RockStation

Nézz bele a Fates Warning koncertanyagába!

2018. május 26. - theshattered

fates_warning_a38_2018_13.jpgJúnius 29-én érkezik majd a Fates Warning koncertanyaga, a Live Over Europe, mely értelemszerűen az idén januári Európa-turnéjuk anyagát hivatott megörökíteni. A huszonhárom dalos, száznegyven perces album anyagát nyolc európai városban (Aschaffenburg, Belgrád, Thesszaloniki, Athén, Róma, Milánó, Budapest, és Ljubljana) vették fel, nyilván a hazai érdekeltség miatt azért a magyaroknak is talán érdemes kicsit jobban odafigyelni rá. Most elérhető lett a proggerektől The Light And Shade Of Things, mely lentebb található meg.

Tovább

Majdnem minden, amit tudni akartál Jonathan Davis szólóalbumáról

jonathan-davis-solo-lp-95ebf92e-d03b-4b89-8f11-2e53f9e823d2.jpg"Így készült" és dalrészletezős videó is készült Jonathan Davis tegnap megjelent szólólemezéhez, a Black Labyrinthhez. Még előbbiből, lévén, hogy többrészes valami lesz, csak az első rész érhető el, a dalonkénti részletezést, valamint persze az albumot is már teljes egészében nézhetitek, hallgathatjátok. Ha hihetünk a nu metal veteránnak, már javában készül az új Korn lemez is, de előbb majd a szóló turné jön, melyet legközelebb a Novarockon lehet majd elkapni.

Tovább

Így köszönték fel a zenészkollégák Klaus Meinét

0scorpions2016_35.jpgKlaus Meine, a Scorpions énekese tegnap ünnepelte a hetvenedik születésnapját. Ennek örömére sikerült összehozni az illetékeseknek egy olyan epikus, majd' negyed órás videót, melyben a metalvilág apraja-nagyja, így többek között James Hetfield, Rob Halford, Doro, Paul Stanley, de még a Scooteres H.P. Baxxter is felköszönti az immár szépkorba lépett, de még mindig jó bőrben lévő legendát. Boldogat innen is!

Tovább

Crimson Bow And Arrow - Új dal az Epicától

0epica2017_22_eredmeny.jpgAz Epica július 20-án világszerte elérhetővé teszi a tavaly csak Japánban megjelent EP-jét, az Epica Vs. Attack On Titant. A nyolcdalos kislemezen négy dal énekes, valamint instrumentális verziója lesz hallható, melyek közül a Crimson Bow And Arrow már csekkolható is. És mitől különleges az anyag? A csapat a népszerű Attack On Titan című anime sorozat dalait dolgozza fel rajta, talán le is süt az ottani világ a dal stílusán, miközben persze az Epicás él is ugyanúgy megmaradt.

Tovább

Nézz bele Devin Townsend új DVD-jébe!

0devintownsend2017_14_eredmeny.jpgKiadta az első előzetes dalt a július 6-án megjelenő DVD-jéhez Devin Townsend. Az Ocean Machine - Live at the Ancient Roman Theatre Plovdiv című anyagban egy két részletre bontott koncertet talál majd a nagyérdemű, melynek az első szeletében egy közönség által megszavazott szettet nagyzenekari támogatással, a másodikban pedig a teljes Ocean Macine albumot lehet majd megcsodálni. A kiadott dal az egész csomagot nyitó Truth lett, sokat nem is tennénk hozzá, tessék rámozdulni!

Tovább

Külsős arcok segítségével készíti az új lemezét a Korn

korn_2015.jpgJonathan Davis új szólólemezének bemutató turnéja után (mely hozzánk legközelebb a Novarockon lesz elcsíphető) nekiáll a Korn, hogy felvegye a 2016-os The Serenity Of Suffering nagylemez folytatását. A csapat már egy ideje demózgat, ügyködik a korong anyagán, melybe mint Jonathan Davis elárulta, külsős arcokat is bevonnak.

Tovább

Láss, nézz, beszélj! - Videó az A Perfect Circletől

a-perfect-circle-coachella-portrait-535e8734-3535-4df8-9b68-008f2417f787.jpgAz A Perfect Circle új lemeze, az Eat The Elephant elég ínycsiklandóra sikerült díszdobozos kiadásához jár egy prizma, amit a megfelelő telefonos alkalmazás letöltése után arra ráhelyezve az album minden dalához egy külön, térhatású videót láthat a szorgos, jópénzű rajongó. Hogy az is tudja, milyen ez az élmény, aki nem veszi meg azt a bizonyos boxot, a TalkTalk 2D-sített filmecskéje kikerült közszemlére, ez az alábbiakban látható.

Tovább

Napi kockaság: mennyire ismered az Iron Maiden-dalok bevezetőit?

1280x720.jpgAz Iron Maiden dalai tipikusan olyan szerzemények, melyeknek már körülbelül az első hangjától, kilométerekről meg tudod mondani, hogy ki szerezte, sőt, általában a címek is mennek lendületből. Erre a tudásra épít a Beat The Intro játéksorozat Iron Maidenes része, melynek természetesen a Steve Harrisék muzsikájának lexikális tudására alapoz.

Tovább

YOB - Our Raw Heart (Relapse, 2018)

:yob/jobb szóvicc helye:

ourrawheart.jpg

Mindenki ismeri talán azt az érzést - a hasonszőrű zenefalók közt -, hogy egy zenekart annyiszor emlegetnek fel, hogy jól tudod, hogy meg kéne már hallgatni. A YOB állatorvosi lova ennek a helyzetnek, bár az is hozzá tartozik, hogy próbálkozásaim (próbálkozgatásaim) már voltak velük. Most viszont eljött az elkerülhetetlen az Our Raw Heart kapcsán.

Tovább

Július elején ingyenbulit ad a Skeletonwitch!

sw2018.jpgJúlius 9-én eljön a Dürer Kertbe, hogy megmutassa a legjobb dalait az amcsi thrash / death / black csapat Skeletonwitch. Az Archaic társaságában az arcunkat ingyen és bérmentve lezúzó gépezet jó eséllyel talán elhint egy-két hangot a július 20-án megjelenő Devouring Radiant Lightról is, a megjelenés mindenkinek kötelező!

Tovább

Júliusban jön az új Between The Buried And Me

betweentheburiedandmejan2018promo_638.jpgAz ígéretéhez híven nyáron leszállítja a márciusban megjelent nagylemez-szelet, az Automata I folytatását a Between The Buried And Me. A nem meglepő módon az Automata II címet viselő korong július 13-án kerül majd a boltokba, az előrendelés már beindult. Az ígéretek szerint még az első résznél is erősebb, masszívabb anyag borítója és a dallistája az alábbi lesz, előzetes dal egyelőre még nem került ki a nagyközönség elé.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum