Revocation - The Outer Ones (2018, Metal Blade Records)

Technikás death feketelyuk

2018. október 08. - bönin

the_outer_ones.jpg

Amikor megláttam a Revocation új lemezének a borítóját, elégedetten dőltem hátra, mert ritkán jön szembe az emberrel ilyen undorító, szlejmes, antikozmikus, űrszörnyes műalkotás. Reménykedtem benne, hogy a zene szinkronban lesz a látvánnyal. Hát meg kell hagyni erős az átmenet. A The Outer Ones talán a banda legsötétebb és legjobban death metal irányba húzó alkotása. 

A Revocation már évek óta ereszti ki magából a prog-os/technikás death metal-t ötvözött thrash-t. Vagy a thrash-es tech death. Kinek ahogy tetszik. A lényeg, hogy egy megbízható, nyughatatlan formáció, az extrém metal egyik kőkemény gépezete ezen a vonalon. Bevallom őszintén én nem az efféle tekerésért vagyok oda, jobban csípem a régisulis death-t, vagy thrash-t, de tavaly a Summer Breeze fesztiválon lehetőségem volt az első sorból végig nézni a bulijukat. Bár sosem leszek fanatikus, azóta minden tiszteletem az övék, figyelemre méltó fúziót raknak le az asztalra albumról albumra.

Az első napvilágot látott, promóciós célokat szolgáló dal az Of Unworldly Origin rögtön rávilágított arra, hogy itt bizony elgurult a gyógyszer. A srácok csökkentették az eddig egyensúlyban lévő thrash elemeket dózisait és elbillentették a mérleget az amcsi stílusú death metal irányába. A progos szólók és a technikás riffek természetesen maradtak. Első, ami beugrott, hogy egy kicsit sok Vektor-t és Morbid Angel-t hallgattak a srácok. Toljátok le a That Which Consumes All Things-t, ami talán a legsúlyosabb a korongról. Ami rögtön emellett szembetűnik az David Davidson vokálja. Erősebb, durvább, jobban hozza a formát.

Tulajdonképpen az stílusváltozás az egész lemezt körbe öleli és az sajnos egyhangúság miatt nehéz elkülöníteni, illetve kiemelni a számokat. Az egész – mint a borító – egy sötét, antikozmikus massza lett. Nem rossz, zeneírást tekintve csúcsmunka, de valahogy mégis kicsit nehezen emészthető és egysíkú. Maga az The Outer Ones szám - pár progos, Voivod-os beütésű riffen kívül és egy hosszabbra kalapált breakdown-on - például csak egyhelyben hömpölyög, mint egy üzemanyag nélküli űrhajó. Ahogy a Vanitas is. A számokat feldobják a technikás, néha már jazz-es magaslatig agyontekert szólók, amikkel semmi gond nincs, hiszen a Revocation mindig odapörkölt e téren. Plusz jól áll, a már említett, death metal-ba átcsapó vadság is, vérfrissítő és komoly a hangzásuk. Külön plusz pont a szövegekért, a szokásos káoszról és elvont sötétségről írt lírák mellett most jutott hely egy kis Chtulhu mítosz adaptációra is.

 A Fathomless Catacombs azonnal Vektor beütés, de legendás sci-tech-thrash színvonalát nem mondanám, hogy megközelíti. Vagy inkább máshogy próbálja meg, nyilván ez egy másik fűfaj. Nem lehúzni akarom az alkotást, ettől függetlenül az egyik legjobb dal a lemezen. Luciferous már black metal magasságokat közelít meg, miközben az egyik „legthrash-esebb” szám, főként a HC-s csordaénekkel. Itt mutatja meg a zenekar, hogy simán tud műfajokat keresztezni és ezzel még kaotikusabbá tenni a mégis matematikai pontossággal megírt prog-os (néhol már djent-es) zenéjüket.

Összegzésképpen ez a korong teljesen megállja a helyét a bostoni banda diszkográfiájában, sőt nekem jobban beütött a sötétebb, fekete lyukba szippantó atmoszférája. Negatívumként néhol ötlettelennek és már-már kötelezőnek éreztem a tekerést, túlcsavarást és a diszharmonikus djentesebb/jazzesebb témákat sem tudtam értelmezni a The Outer Ones mondanivalójában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5914287181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

redriot77 2018.10.09. 16:51:46

Nagyon vártam ezt a lemezt, sajnos csalódás lett. Mikor a Revocationra ráakadtam (2-3 éve?) pont az tetszett meg bennük hogy nagyon kísérletező, játékos, változatos zenét játszottak. Ott van pl. a Chaos Of Forms lemez: minden dal önálló karakter, néha már nevetséges de mégis tökéletesen működő ötletekkel. Még a Deathless is jó volt, ott is bármikor szembe jöhetett egy klasszikus aréna-rock szóló vagy más ínyenc meglepetés.

Ehhez képest itt ez a lemez, és ahogy a kritika is írja egy nagy homogén massza az egész. Semmi játékosság, nulla WTF pillanat. Lehet hogy a Cthulu téma miatt próbálták sötétebbre, súlyosabbra venni a stílust de valahogy nem sikerült. Pont az halt ki így a zenéből ami egyedivé tette a Revót.

Ha pedig keménykedés volt a cél nem ártott volna a hangzást hozzáigazítani. OK hogy az ének/hörgés eddig ezen a lemezen a legjobb, de túl hangos, túl előtérben van, a gitárok pedig nem elég vastagok. Az "új" dobossal, Ash Pearsonnal sem békéltem meg: sem a soundja sem a játéka nem tetszik. Lehet hogy technikás de nincs húzása, ereje a játékának. Olyan mintha egy jazz dobos próbálna death metalt játszani. Modoros! Azt hiszem ez a jó szó a játékára. És most talán már az egész Revóra is. :( Helyettük inkább az új Horrendoust hallgatom. Arról nem lesz kritika???)

bönin 2018.10.10. 20:38:24

Örülök, akkor, hogy átjött a kritika, hiszen ugyan azt fogalmazod meg, amit én is észrevételeztem. A dobos srácnál említetted, hogy technikás, de nincs húzása. Hát ez jellemző az egész albumra. Bár a Luciferous szerintem a legjobb számaik közé kúszott most fel, de hát nem elég a mentésre.

bönin 2018.10.10. 20:39:50

A Horrendous-t nem ismerem igazán, nem vagyok nagy tech fan, de akár lehet kritikáról is szó, ha az időm engedi :)
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum