedett, ő egy “vinyl guy”.

Mikor a tizedik nóta a Sugar Cane szintén elmegy a fülem mellett, belátom: ez az album kurva unalmas lett. Egyébként jó, vagy inkább nem rossz. Vérszegény, ami azt illeti. Nincs semmi húzása. Egyedül a Mind Your Mannersre kaptam fel a fejem minden alkalommal, az király lett. A Lost Inside the Girl a refrénig érdekes, hangulatosan indít, de sablonosságba fullad, a végén pedig egyenesen kudarcba. A teljes album gyenge lábakon áll refrének, fülbemászó dallamok terén. Slash fenomenális, hibátlanul játszik, viszont semmilyen ötletességet, fordulatot, megkapó pillanatot nem fedeztem fel, mely a korábbi alkotásaiban benne van. Hoz egy szintet, de száraznak érzem.

A Driving Rain-hez készült klip, nekem a szám olyan, mint a többi, nem ugrik ki. Talán a jellegtelensége teszi majd slágerré. Szöveg tekintetében, egy nyilatkozatból úgy tájékozódtam, a Driving Rain egy fickóról szól, aki a melójából adódóan folyton úton van, a drogfüggő csaja az állandó visszaesésével eléri, sőt kikényszeríti, hogy hazamenjen hozzá megmenteni. Elvitathatatlan, hogy Myles elképesztő érzelmeket visz az énekébe, ennélfogva ez a történet századik hallgatásra meg tud fogni. A Slow Grindon érzem még, talán meg tudnám szeretni, ha szánok rá több időt. Lehet ez is egy olyan korong, amit hetekig, esetleg hónapokig kell emészteni, mire megül az emberben, mire bele látunk igazán. Nem tudom lesz-e kedvem időről időre előszedni.
Slash azt mondta, a sztori még nem ért véget. Meglátjuk hova visz.

35kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2014268375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cifrakdaniel · http://rnranp.blog.hu/ 2018.09.30. 20:12:46

Elsőre teljesen közepes a lemez, sőt kiakasztó, de időt kell neki adni. Ezt tényleg lehet "jóra hallgatni."

Kis kiegészítés: Ron English csinálta a WOF borítóját is.

ronnietoad 2018.10.02. 08:47:13

@cifrakdaniel: Elhiszem, nem ez lenne az első lemez, aminek időt kell hagyni. Van olyan album, amit azután fél évvel szerettem meg, hogy megjelent és meghallgattam. Bevallom, a Living the Dream az első pár hallgatásra igencsak csalódás.

Igen, írtam is, hogy 2010- ben már dolgoztak együtt English- sel. Pont erre utaltam. :)
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum