RockStation

Csillagfényes szép jó reggelt! - Van egy új Babymetal-dalunk!

2018. október 19. - theshattered

babymetal_2016.jpgElvileg még ma jön hozzá a klip is, de azért leszállítjuk a Babymetal új dalát, a Starlightot. Hogy milyen is a nóta? Pont olyan, mint amit a csapattól elvárnánk: cuki, de zúz, persze benne minden japánossággal, ami csak kellhet. Fülel!

Tovább

Húszperces dokumentumfilmet készített az Architects az új album születéséről

architectsbandsept2018_638.jpgNem volt könnyű helyzetben az Architects, amikor nekiállt az új album, a november 9-én megjelenő Holy Hell megírásának, hiszen megtörtént az egyik legszörnyűbb dolog, amit egy zenekar átélhet: elvesztette egy tagját, mégpedig Tom Seale alapító gitárost. Róla, azaz a rákban elhunyt Tomra, valamint az ezt követő gyászra, az azon való felemelkedésre, valamint az új album készítésére tekint vissza a zenekar az alábbi húszperces kisfilmben.

Tovább

Cryptopsy és Mayhem tagokkal fogott össze David Vincent

vltimas2018.pngVltimas néven hozott össze új zenekart a Morbid Angel volt énekese, David Vincent. A tettestársak az ex-Mayhemes Blasphemer, valamint a Crptopys Flo Monier lettek, akikkel már be is jelentették: 2019-ben jön a debütlemez! Erről egy pici részletet már meg is hallgathattok, ezt lentebb találjátok.

Tovább

Ejtette a Tobias Forge elleni vádakat a svéd bíróság

ghost_2015.jpgTavaly kezdődött a Ghost körüli jogi buli, amikor az akkor elküldött négy extag beperelte a zenekar vezetőjét, énekesét, Tobias Forget. A zenészek azzal vádolták a frontembert, hogy nem megfelelően osztja el a koncertekből és a merchből befutó részesedést, valamint hogy nem avatja be őket a zenekari döntésekbe. Nos, a bíróság döntött, a vád ejtve lett. Miért is?

Tovább

Szünetre megy a Foo Fighters, aztán jön az új album

0foofighters2017_41_eredmeny.jpgMár körülbelül másfél éve turnézik a Concrete And Gold nagylemezzel a Foo Fighters, így érthető is, ha egy kicsit le akarnak pihenni. Persze ez nem azt jelenti, hogy hosszútávú seggenülés lesz, láthatjátok, hogy Dave Grohlnak is ha van egy szabad perce, már zenén agyal és fél órás egyszemélyeseket dob össze, csupán annyit, hogy most egy darabig csend lesz a banda körül. Egy szusz, aztán jön az új CD. Hogy pontosan mikor, azt még persze egyáltalán nem mondta el a vezér, de azért fecsegett erről-arról a Billboardnak.

Tovább

A zenésztársak is elköszöntek Oli Herberttől

oli-herbert.jpgTegnap derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy elhunyt Oli Herbert, az éppen új lemez megjelenése előtt álló All That Remains gitárosa. A hivatalosan még ismeretlen okokból elhunyt, de a lakása közelében egy kerti tóban megtalált gitárostól a hír hallatán természetesen a zenészkollégák is elbúcsúztak, ebből egy kisebb válogatást szedtünk össze.

Tovább

Így került Randy Blythe és Ross Dolan az új Soulfly-albumra

0soulflay2018_40_eredmeny.jpgHolnap jelenik meg a Soulfly legfrissebb albuma, a Ritual, melyen ezúttal két neves név is vendégeskedni fog. Az egyik a Lamb Of Godból ismert Randy Blythe, a másik az Immolationös Ross Dolan. De hogy is kötött ki ez a két, fogalmazzunk úgy, finomtorkú dalnok a Soulfly csalogató karjaiban? Erre válaszol mindenkinek Max Cavalera.

Tovább

AWS - Fekete részem (EDGE Records, 2018)

Lángtengerré váló apró szikra

awsfeketereszem.jpgTalán most nem nagyon kell bemutatni senkinek az AWS nevét. Én mondjuk azok közé tartozok, akiknek kimondottan tetszik, hogy sikerült eddig eljutniuk, mert egy jó ideje már követem a munkásságukat, csak egy ici-pici pluszt hiányoltam belőle. Ezt most megkaptuk.  Persze sokaknak a 'dalfeszivál miatt lett ismert a nevük, de ezt a plusz ugródeszkát csak egyvalamivel lehet igazán, mintegy bizonyítékként megfejelni, vagy bizonyítani, hogy tényleg ott a helyük a figyelem középpontjában: egy jó lemezzel. És tessék, a Fekete részem az is lett, ez az, amivel szerény meglátásom szerint igazán beért az AWS-esszencia, amire várok már egy ideje. Most robbantották be a srácok igazán azt a bizonyos ajtót.

Tovább

Come On To Me - Új klip Paul McCartney-tól

paul-mccartney-double-a-side-single.jpgPaul McCartney körül újra beindultak a dolgok, mondjuk nem mintha bármikor annyira leültek volna. De a friss nagylemezhez, az Egypt Stationhöz már annyi előzetes, klip, meg ehhez hasonlók születtek, hogy már számontartani sem annyira könnyű. De egye fene, jöjjön egy új videó az öregtől, mégpedig a szinte elsőként elérhetővé vált Come On To Me-re!

Tovább

Jövőre jön Perry Farrell új szólóalbuma

perryfarrelloct2018promo_638.jpgAláírta a szerződést a BMG-vel, így már semmi akadálya nincs annak, hogy megjelenhessen Perry Farrell új szólóanyaga, a Kind Heaven. A vendégekkel masszívan megtömött anyagról egyelőre olyan sokat nem tudunk elmondani, mindenesetre már a lentebb látható vendéglista is elég impozánssá fogja tenni a többféle keveréssel megjelenő anyagot.

Tovább

Láb-láb-taps! - Újabb részt mutattak be a Bohemian Rhapsodyból

bohemian-rhapsody-rami-malek-shouting-1024x576.pngA Queen világslágerének, a We Will Rock You alapját csak az nem ismeri, aki valahol a Plútón élt az elmúlt negyven évben. Nyilván ezt a dalt sem fogják kihagyni a november 2-án debütáló Bohemian Rhapsodyból, sőt, egyenesen egy kis adagnyi "így készült" is bekerül majd a moziba. Íme egy szeletke!

Tovább

Törli az európai turnéját a Mirrors of Psychic Warfare!

mfpw-photo-by-julie-patterson-1170x861.jpgNa, tessék, a tegnapi után egy újabb turnétörlést kell bejelentenünk. A Neurosisból is ismert Scott Kelly mentális egészségügyi problémáira hivatkozva törölni kényszerült a novemberre tervezett turnéját a Mirrors of Psychic Warfare. Ez természetesen a budapesti bulit is érinti, mely egyébként tizenhatodikára lett volna beütemezve.

Tovább

Lovagi torna – Axel Rudi Pell-koncert Budapesten

arp_knights_call_pic_band1.jpg

Folytatódik a heavy metal őrület a Barba Negrában! Bármilyen hihetetlennek tűnik, az 1980-as évek elejétől aktív Axel Rudi Pell és az ő saját nevét viselő zenekara első alkalommal teszi tiszteletét hazánkban október 21-én. Még akkor is, ha tudjuk, hogy az ő munkássága hagyományosan Németországban (illetve általában német nyelvterületen) elismert és népszerű elsősorban, s más európai tájegységek felé leginkább a 2000-es évek óta kalandozgat a bochumi illetőségű gitáros.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum