„Továbblépünk a Thundersteel korszakhoz képest, miközben még mindig power metal stílusban alkotunk”

Interjú Don Van Stavernnel, a Riot V basszusgitárosával

2018. október 15. - magnetic star

riot_v_barba_2.jpg

A szeptember végi Barba Negrás metal vasárnap komoly vonzerejét jelentette a nagy múltú amerikai Riot mai változatának, a Riot V-nak a fellépése. A buli, még ha csak egy órás is volt, a Mark Reale-hagyaték méltó továbbvitelének bizonyult, ami a gitáros halála óta, a kibővített néven készült két albumról szintén egyértelműen elmondható. A koncert előtt Don Van Stavernnel beszélgettünk hosszasan, s ennek során a zenekarvezetővé előlépett bőgős a bandához, illetve Markhoz fűződő régi emlékeit éppúgy felidézte, ahogy a jelenről és a jövőre vonatkozó tervekről is lelkesülten, készségesen nyilatkozott.

Ez a nap is elérkezett: először Magyarországon a Riot V!..
Don: A zenekar története igen hosszú időre nyúlik vissza, és most ismét kapaszkodok felfelé a létrán, hogy visszahelyezzem a bandát az őt megillető helyre. A Nuclear Blast vett a szárnyai alá, így tudunk majd egyre feljebb lépni, és egyre jobb turnékat kifogni. Az egészen kicsi klubok után nagyon is jól jött számunkra, hogy a Nuclear Blast és az ügynökünk összehozta nekünk ezt a turnét. Ez egy újabb lépés a helyes irányban, úgyhogy izgatottan várjuk a fejleményeket. Sosem jártam még nálatok. Ez lesz az első itteni bulink. Hihetetlen, igaz? Ismernek itt egyáltalán minket? Vannak rajongóink?

Hát hogyne!
Don: Csak mert tényleg nem tudjuk, hogy mely albumok a legnépszerűbbek nálatok, és hogy mely dalokat kellene nyomnunk. Összeállítottunk egy listát. Önállóan kétórás programot játszunk, de a Primal Fear előtt csak egy óránk van. A Thundersteelről eleve műsoron van a Flight of the Warrior, a Bloodstreets vagy a Johnny’s Back, de nem hagyhatjuk el, mondjuk, a Swords and Tequilát sem, és itt a Riot V korszak is, tehát az Unleash the Fire és az idei Armor of Light nótái. Ezeket próbáljuk vegyíteni, de hát egy órába ennyit belesűríteni nem egyszerű dolog. A lényeg, hogy erről szól most az új felállás, a Riot V, vagyis az ötödik fejezet a csapat történetében. Itt van velünk a fiatal Nick (Lee, gitáros) és Todd Michael Hall (énekes), ők a friss arcok nálunk. Velük együtt jönnek a fiatal követők is, akik közül sokan még nem ismerik a korai lemezeket. Ezeknek a srácoknak a Thundersteel is egy old school anyag, holott a Rock City vagy a Narita annál is húsz évvel régebbi! Amikor úton vagyunk, minden városról tájékozódunk. Utánanézünk, hogy voltunk-e már ott. Budapestről is tudjuk, hogy mennyire gazdag a történelme, és hogy mennyire gyönyörű, de arra szintén odafigyelünk, hogy mi mindent játsszunk. Igyekszünk minden este más és más programmal kirukkolni.

Neked van személyes kedvenced a nóták, illetve a lemezek között?
Don: A Thundersteel az egyik olyan album, amely közel áll a szívemhez. Értelemszerűen azért, mert azon játszottam először azután, hogy a Riot tagja lettem. 1984-ben léptem be, amikor Rhett Forrester és Sandy Salvin is a csapatban volt. Ők aztán kiváltak, mi pedig Markkal úgy döntöttünk, folytatjuk. Mark teret adott nekem, hogy valamivel súlyosabbá tegyem a muzsikát, előttem ugyanis inkább hard rock bandának számított a Riot, míg én a heavy metal felől érkeztem. Mark jóvoltából írhattam egy csomó riffet, és a Thundersteel szinte valamennyi száma, az anyag 80%-a tőlem származik. Így lett a Riotból heavy / power metal zenekar. Különösen a címadót és a Flight of the Warriort tartom kiemelkedőnek arról a lemezről. A mostaniak közül a Victory és a Heart of a Lion a kedvencem. Az új album ugyanis visszavisz a múltba. A legtöbb új dal írásakor visszaástam a Thundersteel-gyökereimig, hogy hasonló legyen a megszólalás. A rajongók kedvében próbáltam járni.

Azért is kérdezem, mert a Riot előtt a Narita nevű zenekarban játszottál…
Don: Igen, és pontosan annak kapcsán kerültem a Riotba. Volt egy Ricky nevű közös ismerősünk, aki egy lemezkiadós street team tagjaként dolgozott. Akkoriban, azaz a 80-as években a cégeknek voltak ilyen csapatai, és azon belül is olyan embereik, akik a rádiókhoz juttatták el a kiadványokat. Én akkor a Slayer tagja voltam, mármint a texasinak (ők S.A. Slayerre módosították a nevüket, hogy elkerüljék a pereskedést Kerry Kingékkel – a szerk.), nem a Los Angelesinek, és két anyagukon is szerepeltem. Mark éppen akkor települt át New Yorkból Texasba, ahol éltem, és egy napon ez a Ricky nevű cimbora hívott fel azzal, hogy itt van Mark Reale a Riotból, és egy zenekarral akar közösen próbálni. Jól meg is lepett ezzel. Mark lejött a garázsunkba. Itt ismerkedtünk össze és kezdtünk együtt játszani. Nyomtunk Riot dalokat, meg sok mást, és közben igazi barátság szövődött köztünk. Onnantól kezdve együtt jártunk el kempingezni, a Disneyworldbe, meg mindenfelé. Utána Mark azzal jött, nem segítenék-e neki dalokat írni a következő Riot anyagra, a Born in America lemezre. Rábólintottam, és bár akkor még nem voltam a banda tagja, a Born in America három nótájának is társszerzője lettem: Gunfighter, Heavy Metal Machine, Running from the Law. Mark úgy ítélte meg, hogy jól tudunk együttműködni, és arra gondolt, nem tartja meg a Riot számára, amit írtunk, hanem elindít egy projektet Texasban. Így is történt. Mark mellett a Slayerből benne voltunk mi is hárman a néhai Steve Cooperrel és Dave McClainnel. Dave olyan, mintha a tesóm vagy féltesóm lenne. Nemrég elmesélte, hogy Robbal (Flynn, Machine Head főnök) egyre nehezebb kijönni, ahogy öregszik, így akár a Sacred Reichba is vezethet az út, miután vége a mostani turnénak… Na, de a lényeg, hogy ő is játszott a Naritában, és megírtunk néhány olyan számot, amely aztán a Thundersteelen látott napvilágot. A Thundersteel vagy a Fight or Fall már a Narita időkben megvolt. Mark Reale szólóbandájaként indultunk, de később már úgy voltunk vele, hogy legyen inkább valamilyen Riotos vonatkozása a dolognak, ezért vettük fel a Narita nevet. Eljátszogattunk egy ideig, majd Mark visszatért a Riotba. Aztán egy napon felhívott, és elmondta, hogy Kip Leming bőgős, aki a korai lemezeken játszott, nem akarja folytatni, és felajánlotta, hogy én lépjek a helyébe, mert velem élvezte a dalírást. Persze, hogy igent mondtam! Mégiscsak az egyik kedvenc zenekaromról van szó! Szóval ez volt a Narita története, és így csatlakoztam onnan a Riothoz.

Milyen volt Markkal dolgozni annyi időn át? Nem kérdés, hogy az élete volt a zenélés, de milyen volt az emberi oldalát tekintve?
Don: Ami a zenei oldalát illeti, óriási dalszerző volt. Engem arra tanított meg, hogyan kell jól felépített nótákat írni. Amikor beszálltam, gyakran volt úgy, hogy én nyomattam a súlyos riffeket, ő pedig dallamokat írt ezekre. Ettől olyan nagyszerű a Riot. A lemezeinken a dobjáték erőteljes és agresszív, de ott van a sok csodálatos énektéma és dallam. Vagyis megtanított arra, hogy ne egyszerűen csak tekerjek, hanem dallamokat is kreáljak, hogy az emberek megjegyezhessék és énekelhessék a dalokat. Mindig a tökéletességre törekedett, ami a nótaírást illeti. Ezerszer átnézett egy dalt, és mindig talált valami módosítani valót, és rendkívül kreatív volt. Mindnyájunkat megtanított a dalszerzés fortélyaira. Amellett tréfálkozni is szeretett, a színpadon és azon kívül is. Mások talán csak a komoly oldaláról ismerték őt, de nagy mókamester volt. Aztán, mint említettem, sokat kempingeztünk és meccsekre is jártunk együtt. Két lábbal a földön járó arc volt, de a zenéléshez igen céltudatosan állt, és szerintem ez az egyik oka annak, hogy a Riot ennyire hosszú pályát futott be. Mindig képes volt jó számokat írni, amelyek utat találtak a közönséghez. Szóval ezért vagyunk ma is itt.

Feltételezem, ennyi idő távlatából annak a történetére is emlékszel, hogyan forrt egybe a borítókon rendszeresen megjelenő fókafej a zenekarral.
Don: Igen. Nagyon vicces a dolog, és mind a mai napig ez az egyik leggyakoribb kérdés az interjúkban: az tényleg egy fóka akar lenni? Az bizony, egy grönlandi fókakölyök. Mark is mesélt nekem erről, még a belépésem előtt. A korai Riot anyagok producerének, Steve Loebnak a sógora egy New Yorki művész volt. Steve szólt neki, hogy készítsen valami figyelemfelkeltő borítót, ő pedig megalkotta ezt az avantgárd képet a fókafejjel, amelyhez egy izmos felsőtest tartozott, az alak kezében pedig egy bárd volt. A művész azzal magyarázta mindezt, hogy az ötlet japán néphagyományból jött: a fóka a gyengédséget, a bárdot tartó lény pedig a keménységet jelképezi. Ez volt az ő válasza a fókák folyamatos, embertelen mészárlására. A képet végül jóváhagyták. Utána a második album, a Narita idején szumóbirkózóként tért vissza a fóka, a Fire Down Under borítóján pedig egyedül az a nagy fej látható. Az emberek meg csak lestek, hogy ez micsoda… Szóval hozzánőtt a bandához, sőt egy idő után már követelték is, hogy ott legyen a borítókon. Nem olyan durva, mint Eddie vagy a Megadeth-féle Rattlehead, vagyis nem egy kimondott heavy metalos figura, viszont aki látja, egyből a Riottal azonosítja. Eddie Trunk (amerikai média-személyiség – a szerk.) mondta egyszer rólunk, hogy mi vagyunk a legjobb banda a legidétlenebb borítókkal. Az emberek ettől függetlenül kötődtek hozzá, része a Riotnak. A neve Mighty Tior (Hatalmas Tior, a „Riot” zenekarnév betűiből – a szerk.), bár manapság csak Johnnynak szokás hívni, a Johnny nevű figura ugyanis elég sok dalunk szövegében szerepel. Elhatároztam, hogy ezt a hagyományt is folytatom a Riot V zenekarral. Már csak azért is, mert a Mike DiMeo évek során némileg háttérbe szorult. Sőt, a Thundersteel borítójáról is hiányzott, és a The Privilege of Powerén sem túl feltűnő. Szóval a Riot szellemiségével együtt a fóka is visszatért, de most azt akartam, hogy veszedelmes legyen, mert az új banda zenéje is gyilkos. Meg is mondtam a grafikusnak, hogy vérszomjasnak ábrázolja a fókát, brutálisan kigyúrt testtel. Ezzel is azt igyekeztem érzékeltetni, hogy a Riot újra itt van, csak éppen Riot V néven. A jövőben is velünk fog maradni, a Riottal együtt ő is egyre erősebb lesz. Nem kimondottan fenyegető, ahogyan kinéz – na persze kérdés, hogy mihez képest: ha azt vesszük alapul, hogy van olyan csapat, amelynek a védjegye egy tök, akkor mindjárt nem olyan gázos a helyzet (nevet)…

riot_v_barba_4.jpg

Ha már Johnnyt említetted, ki is ő pontosan?
Don: Johnny alakját Mark találta ki. Mindketten imádtuk a Thin Lizzyt, és Phil szövegeiben is elég gyakran jelenik Johnny. Johnny the Fox, hogy csak egy példát mondjak. A mi Johnnynk olyasmi fazon, mint James Dean volt. Minden csaj őt akarja, ő a verekedős kemény legény, a parti-fenevad, a vezér, akit mindenkinek követnie kell, az ok nélkül lázadó… Szóval róla szól a Johnny’s Back, aztán benne van a Black Leather and Glittering Steel, Still Your Man nótákban is, a Riot V dalai közül pedig a Metal Warrior és persze az Angel’s Thunder, Devil’s Reign szövegében jelenik meg. Viszi magával a motorján a csajokat, akik odáig vannak érte, a srácok meg irigykednek rá. Ő a mindnyájunkban élő lázadó, aki király akar lenni.

Más Riot V szövegekben is vannak visszautalások régi témákra, dalcímekre stb. Ilyen, mondjuk a Land of the Rising Sun.
Don: Azt azzal a szándékkal írtam, hogy megemlékezzek az 1988-as évről, amikor a Riot tagja lettem. Van pár japán vonatkozású Riot dal a koraiaik között: Narita, Tokyo Rose… Holott akkor még nem is játszottak Japánban, bármilyen hihetetlenül hangzik!.. Először a Thundersteel korszakban jutott el oda a banda velem, Tony Moore-ral, Bobby Jarzombekkel és Markkal. Mike (Flyntz) is ott volt, mint másodgitáros. Akkor még nem teljes értékű tagként, hanem csak kiegészítő zenészként. Amikor első alkalommal jártunk Japánban, az olyan volt, mintha a Beatles, vagy legalábbis a Judas Priest jött volna el. Az ottaniak megőrültek értünk. Csodálatos élmény volt, és arra gondoltam, írok egy dalt erről. Más dalcímeket is felhasználtam a szöveghez. A Fight or Fallt azért szőttem, bele, mert azzal a nótával kezdtük az első bulit, a közönség pedig eszelős módon beindult rá. Ezzel is leróttam a tiszteletemet Japán előtt, mert hosszú évek óta komoly bázisa a Riotnak. Ott nem is Riot V-nek hívnak bennünket, egyszerűen a Riot nevet használják ránk. A „V”-t amúgy is csak tiszteletből tettük hozzá a névhez, jelezvén, hogy továbblépünk a Thundersteel korszakhoz képest, miközben még mindig power metal stílusban alkotunk Mike-kal. Ugyanakkor a korábbi dolgokat szintén tiszteletben tartjuk, sőt azt jelezzük a rajongóknak, hogy továbbra is játszani fogjuk a régi számokat, amelyeket írtam, csak ez már az ötödik fejezet.

A San Antonio nótával a texasi időkre emlékszel vissza?
Don: Pontosan. Markkal San Antonióban ismerkedtünk meg. Mint mondtam, Mark imádott kimozdulni, úgyhogy sokat kempingeztünk együtt, és futni is gyakran járt. A Slayer is abban a városban tevékenykedett. San Antonio nem csupán az én otthonom volt, hanem Marknak is a második otthona lett. Amikor a lehetséges dalcímeken agyaltunk akkor ugrott be, hogy San Antonióra kereszteljem ezt a dalt. Viszont nem ez volt az egyedüli ok, a nóta ugyanis az Immortal Soul idejéből maradt meg, csak akkor még más címet szántunk neki. Vagyis Mark keze is benne van. Igaz, hogy már nincs köztünk, de ez az ő szerzeménye is, ezért úgy döntöttünk, új szöveget írunk hozzá, és San Antonio címmel hozzuk ki. Ez is egyfajta tiszteletadás.

A két stúdiólemezen kívül megjelent egy élő felvételetek is, mégpedig a 2015. évi Keep It True fesztiválról. Eredetileg az Armor of Light bónusz CD-jeként jött ki, de nemrég önálló kiadványként, bakeliten is beszerezhető.
Don: A Nuclear Blast annak a lehetőségeit kereste, hogyan népszerűsíthetné a zenekart, és úgy gondolták, hogy a hagyományos kiadás mellett a digipack változathoz jól jönne egy ütős Riot koncertfelvétel. Ráadásul kismilliónyi Riot kalózfelvétel létezik: bakelit, video… Éppen ezért mi is úgy voltunk vele, hogy legyen már hivatalos Riot V koncertkiadvány is. Átrágtuk magunkat a Bang Your Head!!! és a Keep It True fesztiválon felvett anyagon, és utóbbit különösen jónak találtuk, mivel egy közeli barátunk keverte. Aztán a digipack elkészülte után Markus, a kiadó igazgatója előállt egy újabb ötlettel: mivel ismét olyan népszerű a bakelit, vigyünk magunkkal egy kis extrát a Primal Fear turnéra, azaz legyen az élő felvételből bakelit kiadvány kihajtható borítóval és fotókkal. Nekünk ez nagyon bejött, ők pedig megcsinálták. Nemrég jött ki, és ide is hoztunk belőle a stúdiólemezek CD verziói mellett. Tegnap vagy tizenötöt adtunk el belőle, ami nem kis dolog. Amolyan szuvenírnek tekintjük, és csak korlátozott példányszámban készült.

Szintén 2015-ben jelent meg a lengyel Skol Records kiadásában egy Riot tribute album, a Thunder and Steel Down Under.
Don: Bart Gabriel jó barátunk, nagy segítségemre volt bizonyos ügyekben. Hatalmas Riot rajongó, és segített néhány dolog megvalósításában. A velem készült Slayer anyagok újbóli kiadását is ő intézte annak idején. Mondta nekem, hogy szeretne összehozni egy tribute albumot, és felkerült rá az Evil United nevű banda is, amelyben akkoriban basszusoztam. Nagy megtiszteltetés volt ez részéről. Ugyancsak Bart révén került hozzánk Todd, és ő találta meg nekünk Lengyelországban Mariusz Gandzel grafikust is, aki az utolsó két lemezünk borítóját készítette az útmutatásaim alapján, a vérszomjas alakkal. Tony távozása után elkezdtünk énekest keresni a Riotba, és felmerült olyan régi arc neve is, mint Mike Tirelli, én viszont úgy voltam vele, hogy ha már a Thundersteel érzésvilágot hozzuk vissza, akkor egy jó kiállású énekes kell ide, magas fekvésű hanggal. Végül Bart szólt, hogy van egy cimborája, aki többek között a Jack Starr-féle Burning Starrban énekelt. Fazonra jó megfejtésnek tűnt, majd amikor énekelni is hallottam, azt mondtam, TÖKÉLETES! Aztán szükségünk volt egy grafikusra is, hogy elkészítse a borítót, és Bartnak erre is megvolt az embere. Szóval Bart Gabriel egy nagyszerű srác, már a kezdeteknél is segített nekem a Riot V dolgait egyengetni, amiért roppant hálásak vagyunk neki. Egy igazi metalrajongó.

A Burning Starr egyébként aktív még?
Don: Todd csak vendégénekes Jack Starrnál. Már nem koncerteznek együtt, de lemezen még fog szerepelni nála. Most is készül náluk valami, de Todd már megmondta Jacknek, hogy nem tud többet turnézni vele, mert a Riot V menetrendje igen sűrű. A kapcsolatuk megmaradt, és fognak még együtt dolgozni, de Todd számára ez már csak másodrendű elfoglaltság. Frankie (Gilchriest) sem tagja már a Virgin Steele-nek és a Liege Lordnak. Jelenleg mindannyian a Riotra összpontosítunk, mivel egyre népszerűbbek vagyunk. Nekem is főállású tevékenységet jelent, hiszen nem csak zenélek, de menedzselem is a bandát. Volt korábban néhány menedzserünk, akik nem végezték jól a dolgukat, és úgy gondoltam, hogy a tapasztalatommal én is magasabb szintre tudom emelni a zenekart, úgyhogy belevágtam. Benne voltam az Evil Unitedben pár cimborámmal, az énekes Jason McMaster a Watchtowerből és a Dangerous Toysból, meg egy indusztriális projektben is a Murderdolls tagjaival és Wednesday 13-nel, de nincs már sok időm az ilyesmire. Amikor nem a Riottal játszom, akkor az irodában vagyok. Turnékat kötök le, az ügynökünkkel dolgozom. Én hoztam össze a szerződésünket a Nuclear Blasttel, és egy nagy ügynökséggel is. Szóval azon fáradozok, hogy a csapat visszakerüljön a korábbi pozíciójába.

Mi a meglátásod, meddig sikerült felkapaszkodni egyelőre?
Don: Mark 2012-ben hunyt el, a 70000 Tons of Metal hajós fellépésünk idején. Ott tudtuk meg, hogy elment, és ez több okból is megrázott bennünket. Igen közeli barátunk volt, szinte a testvérünk, amellett pedig a Riot alapító tagja, ez lényegében az ő zenekara volt. Ilyen helyzetből rendkívül nehéz továbblépni. Mike nem is volt biztos abban, hogy folytatnunk kellene, mint ahogy a kiadó sem. Visszavonultunk egy időre, majd elhatároztam, hogy új dalokat írok. Mike ekkor még nem bizonyult túl lelkesnek. Aztán azt mondtam, a kellő tisztelettel vigyük tovább a zenekart: beszéljük meg a dolgot Mark apjával, Tonyval, akinek most gondját viseljük, és gondoskodjunk róla, hogy megkapja a jogdíjaknak a Markot megillető részét. Beszéltük egyes régi tagokkal is. Ők azt mondták, vágjunk bele, tartsuk életben az örökséget. Az „V” az én ötletem volt, az ötödik énekes miatt: öt énekes, öt különböző stílus. A fő célom az volt, és a banda menedzselését is ezért vettem át, hogy a Riot V ott legyen a metal fősodrában, ahol a Thundersteel idején voltunk a CBS időkben, 1998-ban. Akkor az SPV / Steamhammer kiadóhoz tartoztunk, vagyis egy kiváló céghez, de nekünk a világ legnagyobb metal kiadójára volt szükségünk, ez pedig a Nuclear Blast. Így aztán felvettem a kapcsolatot Markusszal, aki régi rajongója a Riotnak, és neki is elmondtam, hogy vissza akarom helyezni a bandát a csúcsra. Megállapodtunk vele, aztán bekerültünk néhány turnéra, a német listákon a huszonkettedik helyig jutottunk, Japánban meg egyenesen az élre kerültünk. Ez egy olyan örökség, amelyet szeretetből ápolok. Azt akarom, hogy a zene tovább éljen a rajongók köreiben, ugyanakkor új Riot V dalokat is akarok írni, amelyeket az emberek megbecsülnek majd. A lemezeladások kedvezően alakulnak, a visszajelzésekből árad a szeretet, egyre nagyobb helyeken játszunk, a kiadó is szeret bennünket, úgyhogy egyelőre jól állunk. Csak kevés olyan ember van, akinek nem tetszik, amit csinálunk, 80%-ban szerencsére pozitívak a reakciók, szóval nagyon elégedettek vagyunk.

Mire számíthatunk tőletek a folytatásban?
Don: Nos, a Nuclear Blast már 2020-ban szeretné kihozni a következő anyagunkat. Ahogy véget ér ez a Primal Fear turné, neki is látunk majd a dalírásnak. 2019-ben is lesz néhány kisebb turnénk, megyünk Dél-Amerikába, és odahaza is futunk majd egy kört, amire jó ideje nem volt példa. Az Államokban mindenki fanyalog, amiért nem koncertezünk, de hát Európa jobban szeret bennünket… Európa mindig megőrizte a metal iránti szenvedélyét, míg Amerikában mindenkit beszippant a média az aktuális újdonságokkal, legyen az valami rap vagy Justin Bieber. A Nuclear Blasttel több lemezre írtunk alá, úgyhogy még hat vagy hét évig hozzájuk fogunk tartozni. Jövőre igyekszünk befejezni a következő lemezt, hogy az 2020-ban megjelenhessen. A Hammerfall pont akkorra tervez egy nagyobb turnét Európában és az USA-ban, mi pedig megpróbálunk bekerülni oda. Lesz mit csinálnunk, és már most izgatottak vagyunk emiatt. A fesztiválokat sem fogjuk hanyagolni, a Bang Your Head!!! ismét hívott minket, aztán ott leszünk a Hellfesten és a jövő évi 70000 Tons of Metalon, ahol az Accept és a Soulfly is játszik majd.

Ami a nótaírást illeti: maradtak még felhasználásra váró témák Mark tollából?
Don: Maradtak bizony. A San Antonio is ilyen volt, mint említettem, de még a Narita idejéből is vannak hasznosítható ötletek. Rengeteg olyan dal van, amely a fiókban maradt. Az Immortal Soul lemezre is felkerült ezekből néhány. Minden lemezünkre próbálunk effajta különlegességeket feltenni, és mindig a legjobbakat válogatjuk ki ezek közül. Az Armor of Lightra még úgy is sikerült megírnunk huszonnégy dalt, hogy Mark már nincs köztünk. Ezt végül lefeleztük. A friss számokat mindig úgy hallgatjuk, hogy vajon ezek Riot dalként tetszenének-e az embereknek. Van úgy, hogy egy téma azért nem megy át a szűrőn, mert a Riotnak már túl heavy metalos… Igyekszünk kerekre formálni az albumainkat, ami mindig is a Riot jellemzője volt: nálunk jól megfér egymás mellett a ballada, a hard rock és a speed metal. A változatosságra törekszünk, nem tapossuk folyamatosan a gázpedált. Bónuszanyaggal sem állunk rosszul, talán a 2020-as lemezre is felrakunk valamit ebből. A Warrior, a Swords and Tequila és a Run for Your Life nótáknak mind van olyan felvételük, ahol együtt játszunk Markkal. Ezzel is tudnánk kedveskedni a hallgatóknak…

Fotók: Polgár Péter
Riot V Hivatalos / Riot V Facebook 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6714301571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum