RockStation

Decapitated (Pol), Hatesphere (Den), Thy Disease (Pol), Grimaze (Bul), Dehydrated (Rus) @ Dürer Kert, 2018. november 8.

Lengyel haver nagy, jó barát, nekünk hozza death metalját

2018. november 11. - theshattered

tour2018.jpgEgy kvázi minifesztivál kerekedett a Dürer Kertben, amikor a Decapitated ezen a kedves novemberi napon újra Budapestre látogatott. A lengyeleket négy másik csapat segítette ki, együttesen pedig egy elég masszív gyalut készítettek és csapták le vele a sajnos nem éppen nagyszámú közönség arcát.

Utólag átgondolva is ugyanazt érzem, mint amikor megláttam a fotót, hogy a koncert a nagyteremben lesz: kicsit túlméretezettnek tartottam ehhez a bulihoz, hiszen még a főzenekarra sem lett „tömény tömeg” a keverőkig mérve sem. De ennek ellenére ez nem rontott semmit a közönségélményből, sőt, talán még így, ami a szervezőknek és a fellépőknek nem olyan jó, az a nézőknek egy kellemesebb helyzetet hozott: kényelmesen el lehetett férni, könnyen lehetett senki által nem zavart állóhelyet találni.

Az estét kezdő orosz Dehydrated alatt viszont még nem, hogy helyet nem kellett keresni, hanem szinte a közönséget kellett kutatni a teremben. Értem én, munkanap, másnap is dolgozni kell, korai a kezdés, de ez még a nézőtérről nézve is gáz tud néha lenni. Mindegy, ez az orosz négyest ez nem feltétlen zavarta, nyomatták a death(core) alapú, könyörtelen muzsikájukat a nagyon is mozgékony énekeslányukkal. Ilyenkor mindig átfut a fejemen, hogy akármennyire cukik a színpadon, ilyen hörgőke mellett nem biztos, hogy veszekedni akarnék velük… Amúgy szerintem jól megalapozták az estét, a hálátlan időpont ellenére is voltak, akiket megkapott a muzsikájuk, szerintem is teljesen rendben volt.

A bolgár Grimace egy rövid átszerelést követően vette át a stafétát. Így zárójelben, közbe szúrva, külön kiemelném az este pontosságát, emiatt külön nagy pacsi az illetékeseknek! Szóval Grimace. A stílus az körülbelül maradt az előző zenekar által kitaposott ösvényen (bár talán kicsit, icipicit, hangyányit talán dallamosabb és hagyományosabb volt az elődjüknél), annyi különbséggel, hogy a női nem itt a gitárfronton képviseltette magát. A muzsika itt is hatott, kellően tömény volt, a frontember srác is kellően dinamikusan vett részt a dolgokban, a dobos pedig a nagy haja alá nagy tudást is rejtett, folyton pörgött, mint a motolla. Még elég fiatal a kvartett, szóval akármi IS lehet belőlük, szerintem a stílus kedvelői felírhatják maguknak a nevüket.

Innentől viszont már tényleg a többlemezes nagyágyúk következtek. Először az új albumára készülő Thy Disease kérte ki a közönség figyelmét, amivel nem is lett volna baj, hogyha az erősen matekos, progos death metaljuk alá nem egy pocsék hangzást kevertek volna ki. Az egésznek pont az lett volna a lényege, hogy gyönyörű tisztasággal szakítsa le a buránkat, de ez sajnos a kvázi thrashes, mocskos hangzás miatt nagyon nem jött össze. Pedig tényleg úgy érzem, lett volna benne kakaó. Nem azt mondom, hogy így „ó nélkül” lett (haha), de azért sokat vesztett a kraftból emiatt a téma. Pedig aztán kaptunk az életműből innen-onnan dalokat, még a friss albumról is, de hát, ha nem nagyon jött le, mit kell hallanunk…

Mondjuk, ami a Thy Diseasenek nem jött ki jól, a Hatespherenek annál inkább. Lévén a dánok inkább a thrashesebb végéről közelítették meg a műfajt, ráadásul annak is a „nemnormális” szegletéből. Mind másodzenekar, ha van ilyen szó, olyan bált kerekítettek, amire már a közönség is lelkesen beindult. Ment a skol, ment a pogo, ment a wall of death, ahogy a headbang és az ördögvilla is gazdagon látott vendég volt a dalaik interpretálása közben. Most komolyan? Olyan házibuli hangulatot dobtak ide be a zúzda közepébe, hogy csak úgy csúszott mellé a ser’! Sej!

Viszont ezután elszabadult a pokol. A Decapitated azt ígérte, hogy minden eddiginél erősebben fognak visszatérni az USA-beli fiaskó után és ahogy elnéztem, tényleg nem nagyon akartak könyörületesek lenni velünk. Nem mintha azért mentünk volt oda. Nem is lett volna rá esély. Amikor anno a Meshuggah előtt láttam őket is éreztem a kraftot, igaz, nem ma volt ez, de mégis, azóta szem előtt tartottam a lengyelek muzsikáját. Nyilván nem ma kezdték az ipart és ezt nagyon prímán érezni is lehet mind a dalaikban, mint az előadásban, na meg persze a hangzásban. Itt érthető okokból (egy kis gitárhibát leszámítva) minden megjavult. Mindig meg tud lepni, hogy az előzenekarok, ha szép világítást kapnak, a fő attrakcióra hogyan tudnak rakni még rá egy kakaóval. Mert hogy az is sokat tud dobni a színpadképen, sőt! A Decapitated sem félt élni a technika adta lehetőségekkel, de emellé persze kellett, hogy ott legyen a pusztító zene, de még hogy mennyire, hogy ott volt! A bő egy óra alatt bemutattak szinte mindent, amit érdemes, nyilván az Anticult nagylemezre kiélezve.

A körülbelül egytucatnyi dalban (az említett gitármalőrt leszámítva) nem volt semmi hiba, sebészi pontossággal hámozták le velük az arcunkat, Vogg Rafał méter pluszos rasztái pedig csak adtak a látvány brutalitásának. Egyébként tényleg hihetetlen pontossággal, szakértelemmel és persze könyörtelenséggel hantoltak az urak, én elhiszem nekik, hogy most még egy fokkal feltekerték a mércét.

Death metal. Milyen szerteágazó, milyen hálátlan megítélésű műfaj. Ha valami megkérdezné tőlem, hogy mi fán is terem ez az egész, ezt az estét bátran merném ajánlani neki. Szinte csak a skandináv, dallamos vonal nem képviseltette magát, de azon kívül tényleg kaptunk mindenből, egyenesen az arcunkba, egyenesen a javából.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr214361899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krferi 2018.11.12. 00:42:13

Voggnak sosem voltak meteres rasztai. Rafal lesz az.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum