Bohemian Rhapsody (Egy Bohém Rapszódia, 2018)

2018. november 04. - theshattered

queen-bohemian-rhapsody-soundtrack-1536163276-640x640.jpgNem vagyok egy nagy filmbuzi, ezt minden ismerősöm tudja rólam. Rettentő sok olyan mű született már, amitől mások el vannak ájulva, engem mégsem bír meghatni, többször már olyan szinten, hogy már a megnézésig sem jutok el, mert az alapötlet, téma nem bír érdekelni. Ez van, nem is kezdem el sorolni ezeket, kapok érte bőven amúgy is, haha. Viszont ha valamire felkapom a fejemet, arra már tényleg úgy rá tudok mozdulni, hogy szinte gyermeki lelkesedéssel várjam azt, hogy mikor mehetek végre a moziba, hogy megnézzem azt! Ja, mert persze moziba is szökőévente egyszer járok, szóval értitek...

Legutóbb még anno a Rushnál (gyönyörű magyar címe: Hajsza A Győzelemért) éreztem ekkora belső hypeot egy film iránt. Azaz hogy már az első előzetes kiadásakor tudtam, hogy én ez meg akarom nézni, vártam, lelkesedtem... Ráadásul valahogy már ott is eleve hiányzott belőlem az az érzés, hogy "mi van, ha elbasszák?". De erről később. Ahogy annál a filmnél, itt is adott volt az eleve logikátlan kérdés: vajon eredeti nyelven, felirattal, avagy szinkronosan akarom-e megnézni? Viccelünk? A magyar szinkronról az esetek nagy részében (tényleg kevés a kivétel) megvan a véleményem, ráadásul ez egy pont olyan film, aminél semmi értelme nincs azt hallgatni, mit gagyognak rá magyarul. Angol nyelv, felirat! Pont! Így az igazi, mindenkinek így is ajánlom!

bohemian-rhapsody-rami-malek-shouting-1024x576.png

Szóval a Bohemian Rhapsody. Nem könnyű téma, valljuk be. A Queen egy korszakos zenekar, Freddie Mercury pedig a világtörténelem egyik legkarizmatikusabb, legjobb frontembereként lett ismert, a szórakoztatás magasiskolája volt, amit leművelt az az ember (persze kellett hozzá a másik három zseni is). Nos, akkor ezt, az egyébként mindenki által ismert, komplex személyiséget (Val Kilmernek sem ment könnyen Jim Morrisonnal), egy sikeres zenekar két évtizedes életművét, plusz még az azokra ható eseményeket is vidd bele egy filmbe úgy, hogy ne legyen izzadtságszagú, vontatott és szájbarágós. Na, emiatt már lendületből emeltem a kalapom a készítők előtt, mert megpróbálták! De jön a nagyon is jogos kérdés: sikerült-e megvalósítani, megugrani a lehetetlen magasságban lévő lécet, amit a közönség elvárna egy olyan alkotástól, melynek készítésében a zenekar két, még aktív tagja is részt vett, nem is kicsit?

Szerintem igen!Nem, egy szóval nem mondom, hogy ez egy definitív Queen-dokumentumfilm, vagy életműfilm. Szó sincs erről! Ahhoz amúgy is egy egész sorozat kellene, nem egy bő két órás alkotás. Ez egy olyan formában összerakott, mestermű-közeli alkotás (ha nem egyenesen az), amelyben megpróbálták kiragadni a zenekar karrierjének egy-egy fontosabb pillanatát, azt egy kicsit összesűríteni, megkeverni és abból egy, a tökéletességre hajazó végeredményt kiadni. Mert konkrét esemény, értsd stúdió, turné, fellépés mennyiségben tényleg kevés van, viszont azok olyan szépen felfűzve jelennek meg a vásznon, hogy szó szerint (tényleg szó szerint!) egy percig sem ül le a Bohemian Rhapsody. Még a konkrét lemezeket sem feltétlen nevezik nevén, csupán említés szinten van ott az első album, majd az A Night At The Opera, a Hot Space, aztán körülbelül ennyi, ha Freddie szólódolgait nem nézzük, amit viszont nem túl okos módon negatív kitérőként lett beállítva a filmben. Nyilván, azért ott vannak a konkrét dalok is, mint a címadó örökzöld, a We Will Rock You, az Another One Bites The Dust és még néhány valóban remek nóta, de tényleg annyi. Mégsem szorul háttérbe a zenekari szál a Freddie-vonal mellett.


Mert persze egyértelműen Freddie Mercury, akit meg akar örökíteni ez az alkotás. Rami Malek szerintem zseniálisan hozza a karakteres, egyre inkább elszálló frontember szerepét, nem hiába vizionálják neki már most sokan Oscar-bácsit. Nagyon sok munka van benne, hiszen mozgástanárok (vagy akárhogy is hívják őket), tánctanárok tanították őt, de a filmbeli zenekar tagjait is többek között May és Taylor oktatta a maga hangszerének kezelésére, van benne háttér, ezt érezni is. Pusztulat jó! Kimondottan csúnya lett volna, ha egy ilyen filmben a színészek csak bohóckodnak a hangszereiken. Az élő fellépések meg... Hát, arra szavak nincsenek. A film csúcspontját jelentő Live Aid bulit is két dal híján lehozták, megtanulták, reprodukálták, mozdulatról-mozdulatra. Ráadásul az a hangkeverés, hát, anyám, gyere le az égből! Gyönyörű, amit megkap a pénzéért a néző... De mielőtt még túlzottan elragadtatnám magam, mert lehetne még bőven halmozni a pozitívumokat, lássuk, vajon vannak-e negatívumok?

rami_malek.jpg
Vannak, persze! Azok mindenhol vannak. Viszont ezek a film alatt egyáltalán nem fognak feltűnni senkinek! Milyen hibákra gondolok? A kapkodást, illetve az időbeli sűrűséget, nagy ugrásokat nem mondanám annak, mert egyrészt szépen vannak átvezetve a szálak, nem is akar mindenre kitérni, tehát az rendben van. Inkább anakronisztikai gondok vannak itt. Például Freddie AIDS-betegsége. Ez már a film 1985-ig tartó történetébe be van szőve, holott később lett csak diagnosztizálva nála. Nyilvánvaló, sajnos hozzátartozik ez a frontember karakteréhez, itt meg főleg dramaturgiai szerepe van, de az későbbi szál. Viszont a film szempontjából érthető, miért rakták bele. Akkor ott van a We Will Rock Yous bajszos Freddie, ahogy többen is felkapták rá a fejüket. Akkor még nem az volt a frontember dizájnja, ez csak apróság. De vannak még ott ilyen-olyan történeti hibák, utána lehet nézni, de ezek a módosítások igazából a film érdekeit, annak haladását, mondjuk úgy meseszerűségét, grandiózusságát szolgálják. De milyen hibát lehet még felróni? Mert azért még akad. Hogy John Deacon lényegében el van nyomva, mint szereplő? Ezt inkább a (valós) May-Taylor tengelynek tudom be, de hiába vonult vissza a basszer a szerepléstől, néhány apróbb jelenetszálnál többet érdemelne. Ahogy azt sem feltétlen hiszem el, hogy a gitárosról és a dobosról Roger néhány bulis pillanatát leszámítva semmi rosszat nem hallani, csak csibésznek tűnnek az excentrikus "királynő" mellett. Ez azért annyira nem hihető, de szerintem ez is csak amiatt lehet, hogy ne szakadjon szanaszét a film. És ha már valamit be kell áldozni, akkor ugye minden szentnek... Ráadásul a Live Aid után vége a filmnek... Ezután még jött azért egy-két turné (ugye például minket is meglátogattak) Freddie leépülése előtt, arra azért még pár képet lehetett volna szánni, de jó ez így is, azt mondom.


Ezek amúgy is mind olyan hibák, amiket a filmnéző nem a film nézése közben fog fennakadni, hanem  ha utólag elkezd rajta gondolkodni. Mert a film tényleg annyira sodor, annyira visz magával, hogy nem ezekkel fogsz foglalkozni. Hanem azzal, hogy mennyire kerek alkotás lett a Bohemian Rhapsody, hogy mennyire összerakták ezt a lehetetlen vállalkozást, hogy mennyire szórakoztató, ténylegesen az érzelmekre is ható, látványos filmet raktak össze a készítők - a soundtrackről nem is beszélve, az alap, hogy több, mint ötcsillagos. Én azt mondom, ennél feelingesebbre már nehezebben lehetett volna megcsinálni, az már a rovására ment volna a produkciónak.

Végezetül lássuk így pár mondatba összehúzva az eddigieket! Most akkor mi is a Bohemian Rhapsody? Egy minden részleteiben stimmelő Queen-életműfilm? Nem! Akkor egy nagyon jól sikerült, tényleg érzelmekkel és persze az univerzum legjobb zenéivel telített szórakoztató gördülékeny filmremek? Az már annál inkább, sőt! Szóval minden apró hibácskája ellenére (amelyek, ahogy írtam is, a film nézése közben nem is fognak feltűnni) a Bohemian Rhapsodyt elkönyvelem 2018 egyik csúcspontjának, amit abszolút megérte várni. Bátran ajánlom minden zeneszerető embernek, de nem csak nekik! Nem mondanám, hogy ez egy gyerekkel nézős családi film, de hogy bárki, aki megnézi, jó eséllyel elégedetten fogja elhagyni a mozit, az - legalábbis szerintem - biztos! De csakis eredeti nyelven, ha megtehetitek!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1314351729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum