RockStation

The Southern Oracle: itt az első új dal a harmadik lemezről

2018. november 05. - sunthatneversets

tso_2018_2.jpg

A mai napon az amerikai-lengyel IDIOTEQ felületén mutatta be a The Southern Oracle az első új dalát, a Skypushert, ami a zenekar decemberben megjelenő harmadik nagylemezét vezeti fel, amivel ténylegesen elkezdődik a zenekar új korszaka.

Az elmúlt három év során a srácok nemcsak turnézhattak a Harms Way társaságában - azon túl, hogy olyan produkcióknak nyithattak azóta, mint a Sepultura, a Hatebreed vagy a Deez Nuts -, hanem fel is építhették a soron következő album koncepcióját, amiről a frontember, Kókai Barnabás a következőket mondta:
"A koncepció egyfajta poszt-apokaliptikus Pán Péter-szerű valóságban teljesedik ki, ahol a Föld minden lakója gyermek marad, hiszen a nemzedékünk követendő példaképek híján nem tud felnőni. Ez az ötlet járja át a lemez minden dalát."

A mai nap során leleplezett Skypusher ebben a formában a lemez egészét ragadja meg:
"Ez a dal a minket körülvevű modern világ megörökölt problémájára reagál, mikor az öntelt vezetők uralma ellen a lázadók nem mocskolnák be a saját kezüket. Nem számít, mennyire előrehaladott a technológia az életünkben, úgy nem építhetünk jobb világot, ha ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra, főleg, ha minden a kielégíthetetlen hatalom- és pénzéhség alá van rendelve. A birtoklás és a nélkülözés közötti szakadék egyre csak tágul, és amíg a legsötétebb verem alján élők számára egyre kilátástalanabb a jelen is, addig a kijutottak felülről lapátolva, és mindent ellenőrizve csak egy dologra figyelnek: hogy a játékszabályokat mindig ők diktálhassák, ásóval a kezükben."

A decemberben megjelenő albumnak - amit idén a Blind Messiah háromszámos kislemeze vezetett fel - nem lesz bookletje: ennek helyét egy negyvenoldalas képregény tölti majd be, amiben a narratívát a dalszövegek adják, a rajzokat pedig az énekes-szövegíró frontember, Kókai Barnabás jegyzi, csakúgy, mint a zenekar általános arculatát. Az első hat oldal már bemutatásra került az október 28-i Belvárosi Képregénybörzén (fotók: Frank Olivér), a megjelenés pedig szintén decemberre várható.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1214354401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum