November 10-én F.O.System koncert a Barba Negra Music Club színpadán

A 90-es évekig a tánc még más volt...

2018. november 04. - Árposz

FOSystem2012.jpg

A ’80-as évek végén felnövekvő generáció számára nem volt túl fényes kilátás a jövőre. A szabadság előszelével együtt jött a frusztráció, a nyomasztó tanácstalanság, majd a munkanélküliség és létbizonytalanság. Ebben az időszakban az óbudai panelházak árnyékában alakult meg a legendás Fekete Lyuk és a honi underground zenei élet egyik meghatározó zenekara és egyben a hazai dark mára már kultikussá vált csapata, a szövegvilágában a korszak sötét hangulatát tükröző, zenei megközelítéseit tekintve pedig a New Model Army és a The Sisters Of Mercy által kijelölt ösvényt követő, idén már 32 éves F.O. System (alapítók: Mátyás Attila, Jerabek Csaba, Miklós Péter, Zana Zoltán).

A csapat első nagylemeze 1990-ben látott napvilágot, ám ekkorra már leáldozott a korszakra jellemző hangulatvilág, és a zenekar tagjai is más irányzatok felé fordultak, így 1991-ben a zenekar váratlanul bejelentette feloszlását, majd több mint 15 év csend következett...

Az F.O. System 2006. február 4-én, a Pecsában ismét színpadra lépett, majd ugyanebben az évben a soproni VOLT Fesztiválon a The Cult előtt is megidézték a múlt szellemét. A következő megmozdulásra két évet kellett várni, 2008. július 2-án ismét a VOLT-on léptek fel. 2008 őszén a Filmmúzeum Privát Rocktörténet című műsora archív videókkal kiegészítve dokumentumfilmben mutatta be a zenekar történetét.

2009. február 21-én a budapesti Petőfi Csarnokban az “Utolsó üvöltés" címet viselő esemény következett, ami egy korábbi dalcím mellett arra a tényre is utalt, hogy “a zenekar ezt követően, belátható időn belül, nem tervez újabb fellépést”. A folytatás a korábbi szünetekhez képest viszonylag hamar, 2009. december 21-én a Világvége Fesztiválon a VHK társaságában következett. 2013-ban Mátyás Attila 50. születésnapi koncertjén egy 5 dalból álló blokkal az F.O. System is fellépett, 2016 februárjában pedig a zenekar 30 éves fennállását ünnepelték egy nagyszabású koncert keretében, majd rá egy évre a korszak másik szintén legendás zenekarával Sexepillel közösen adtak koncertet.

Másfél év után 2018. november 10-én újra Budapesten a Barba Negra Music Club színpadán ad koncertet az F.O.System, a vendégzenekar ezúttal a Deley lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2114342519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum