RockStation

Orphaned Land (ISR), Dirty Shirt (ROM), Subterranean Masqerade (ISR), Lunarsea (ITA), @Dürer Kert, 2018.03.11.

Az első mindent visz!

2018. március 15. - theshattered

23_orphaned_land_by_martina_sestic_0.jpgMindig izgatott várakozással tölt el, ha egy igazán nagy kedvencem, kvázi zenei szerelmem koncertjére mehetek el. Ez, talán említeni sem érdemes, nem volt máshogy az Orphaned Land esetén sem, akik ráadásul egy bitang jó lemezzel álltak elő év elején az Unsung Prophets & Dead Messiahs képében. Féltem, mert a 2015-ös akusztikus koncerten csak lézengtek az emberek, tartottam tőle, nehogy a Dürerben is ez legyen – szerencsére nem így volt, bár még így is csak kb. félháznak húzták a jó kis keleti metalt, amit indokolatlanul kevésnek érzek, de legalább ez is több, mint a semmi.

Tovább

Rob Halford Ihsahnnal és Nergallal szeretne valamikor egy projektet

judas_priest_2015_2.jpgNem újkeletű hír, hogy Rob Halford egyszer szeretne egy black metal projektet. Az viszont, hogy az egészet a Behemothos Nergallal és Ihsahnnal tevezi megvalósítani, eddig nem nagyon került szóba. Persze ha figyelembe vesszük, hogy Halford apánk a Judasszal kelt épp útra, a Behemoth lemezen dolgozik, Ihsahn meg most adja ki az új anyagot, nem várható, hogy a közeljövőben megvalósul majd a projekt, HA egyáltalán...

Tovább

Ilyen volt a Judas Priest turnényitója

judas_priest_2018_2u.jpgTegnap este elrajtolt a Judas Priest legújabb lemezének, az utóbbi idők legcombosabb albumának, a Firepowernek a lemezbemutató turnéja. A Glenn Tipton helyén Andy Sneappel támadó veteránok bulijáról nyilván készült néhány felvétel is, ezeket a dallista mellett feltálaljuk közfogyasztásra, hogy legyen mivel gyúrni a július 24-i budapesti bálra.

Tovább

Ruin Pop! - Nálunk debütál az Alone in the Moon legújabb lemeze

aitm_promo_2018_15.jpg

Először a Rockstation virtuális hasábjain mutatja be legújabb lemezét az Alone in the Moon. A budapesti 'aréna grunge' zenekar második nagylemeze, a Ruin Pop szakított az előző felvételek nyers, keményebb riffeket szállító koncepciójával, de csak éppen annyira, hogy az még sokoldalúnak és ne stílusváltónak minősüljön.

Tovább

Exile Amongst The Ruins - Itt az új Primordial-videó

primordial-2018.jpgMár csak két és fél hét és mindenki magához veheti az új Primordial anyagot, az Exile Amongst The Ruinst. A sztorizós albumhoz már két videó készült korábban, így a megjelenés közeledtével mégis úgy vélték az írek, hogy ideje benyomatni egy újabb löketet, a címadót, melyet egy klippel kísérnek a könnyebb fogyasztás érdekében.

Tovább

Darknet Surfer - Új hazai szupergroup alakult

darknet_surfer_promo_04.jpg

A Darknet Surfer (DNS) 2017 közepén alakult, nem akármilyen nevekkel a soraiban. A bandát olyan kipróbált underground arcok alkotják, mint: Berszán Miklós (Room of the Mad Robots) - gitár, Budai Béla (Moby Dick, ex-Leander Rising) - dob, Mahboubi Salim (Ørdøg, ex-Superbutt) - basszusgitár, valamint Mihály Gergely (Angertea) - ének.

Tovább

Visszatér a Fekete Zaj fesztivál, itt vannak az első fellépők

cbp1.jpgÚjra a Mátrába költözik a Fekete Zaj fesztivál, méghozzá az eredeti helyszínre, a sástói Mátra-Kempingbe, ahová megint egy jó kis névsort szedtek össze a szervezők. Nagyon nem emelnénk ki senkit, de a két külföldi fő név a Crippled Black Phoenix és Anna Von Hausswolff lesznek, az első körös, még egyáltalán nem teljes lista alább szemezgethető.

Tovább

Hello, my name is Johnny - Avagy John 5 odaver a cicás gitárnak

10390334_680017695405282_3891172077721706070_n.jpgA Rob Zombie (illetve korábban Marilyn Manson) mellől ismert John 5 azért tud gitározni. Ezt a már említett csapatok albumai mellett a szólózenei korongjai is kiválóan bizonyítják. A Loudwire pedig azt bizonyítja be, hogy egy jól kinéző, de vacak gyerekgitárt is meg lehet igazán jól szólaltatni, ha szakértő kezek közé kerül. És milyen stílusban? Bármiben! Legyen az bendzsó, spanyol, redneck, vagy éppen metal.

Tovább

Már az utolsó simításokat végzi az új albumán az Alice In Chains

alice_in_chains_2018.jpgHamarosan teljesen elkészül a július 1-én a Budapest Parkba látogató Alice In Chains legújabb nagylemeze, legalábbis ha hihetünk a pletykáknak. A Nick Raskulinecz felügyelete mellett felvett anyag várhatóan még ebben az évben elérhetővé válik, ezt persze nem tudni, hogy a 'Parkban már hallhatunk-e belőle valamit.

Tovább

Bekötött szájak és bedugott fülek a képernyők erdejében a USEME disztópikus klipjében

useme_2018.jpg

Az októberben megjelent második, Szélesvásznú ég című lemezük újabb single-jéhez forgatott videót a USEME, mellyel Orwell világát idézik meg. A Mézmocsár az album egyik kiemelkedő üzenettel bíró dala, mely arról a tehetetlen állapotról szól, amikor szó szerint beleragadunk egy egyébként fojtogató helyzetbe.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum