Bár a Killing Joke jelenlegi turnéja, és azon belül a Dürer Kertbeli fellépése is a zenekar eddigi negyven évét hivatott megünnepelni, a frontember, Jaz Coleman számára a csapat életének aktuális eseményeinél is fontosabb a csapat munkásságát és mondanivalóját meghatározó eszmei háttér, amint az alábbi beszélgetésből is kiderül.
Beszéljünk először egy kicsit a mostani turnéról, mert egy zenekar életében bizony nagy szó, hogy a negyvenéves fennállását ünnepli.
Jaz: Fantasztikus, sőt észbontó ez az egész! Többről is van itt szó, mint a negyvenedik évfordulóról. Seattle-ben indult a turné, majd az Egyesült Államok után Dél-Amerika következett, most pedig itt játszunk Európában. Ami csodálatos benne, az a közönséggel való kommunikáció. Én egy ideje már nem foglalkozom a fősodorbeli médiával, de még az alternatív médiával sem. Kimarad az életemből. Az emberektől szerzek információt, vagyis igyekszem annyi emberrel találkozni minden nap, amennyivel csak lehetséges.
Így aztán nem is a média által megszűrt információt kapod, hanem közvetlenül az emberek véleményével találkozol.
Jaz: A Killing Joke közönsége igen különleges emberekből áll. Valaki nemrég azt mondta, hogy a Killing Joke hajtóerejét a követői jelentik (a zenekar „Gatherer”-eknek nevezi őket – a szerk.). Ha találkozol valakivel közülük, az illető jól tájékozott, kifinomult zenei ízlése van, lojális, és más nagyszerű emberekkel is kapcsolatban áll. Szerintem ez hatalmas elismerés, mert bizonyos értelemben olyanok vagyunk, mint egy tükör: sokan látnak bennünket, és ösztönözzük őket arra, hogy még nagyobb és nagyszerűbb dolgokat vigyenek véghez, legyen szó művészetről, vagy bármi másról. Vagyis újjáébresztő hatással vagyunk másokra: egyszerre megkapják a motivációt arra, hogy önállóan cselekedjenek, hogy felfedezzék magukban a tehetséget, hogy önálló személyiségekké, a maguk uraivá váljanak. Ez egyben az emberi lény célja is. Rengeteg történetet hallottam erről az emberekkel való kommunikáció során, és továbbítom is ezeket másoknak. Annál is inkább, mert azt veszem észre, hogy sokan szenvednek. Amerikában a lakosság 70%-a két csekkbefizetésnyire van attól, hogy hajléktalanná váljon! Ezt bizony tudni kell. A nyugati parton valóságos sátorvárosokat láttunk, de erről nem tudósít ám a tömegmédia!.. Jómagam negyven éve járok rendszeresen Amerikában, de ilyet még sosem láttam! Hány olyan zenekar van, amely már a koncert előtt igyekszik mindenkivel találkozni? Sőt, utána is! Mi ezzel hagyományt teremtettünk, és hűek is maradtunk hozzá. A beállásunkra is nyugodtan be lehet jönni. Dél-Amerikában ezzel nagyon beindítottuk az embereket, ott ilyesmire eddig nem volt példa…
Visszatérve a jelenlegi turnéhoz: a merch cuccok között láttam a pár nappal ezelőtti berlini koncertetek anyagát. Minden mostani buli felvételét közzéteszitek?
Jaz: Erről ne engem kérdezz, soha az életben nem küldtem el egyetlen e-mailt sem! A mobil telefonom az egyetlen eszköz, amellyel a külvilággal érintkezem, de ahogy vége a turnénak, megszabadulok tőle. Ezek miatt van az, hogy az emberek zombiként mászkálnak az utcákon. A saját szememmel látom, mennyire megfertőzték a társadalmat ezek a kütyük. Pontosan, ahogy Huxley megjósolta… Döbbenetes! A mi koncertjeinket a közönség nem pusztán koncertnek tekinti: ez egy szabad övezet, ahol másokkal, hasonló gondolkodású arcokkal találkozhatsz. Vagyis egy szent hely, amilyenből egyre kevesebb van már a világon.
A Killing Joke mellett számos más stílusban is kipróbáltad magad eddigi életed során, egyebek mellett klasszikus zenei karmesterként. Sőt elkalandoztál egyéb művészeti irányzatokba is a zenén kívül. Melyik volt a legemlékezetesebb kirándulásod, ha ki tudnál emelni egyet a sok közül?
Jaz: Többet is említhetnék. Amikor először próbálkoztam a színészkedéssel, azzal egyből díjakat nyertünk, és hatalmas sikereket arattunk. A vicc az volt benne, hogy a forgatás idején abban a tudatban voltam, hogy személyes dokumentumfilm készül. Aztán a teljes rólam készült anyag egy olyan film részévé vált, amelyről nekem egy szót sem szólt senki! Izgalmas volt. Az első előadáson, amelyen vezényeltem, Havel elnök is jelen volt, én pedig soha nem csináltam ilyet azelőtt! Egyszerre volt ijesztő és csodálatos élmény. Mindent magamtól tanultam. Három épületet is felépítettem, holott nem tanultam építészetet. Semmilyen iskolát nem végeztem, annak idején a sulit is otthagytam. Tizenhat éves koromra már négyszer is összeütközésbe kerültem a törvénnyel. A Killing Joke az egyetlen iskola, amelyet kijártam. Tinédzserként, tizennyolc évesen csöppentem bele.
Világlátott emberként a Föld mely tájai, országai állnak hozzád a legközelebb? Köztudott, hogy Izland és Új-Zéland különösen fontos része volt az életednek.
Jaz: Ma is az. Izland alighanem azon kevés országok egyike, ahol bankárokat juttattak rács mögé. Akkor jött létre az ottani kalózpárt. Izlandot nem lehet nem szeretni. Új-Zéland pedig valósággal a részemmé vált, roppant különleges hely. A nemzeti himnuszukat is átírtam, de sok mást is csináltam ott. A punkban az volt a nagyszerű, hogy nem féltünk a kudarctól…
Chilében, illetve a Csendes-óceán déli térségében ökofalvak létrehozásában is komoly szereped volt.
Jaz: Így van. A turné végén el is utazom majd Dél-Amerikába, hogy lássam, hol tart a folyamat. A zenéhez, a művészetekhez, illetve ezek élvezetéhez úgy juthatunk el, hogy kiszolgáljuk a legfőbb szükségleteinket. Élelemre, ruházatra és lakóhelyre van szükségünk, na meg szexre. Ezek az alapvető szükségleteink, és ezek közül több dologban is hiányt szenvedünk. Ahogy látom, az élelemmel lesz az egyik komoly probléma. Márpedig az élelem közvetlenül kapcsolódik a művészethez, hiszen ahhoz, hogy alkothassunk, először ennünk kell. Most, hogy bevezették a petrojüant, a dollár bármikor összeomolhat. Ami pedig Argentínában a bank-automaták kapcsán történt, az egész világon valósággá válhat. A világ bármely nagyvárosa háromnapnyira van az éhínségtől. Összesen három napra elegendő élelmünk van. Gazdasági válságban vagyunk, és ilyen idők várnak ránk. A zenei ellenkultúra és közösség ma merőben más jelentőséggel bír. A tekintélyelvi fasizmus, a teljes spektrumú hatalom korában élünk.
Milyen államformát, társadalmi berendezkedést tartanál ideálisnak?
Jaz: A demokrácia feltétlen híve vagyok. Az a demokrácia azonban, amelyben hiszek, sokkal hatékonyabb, mint a kétpártrendszer. Az lényegében egy olyan berendezkedést igazol, amelyben mindkét pártot ugyanaz a mechanizmus működteti, függetlenül attól, melyik kerül hatalomra. Ez nevetséges. A 18. századi vásárok egyik szórakoztató száma az volt, hogy meg kellett becsülni a bika vagy a tehén súlyát, és valaki rájött, hogy ha összeadjuk a becsléseket, majd az összeget elosztjuk az emberek számával, abból mindig kijön a helyes eredmény. Szóval a válaszom a számosságon alapuló demokrácia, amelyben mindenkinek a véleménye számít, és ezekből lehet átlagot vonni. Ha úgy tetszik, ez a digitális maoizmus. Ebben hiszek, és ez az alapja a hatékonyabb demokráciának. Az ötödik albumunkon volt egy Europe című dal. Én már akkor is Európa pártján voltam, és ma is Európa mellett állok. Ezzel együtt a nemzetek, a nemzeti kultúrák különbözőségét hirdetem. A szuverén nemzetek tanácsában hiszek, nem pedig abban a szuperállamban, amelyben élünk. Azzal kapcsolatban igen szarkasztikus az álláspontom (utalva egyben a European Super State dalra – a szerk.). Hiszek Európában, mégpedig olyan Európában, ahol mindenütt az adott területen honos népesség kormányoz. Mindig a saját kárunkon, a populizmus térnyerésén tanuljuk meg ennek fontosságát…
Még ha maga a Killing Joke nem is tartozott soha közvetlenül a punk mozgalomhoz, azzal egy időben bukkantatok fel, és tisztában is vagytok annak jelentőségével. Ma is fontos jelenségnek számít a punk vagy betölti a helyét valamilyen más irányzat?
Jaz: Az én meglátásom szerint a punk történetének három szakasza volt. A Malcolm McLaren-időszakkal, vagyis a gyárilag előállított punkkal kezdődött minden, aztán jött Bob Marley, és a reggae által egyből izgalmasabbá vált az egész. A kettő ötvözete egyszerre volt dühös és multikulturális. A harmadik hullámot, vagy, ha úgy tetszik, a poszt-punkot pedig két zenekar jelentette: a Joy Division és a Killing Joke. Velünk jött be a képbe a miszticizmus. Akkoriban számunkra nem léteztek hősök. A rocksztárság eszméje a végtelenségig nevetséges volt, nem léteztek sem groupie-k, sem a vicces rock n’roll sztereotípiák. Ma is ebben hiszek, nem pedig a hősökben, mert huszonegy éves koromra valamennyi bálványommal találkoztam, és ezek az élmények ébresztettek rá, hogy a kérdéseimre magamban kell keresnem a válaszokat.
No, de mi a helyzet azokkal, akik rád tekintenek hősként?
Jaz: Találkoztam és beszéltem ilyenekkel, de ők is megértették az álláspontomat. Mint mondtam, a Killing Joke lényegében egy tükör. Az emberek nézik ezt a négy marhát a színpadon, és úgy vannak vele, hogy ha ők csinálhatják ezt, akkor más is csinálhat bármit. De a lényeg, hogy mi szeretjük az embereket. Ma olyan időket élünk, amikor egy elit uralkodik felettünk, és amikor egy Bill Gates kijelenthet olyat, hogy ha az oltóanyagok beválnak, akkor a népesség 10-15%-kal csökkenthető. Vagyis pszichológiailag csak egy lépésnyire vagyunk a népirtástól. Ráadásul erkölcsileg indokolttá is tesszük a népirtást a túlnépesedéssel. Ez elfogadhatatlan! Maga az emberi lét van veszélyben, nekem ez a nagy félelmem. Emiatt is mondom, hogy más volt a jelentősége annak idején egy rajongóklubnak, és más ma, ezekben a vészterhes időkben, egy ellenkulturális közösségnek.
Lesznek további albumaitok a jelenlegi, egyben eredeti tagsággal?
Jaz: Egyértelműen. Ha Isten mindnyájunkat megtart életben, akkor egészen biztosan.
Ne feledkezzünk meg a néhai Paul Ravenről sem (lásd még: Prong, Ministry, Treponem Pal), aki 2007. október 20-án hunyt el Genfben.
Jaz: Amikor ott fogunk játszani (erre azóta október 26-án sor került – a szerk.), a koncert éppen abban az épületben lesz, ahol a temetése és a virrasztása volt. Most is tartunk majd egy ceremóniát Paulnak, amelyen a hamvainak egy része is ott lesz. Szóval ez egy nagyon is különleges nap a Killing Joke kultúrájában. A Killing Joke ugyanis sokak életének a zenéje. Ez is az életmódunk része, nem csupán holmi tragikus színdarab.
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
Killing Joke Hivatalos / Killing Joke Facebook
