Soulfly - Ritual (Nuclear Blast, 2018)

Kezdődjék a rituálé

2018. október 25. - KoaX

ritual.jpg

Amikor szóba kerül Max Cavalera mindenki forgatja a szemét, hogy mit is lehetne mondani az öregre. Tény, hogy a munkásságát nem tudjuk kikerülni, illetve egyszerűen kikerülhetetlen. Az első Soulfly album óta eltelt húsz év (basszus de öregek vagyunk) és most itt van a Ritual. Húsz év kemény meló után, a továbbiakban kifejtjük, hogy nekünk bejött-e az új Soulfly lemez.

Max egy igen termékeny ember, elég csak belegondolni a számos projektre, amiben szerepel, illetve a Soulfly, az anyabanda sem szokott két-három évnél tovább csendben maradni. A zenekart a nyáron láttuk utoljára a Dürer Kertben, ahol viszonylag meglepődtünk. Nem vártunk sokat a Barba Negrás MAX & IGGOR koncert után, de kellemesen csalódtunk akkor. Max fogyott, mozgott a színpadon, sőt még énekelni, illetve gitározni is próbált több-kevesebb sikerrel.

soulfly-2-smr-photo-rodrigo-fredes-e1535040482604.jpg

A Ritual kapcsán elgondolkoztam. Három lehetséges opció van ... Az első az az, hogy a studióra most összekapta magát és jó formába lendült. Ezzel nincsen semmi gond, sőt ennek csak örülünk, mert így egy igen király anyagnak nézünk elébe. A második opció, hogy élőben egyszerűen leszarja a közönséget, és az elégségessel is beéri, ami lássuk be nem egy szép dolog, mondhatni, hogy kiszúr a rajongókkal. A harmadik opció pedig az, hogy Max annyit tud már „csak” amennyit élőben hallunk tőle, és a stúdióban - nincs mit szépíteni - él a technika adta lehetőségekkel és fel van turbózva a teljesítménye. Ez sem szép dolog, de azért jobb, mint a második.

A Ritual albumot meglepő módon a Ritual dal nyitja, ami egy az egyben a Prophecy riffjére épül. Kora reggel indultam melóba kocsival, és ahogy a kocsiban megszólalt ez a téma, egyből elmosolyodtam. Max saját magát kopizza? Na, de semmi gáz adjunk egy esélyt a dolognak, hiszen alapjáraton a Navajo indánok segítségével felvett anyag nem szól rosszul első hallásra. És mit ad Isten? A második dalban feltűnik Randy Blythe a Lamb Of God frontembere, aki segít Maxnek megalapozni az albumot, hogy ezek után eszembe se jusson kikapcsolni a lemezt. Innentől kezdve pedig nincs megállás, mert az olyan darabok, mint az Evil Empowered masszívan beléd rakja az ütemet. Zyonról nem tudok rosszat mondani. Mindig azt magyaráztam, amikor dobos para volt, hogy be kellett volna venni Igort és csókolom. De NEM! Zyon olyan masszívan szépen hozza a gyilkos témákat is, hogy érdemes lesz rá a jövőben odafigyelni. Remélem, hogy ki bír majd törni apja árnyékából és nem úgy fognak rá nézni, mint Max Cavalera fiára. Játéka pontos, viszonylag dinamikus, bár ebbe a zenébe sok dinamikára nincs szükség, de a témái eszméletlen király módon kigondoltak. 

Én tudom, elfogadom, hogy Max írja a dalokat, és ahogy hallgatod a lemezt kezded azt érezni, hogy az öreg megérti, hogy ő a ritmusgitáros és már nem próbálja meg nyakatekertebb riffekkel díszíteni a dalokat. A virgázást meghagyja Rizzonak, aki igazából semmi újat nem rak hozzá a Soulfyhoz, de el kell ismerni, hogy nélküle sehol sem lenne ez a zenekar. Külön megmutatja magát a srác a Demonized című dalban, ami egy latin, akusztikus gitáros témával indul. A lemezen helyett kapott egy olyan dal is, amit nem igen hallottam még Maxéktől, elsőre azt hittem, hogy egy Motörhead feldolgozás.A Feedback egy totál eltérő dal a többitől, de mégis megállja a helyét, és ez az új rock ’n’ rollosabb megközelítéssel sincs semmi bajom, egy igazi gyöngyszem ez a dal.

Maxről már beszéltünk az elején, de meg kell még említenem, hogy érződik, hogy a hangja változott az öregnek, és talán most először nem próbálnak ezen a hangszínen változtatni semmilyen ketyerével. Azt kell mondjam, hogy az elmúlt hat évben nem volt számomra értékelhető Soulfly album, de ez most változott. Anno az Enslavedre is húztam már a számat, mert nem volt meg benne az a világzenei motívum csokor, ami most újra megtalálható a Ritualon. Az indiánokkal közös munkának meglett a gyümölcse, és tetszik az is, hogy egyes dalokban mernek a modernebb kicsit Fear Factory-s indusztriál hatások felé elmenni (oké, az FF nem mai banda, de értitek mire gondolok)

Azt hittem, hogy a lemezt tovább fogom érlelni magamban, de tök őszintén, egy nap alatt már hatodjára hallgatom és még mindig tetszik, így úgy éreztem estére megírhatom a kritikát róla. És nincs mit tenni, nem ez a spanyolviasz, nem ez a legeredetibb album a metal történetében, nem emiatt fogunk évekig beszélni a zenekarról, de kellemes anyag született, ahhoz képest, amik voltak az elmúlt pár évben.

Béke, Szeretet, Metal

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5014311061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum