RockStation

Ha június, akkor jön az új Nervosa korong!

2018. március 28. - theshattered

nervosa02.jpgA naptári nyár első napján, június 1-én érkezik a pár napja Budapesten is megfordul Nervosa új nagylemeze. A Downfall Of Mankindról egyelőre nem sokat tudni, egyelőre csak a borító és a dalok várható címei nyilvánosak, azokat viszont meg tudjuk mutatni.

Tovább

Na, akkor ilyen lesz a DevilDriver feldolgozáslemeze

devildriver_2016.jpgMikor is? Talán még tavaly írtunk róla, hogy egy feldolgozáslemezre készült a DevilDriver. A csapat büszkén jelenti, elkészültek a munkálatokkal, az Outlaws 'Til The End július 6-tól lesz elérhető a nagyközönség számára. Hogy az egész finomabb legyen, a Lamb Of Godból ismerős Randy Blythe és Mark Morton, valamint a Fear Factory énekese, Burton C. Bell is megjelenik majd a lemezen,a csomaghoz pedig már elérhető egy előzetes is, csak lentebb kell görgetni.

Tovább

Pop Evil - Pop Evil (eOne Music, 2018)

Ébredő oroszlán

pop_evil_album.jpg

A michigan-i Pop Evil eddig stabilan és elkötelezetten hozta a tipikusan kellemes amerikai hard-rock & post-grunge szerzeményeit. Ezidáig. Bevallom, szívesen méltatlankodom, ha egy zenekar kifele lépked a medréből, főleg ha ezt pop-os irányba teszi, mély átérzéssel tudom köpködve híg fosnak titulálni. Hova cseppfolyósodott el a Pop Evil nyála? Nem tovább, mint a rock rádiók, Billboard listák előkelő helyéig! Valamint az én érzékeny lelkemig. Így a mögöttünk süvítő tavaszi zimankós időkben engem is elért a téli depresszió, ám a hideggel együtt a Pop Evil ötödik albuma is csontomig hatolt.

Tovább

Satyricon & Suicidal Angels @ Dürer Kert, 2018.03.20.

Tömött sorok a pokol tornácán

0satyricon2018_33_eredmeny.jpg

A Satyricon a korai norvég black metal mozgalom egyik meghatározó tényezője és ebben a minőségében a megjelenésük már eleve számottevő nézőszámot képes generálni bárhol a világon. Már csak olaj a tűzre, hogy a formáció lelke, Satyr saját bevallása szerint igen végletesen úgy tekint a tavaly megjelent Deep Calleth Upon Deep albumra, hogy az vagy a Satyricon utolsó lemeze, vagy egy teljesen új fejezet kezdete. A jelenleg zajló turné magyar vonatkozása, hogy a zenekar alapját alkotó Satyr - Frost párost kiegészítő zenészekkel Vörös Attila is színpadra lép. Ráadásul legutóbb fél évtizede láthattuk a zenekart itthoni színpadon.

Tovább

Devin apánk nem ül a seggén, száz dallal kezd stúdiózni

0devintownsend2017_10_eredmeny.jpgMiután felfüggesztette a róla elnevezett Devin Townsend Project működését, Devin apánk hozzálátott, hogy újra kielégítse eltérő zenei vágyait. Attól nem félünk, hogy ne lenne(nek) majd zseni(álisak) a végeredmény(ek), viszont az, hogy száz, eltérő (azaz a Strapping Young Lad és a Ki lemez hangulati skálája között ingadozó) dallal vágott neki a stúdiózásnak, még barátok között is félelmetes szám.

Tovább

Monster Magnet - Mindfucker (Napalm Records, 2018)

Így kell ezt csinálni

mindfucker_front.jpgAz új Monster Magnet albumot sokan várták, de én egyáltalán nem voltam közöttük. Az utolsó maradéktalanul élvezhető anyaguk számomra a Dopes To Infinity volt, ezután már csak nyomokban bukkant fel a mindenre magasról tevő Negasonic Teenage Warhead zsenialitása. A prüttyögéssel való kísérletezést inkább hagyjuk, igazából az utóbbi években nem is foglalkoztam a létezésükkel. A Mindfuckert a fentiek miatt úgy indítottam el, hogy nem vártam az égvilágon semmit. Annál nagyobb meglepetés, hogy itt nyoma sincs semmiféle kísérletezésnek, ellenben a Monster Magnet lazán összedobott egy penge rocklemezt.

Tovább

Elkészültek az új The Night Flight Orchestra lemez felvételei

the-night-flight-orchestra.jpgBefejezte az immár negyedik korongjának felvételeit a The Night Flight Orchestra. Ha esetleg nem lenne ismerős a csapat, csak annyit érdemes tudni a csapatról, hogy a többek között a Soilworkös Björn Strid énekel és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo gitározik benne és egyáltalán nem death metalt, hanem retro hangulatú rockzenét csapatnak benne.

Tovább

Álmodj gyökerekkel! - Altatózene lesz a Sepultura legszebbjeiből

sepultura_1996.jpgTudjátok, van ez a Twinkle Twinkle Little Rock Star nevű sorozat, mi is már írtunk róla párszor. Ha esetleg nem ismernétek őket, ők rock és metal örökérvényűeket alakítanak át csilingelős babaaltató zenévé, a legújabb áldozatok a Sepultura és a Gojira lesznek, előbbi anyagról a Roots Bloody Roots már csekkolható is - ha ránk hallgattok, ez akár horror filmzenének is elmehetne.

Tovább

Nem árul zsákbamacskát a Bad Wolves: három dalt is bedobtak a közösbe

bw2018.jpgMár évtizedek óta nem újdonság, hogy egy zenekar a lemez megjelenése előtt bedob egy-két dalt, hogy azért sejtse a jónép, miről is lesz szó az aktuális termésen. A Bad Wolves kicsit nagyobbat gondolt: ők három, sőt, a korábban megismert Zombie-feldolgozással együtt már négy dalt pattintottak ki az Internetre, holott a lemez, a Disobey még csak május 18-án érkezik. Íme a frissen bemutatott hármas, valamint a szokásos külcsín és belbecslajstrom!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum