Shining - Animal (Universal, 2018)

Hát, ez így nem annyira jós(z)ágos

2018. október 26. - theshattered

shining-animal.jpgA Shining (most a norvégról van szó, de jó, hogy két, általam - mely többé, mely kevésbé - kedvelt zenekar is ugyanazt a nevet viseli) már jó előre tudatta, hogy a friss albumra valamennyi stílusváltást kívánnak eszközölni. Úgy voltam vele, üsse kavics, végül is az idők folyamán  voltak már ők jazz, "blackjazz", kattant indulsztriál is, de hogy most bulirockba csapjanak át, az egy kicsit gyomrosként talált meg. Ez valahogy most nem tudtam megemészteni. De lássuk részleteiben!

Kezdjük ott, hogy az sosem jelent jót, ha az addig kvázi indusztriál-félkatonai egyenfekete ruhában pózoló, szinte hideg, elidegenítő érzést árasztó promófotókkal támadó zenekar egyszer csak indokolatlanul színes és indokolatlanul menő cuccokban, meg jófiúsban kezd el falnak, meg ki tudja minden dőlve pózolni  - a lemezborítóról ne is beszéljünk. Meg is ijedtem kicsit, bár az előzetesen kiadott dalokból csak annyi jött le, hogy sokkal egyszerűbb, kevésbé "veszélyes" dalokkal lesz szerencsénk találkozni az Animalen, mint az elődjein. Gondoltam, sebaj, lesz még ott másban kakaó, hiszen úgyis a könnyebben bevehető egyedeket szokták előzetes falatnak kiszórni a ragadozók (rajongók) elé, de az a baj, hogy a többi dalban sem feltétlen érzem a kakaót.


Hogy mi lehet ennek az oka, nem tudom. Elhiszem, hogy Jørgen Munkeby nem akar a negyven felé közeledve is indokolatlanul visítani, hogy meg kell célozni egy kicsit nagyobb közönséget, de ennyire drasztikusan? Biztosan megéri, hiszen ennek a zenének talán nagyobb közönsége van, mint a korábbi albumok stílusában fogant egyedeknek, meg amúgy is, nem lehet örökké ugyanazt nyomni, de nekem ez most drasztikus volt.


Olyannyira drasztikus, hogy az első hallgatás után talán két dal volt, amire külön felfigyeltem (az egyik a már-már Museos ízekkel operáló Fight Song, a másik a When I'm Gone, meg talán-talán Smash It Up! - de csak a refrén miatt) és az egyáltalán nem egészséges.  Itt van tíz dal és kettőnek találtam külön megjegyezhető arcot? Hát... Felszisszentem, nem kicsit. Második hallgatás, dettó. Ejnye. Ez így nem adja, gondoltam magamban. Akkor próbáljuk meg kicsit magasabb hangerőn, hátha. De még mindig csak ártatlan indusztriál-party rock maradt. És sajnos ez így nem adta meg nekem a kellő erőt...

shining17.jpg

Az persze tagadhatatlan tény, hogy egy iszonyat pengére kevert lemezről van szó, nem lehet elvitatni egy pillanatra sem, még ha mondjuk a pergő és a tamok mellett a cinek elég harmatosan szólnak. Amúgy a dalokon is érezni, hogy jól meg vannak írva, de egyrészt ez a vonal nekem már nem kenyerem, másrészt hiába az ilyen-olyan trükkök (mert azért hallani néhol), azért Jørgen sem egy olyan énekes, akinek nagyon jól állna a túlzottan epikus éneklés - mert néhol azért megpróbálkozik vele a vezér.

Mindenesetre úgy vagyok vele, hogy hiába nem adta be annyira az Animal, mint az elődjei, azért élőben kíváncsi leszek rá, hogyan is sül el a dolog, hiszen akkor teljesen más arcát tudja mutatni egy-egy tétel, lehet, hogy akkor még nekem is be fog érni a dolog. Erre persze meg is van a lehetőség, hiszen november 29-én újra Budapestre jön a csapat, amit a világért nem hagynék ki, úgyhogy reménykedek a legjobbakban. Viszont addig jó eséllyel nem fogom túlerőltetni az Animalt. Legnagyobb sajnálatomra.

3kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4014318357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum