Black Label Society @ 20 Monroe Live, Grand Rapids (Michigan), 2018.07.18.

Hazai pályán a Black Label Society

2018. szeptember 30. - rockstation

blsm1.jpg

A zsenge gyerekkorban megkapott zenei oltás máig érezteti hatását, amivel enyhén szólva is mindig kilógtam a sorból. A szüleim nem elhanyagolható terjedelmű bakelitlemez gyűjteményét tanulmányozva már igen korán kísérletezgettem dalszövegek vagy a lemezborítón lévő szövegek fordításával. A Who, a Deep Purple, a Queen vagy a Rolling Stones és természetesen a Black Sabbath egy éltre áthuzalozták az agyamat. A korai ízlésformálás meghatározta az értékes zene iránti elköteleződésemet. Olyannyira, hogy ez év nyarán elutaztam az Egyesült Államokba, egy méltán nevezhető ’zenetörténelmi tanulmányút’-ra. Amelynek során volt szerencsém eljutni többek között Nashville –be, a legendás Sun Studioba Memphisbe, a Rock and Roll szülőhelyére és a hab a tortán, egy koncertre, a repülőjegyet is a buli dátumához igazítva. Egészen pontosan egyik kedvenc zenekarom, a Black Label Society koncertjére, a Michigan államban lévő Grand Rapids városába. A zenekar 10. albuma, a ’Grimmest Hits’ észak- amerikai turnéjának egyik állomására. /Fotó: Anthony Norkus/

Késő délután a városba érkezve, parkolóhelyet alig találva elképesztő embertömeg és nyüzsgés fogadott. Az épület bejáratánál hosszú sorokban várták a rajongók a kapunyitást. A szigorú, de jó fej biztonsági őrökön és a fémdetektoraikon túl, az épületbe lépve rögtön megfogott a hely hangulata. Olyan volt, mint amikor egy klasszikus zenei koncert előtt hangolnak a zenészek. A bejárattól nem messze állt a merchandise stand, ahol pólót, CD-t és egyéb relikviákat lehetett vásárolni. Persze én sem sajnáltam a pénzt semmire. Nem beszélve arról, ha szeretek egy zenekart, megveszem a CD-t, a pólót stb. Egyrészt ezzel megtisztelem a csapatot, nem lopom a zenéjét a netről és talán ezzel én is hozzájárulok valamivel a további turnékhoz, bulikhoz. Ahogy mondani szokták,sok kicsi sokra megy. De most komolyan, szerintem ez becsületbeli dolog is. A kedvenc bandámra szívesen költök és pont. A bárpulton egy LED kijelzős italmenü fogadott, ahol ötletes fantázianevű italokat, koktélokat kínáltak szerintem a helyhez mérten elfogadható áron. 

cocm1.jpg

Még egy ajtón túl, az üzemi terültre lépve,a színpad és a nézőtér félhomályba burkolózva sejttette, hogy itt valami szuper dolog készülődik. Lassan megtelt a nézőtér, a kezdés előtt már mozdulni sem lehetett. Megjelentek az igazi BLS fanok is szép számmal. Harci díszben, koncertes, bandás feliratos pólóban, vikingszarvas sapkában, minden korosztály képviseltette magát. Emellett olyanok is voltak, akik jobbnak látták, ha némi füldugóval felszerelkezve jönnek a koncertre biztos, ami biztos alapon , hogy megússzák az esetleges halláskárosodást. A két előzenekar sem elhanyagolható. Az amerikai sludge metal formáció, az Eyehategod és a szintén amerikai sludge, stoner metál zenekar, a Corrosion of Conformity, akik igazi kick-start belépői voltak az estének, kellőképpen felcsigázva a nagyérdeműt.

A BLS sem húzta sokáig az idegeket, viszonylag időben el is kezdték a bulit. Az ütős intro, a függönyleejtés és a magasba csapó lángnyelvek, mint kezdő effektek sem maradtak el. Az elképesztő energia, a fények, ami a színpadról áradt, szinte felrobbantotta a helyet, mintha a pokol kapui nyíltak volna meg. Szinte a földbe döngölte az embert az igazi őserő, amit már megszokhattunk a zenekartól. Persze sokáig nem hagyják az embert ledöngölve , mert egy következő dallammal az egekig repítenek. Nem éreztem, hogy bármelyik nótával is kényszerű barátságot kellene kötnöm addig, amíg végre felcsendül egy, a többség számára emészthetőbb vagy egy agyonhallgatott valamelyik népszerű ballada. Alapnóták voltak, várta is a közönség, meg is kapták. A Fire it up ikonikus intro- ja még a koncert kezdete előtt megszólalt a hangszórókból, megadva a kellő hangulatot. Az új album is szolgál a sokoldalú zenekarra jellemző déli beütéssel, ami személy szerint nekem nagyon bejön, ettől olyan igazi amerikai a zenéjük, de az is lehet, hogy csak tőlük viselem el. A koncert alatt nem vittek túlzásba semmit. Túl hosszúra nyúlt gitárszólók sem nehezítették el az élményt. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy színházban. Maga a hely is inkább egy kisebb színházra emlékeztetett , a félkörívű, páholyszerű emeleti résszel, amely a küzdőtér fölé emelkedett. Hasonló, mint a londoni Royal Albert Hall auditóriuma , ahol az új albumon található Trampled Down Below dal pazar látványelemekben gazdag videója is készült. Persze jóval egyszerűbb és kisebb kivitelben. Életemben jártam már koncerten hatalmas stadionoktól kezdve egészen pici 40-50 embert elbíró klubokig, sosem a hely mérete számított. Nem ettől lesz az élmény jó vagy kevésbé jó. Szerintem egy profi, a közönségét és a zenélést tisztelő és szerető csapat szinte bárhol képes játszani. Akár egy arénában, de akár egy szűk, füstös, lepukkant kocsmában is. A Black Label Society egy ilyen zenekar.

blsm2.jpg

A zenekar folyamatosan kontaktolt a közönséggel. A multitalentum Zakk Wylde, színészi vénáját is meg szokta csillogtatni olykor. Ezt most sem bírta ki. Két nóta között elkezdett bohóckodni, nem fogta vissza magát. A vele készített interjúkban gyakran kitér a kisebb helyeken való zenélés előnyére is, amikor alkalma nyílik közelebbi kapcsolatba kerülni a közönséggel, ez most is sikerült. Ahogy mondani szokta, a Black Label Family része lehet, ez számára épp olyan fontos, mint egy stadionban több tízezres tömegnek játszani. Ki sem maradhatott volna a show-ból a zongora, amin a Spoke In The Wheel meseszép balladájával elbabusgatta a hallgatóságot. Az egész koncert egyszerű, nagyon jól strukturált és vérprofi volt. A közönség hihetetlen módon belefolyt a buliba. Az igazi meglepetés akkor jött, amikor főhősünk egyszer csak eltűnt a színpadról,és a következő pillanatban annyit lehetett látni, hogy néhány biztonsági ember gyűrűjében kezd utat törni a tömegben, egyenesen a küzdőtér közepére, ahol szerencsére én is álltam. Innentől kezdve elő a kamerákkal, a tömeg persze megindult minden irányból, hogy minél közelebb kerülhessen kedvencéhez. Egészen félelmetes és ugyanakkor elképesztő élmény volt. Egy karnyújtásnyira látni, ahogy a gitármágus gyepálja a húrokat átszellemült arccal, mit sem törődve azzal, hogy a meglepetéstől szintén átszellemült rajongók majd szétszedik eközben.

blsm3.jpg

Ha ez még nem lenne elég, egyszer csak elindult az emeletre és a korlátról a tömeg fölé emelkedve villanyhárfáján, mint mennyből a szőke angyal nyomta tovább a jó muzsikát. A hangerő tökéletesen a helyhez volt méretezve, érzékenyebb fülű barátainkat kímélve. A Concrete Jungle és a Stillborn alatt lett volna esély ezt elszúrni. Az üveghangtól és a súlyos riffektől csak libabőrös lett az ember, más bajunk nem lett. Nyilván, mint a legtöbb élő bulin, itt sem volt tökéletes a hangzás, de nem is vegytiszta CD hangzásért jött el ennyi ember, hanem egy hús-vér élő buliért, ahol pont az a lényeg, hogy minden egyszeri és megismételhetetlen, karcos és formabontó. Szenzációhajhász, túlerőltetett hang és látványelemek sem voltak. Minden felesleges felhajtás nélküli badass bulit zúztak le a fiúk. Dimebag Darrel hatalmas fényképe mellé testvére, az idén júniusban sajnálatos módon elhunyt Vinnie Paul fotója is felkerült a színpadra.

Tökéletes bulit nyomtak és szerintem sokak számára igazán maradandó és felejthetetlen élményt nyújtott a közel két órás műsor. Intelligens, igazi down-to -earth zenészek benyomását keltette ez a négy kedves fickó. Hihetetlen természetességgel és hitelességgel játszottak. Erőlködésnek vagy a rutinnak a nyomát sem lehetett érezni. Hiányoltam viszont személyes nagy kedvencemet, a Blackened Waters című nótát, de mindent nem lehet…Nem lett volna rossz végigjárni velük az Államokat. Talán majd legközelebb. Számomra örökre meghatározó élmény marad ez az út és a saját hazájukban látni a BLS-t, akik hiteles őrzői és életbentartói a rockzenének.

Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy aznap este John DeServio, Jeff Fabb, Dario Larina és Zakk Wylde, nálam tutira kifordították a világot a négy sarkából …

blsm4.jpg

Beszámoló: Berekméry Szilvia. Fotók: Anthony Norkus. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3614270701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum