Elkezdte az új lemez írását az In This Moment

2018. november 23. - theshattered

in_this_moment_2017.jpgNem sokat teketóriázik az In This Moment legénysége, a tavalyi Ritual utódja máris készülőben van. Persze ezt még nem úgy kell venni, hogy rögtön jön a korong, meg miegymás, jóval lassabban megy azért a folyamat. Viszont a fiúk és lány nem sokat pihennek, a turné üres pillanataiban is születnek az új témák, ahogy Maria Brink fogalmaz, megpróbálják kihasználni a pillanatokat. Aztán ha minden jól meg és a csillagok is összeállnak (márpedig miért ne tenné?) februárban irány a stúdió!

"Néhány zenekari társam most épp iderepül Albanyba, írni fogják a zenéket nekem, amíg el nem kezdődik a Halestorm-turné. Elkezdődött. Az úton is alkotunk természetesen. Készül!

Már van hat lemezünk és nagyobb eladásaink vannak, mint bármikor, jobb ajánlásokat tesznek, mint valaha. Araszolunk a csúcs felé, bizonyos fesztiválokat már headlineolunk is. El sem hisszük, erősebbek vagyunk, mint bármikor. Nem is akarjuk elrontani a pillanatot és hirtelen hosszú időre eltűnni. Nagyon erőteljesnek érezzük magunkat, nagyon kreatívak és izgatottak vagyunk. Bele akarunk merülni, el akarunk kezdeni alkotni, életre akarjuk mindezeket kelteni, szóval a következő nyáron visszatérünk és tovább fogjuk növelni az erőnket. Nagyon szeretjük, ezért élünk. Bizonyos szinten ez tart minket életben."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3514388498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum