Anaal Nathrakh – A New Kind Of Horror (Metal Blade, 2018)

A horror pontosan ugyanolyan, mint eddig bármikor

2018. október 10. - p.man

an_a_new_kind_of_horror.jpgA műfaji zenékkel az a gond, hogy egy idő után szükségszerűen önismétlésbe torkollik, és onnantól kezdve a befogadón múlik, hogy meddig tolerálja az egy helyben topogást. Ez talán éles mondatnak tűnik így, egy lemezismertető kezdőmondataként, de az Anaal Nathrakh új anyaga kapcsán valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem az első pár hallgatás után. Alább bővebben fogok érvelni az innováció és a határok átlépése mellett.

A brit Anaal Nathrakh lassan két évtizedes fennállása alatt egész szép kultuszt épített ki, amit az is jól mutat, hogy a pár hete kijött A New Kind of Horror a duó jubileumi, tizedik albuma. Igen, duó: az AN lényegében Mick Kenney multiinstrumentalista és Dave Hunt énekes zenekara, ami bár élőben kiegészül zenészekkel, de még így is elsőre különleges, gépies hatású black metalban utazik. A korai anyagokhoz képest jóval később, a 2014-es Desideratum albummal ismerkedtem meg a Birminghamiakkal, és akkor, az az anyag megtalált: alapvetően black metalba hajló, jól hallhatóan elektronikus-indusztriális megoldásokkal, de néhol szimfonikus elemekkel, máshol grindcoreral tupírozott valami, ami így elsőre lehet, hogy furán hangzik, de abszolút rá lehet érezni az ízére. A két évvel későbbi The Whole Of The Lawnál már gyanakodni kezdtem, mert nem igazán tudtam sem egymástól, sem a korábbi albumtól megkülönböztetni a dalokat. Ennek ellenére egészen felvillanyozott, hogy megkaptam az új anyag ismertetésének feladatát, mert reméltem, hogy visszatér a pár évvel ezelőtti érzés. Nos, nem egészen így történt.

A New Kind Of Horror nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol a korábbi albumok által kijelölt út azt megengedi. A zajos, agyontorzított, néhol fénysebességű dalokkal amúgy a világon semmi baj sincs, önmagukban, a környezetükből kiragadva szinte bármelyik alkalmas arra, hogy a gyanútlan hallgató felkapja a fejét. A rutinosabb AN követők fülének először a The Road To… introja után feldübörgő Obscene As Cancer King Diamond-szerű vokálja fog meglepetést okozni, ami minden bizonnyal annyira bejött a tagoknak, hogy néhány dalban újra ehhez a fegyverhez nyúltak. A sikításba hajló vokál élvezete ízlés dolga, arról vitatkozni meg nem úriemberek sajátja, a nagyobb problémát viszont abban látom, hogy az újdonságok köre ezzel le is zárható.
anaalnathrakh.pngAz újdonságok hiánya számomra azt jelenti, hogy – az amúgy általuk kitalált – indusztriál / szimfonikus BM stílus keretein belül az Anaal Nathrakh elment a falig, ahonnan ezen az úton nincs tovább. Természetesen nem arról van szó, hogy a New Kind Of Horror rossz album lenne, az olyan dalokkal, mint a Forward!, vagy a VI Coactus, egészen valószínű, hogy tisztességes méretű moshpitek fognak kialakulni az arra fogékonyak körében. Sokkal inkább az a helyzet, hogy az egyébként alig több, mint félórás anyag egy profin működő, de önmaga művészetében is megfáradt zenekar produkciója, aminek minden hangja valamilyen új után kiált. Bízom benne, hogy valamikor a nagyon közeli jövőben megtalálják a megújulás módját, mert kár lenne azért az egészért, amit az Anaal Nathrakh felépített. De ez most itt az út vége, vagy még inkább: zsákutca.

3kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8514290035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum