Novemberi megjelenések

2018. október 28. - sunthatneversets

new-release-report.JPG

Itt a november az utolsókat rúgják a még számottevő idei megjelenések. Persze azért most is van a listában egy-két csemege. Nem is példálóznánk, kattintsatok!

Tovább

Killing Joke, Turbowolf @ Budapest, Dürer Kert, 2018.10.23.

…aki utoljára nevet

0killingjoke2016_45_eredmeny.jpg

Csapatunk alaposan kivette a részét a hihetetlen egybeesés folytán nemzeti ünnepnapunkra eső koncertdömpingből. Volt, aki egyenesen két helyszín között ingázott! A tekintélyes felhozatalban mindenesetre feltétlenül kiemelt helyet foglalt el a Killing Joke négy évtizedes fennállását ünneplő turnéjának budapesti állomása.

Tovább

Mindenki jól érzi magát, mint a korai időkben

Videóinterjú Alan Roberttel a Life Of Agony basszusgitárosával

0lifeofagony2018_18_eredmeny.jpg

Október 23-án egy igazán erős koncertet adott az A38 hajón a Life Of Agony. A koncert előtt sikerült elcsípnünk egy interjú erejéig a zenekar basszusgitárosát, Alan Robert-et, aki beszélt nekünk a mostani turnétól kezdve a korai NYHC időkön át kult helyekről és kult zenekarokról és még a képregényéről is szó esett .A videóért köszönet a Forgeron studionak.

Tovább

Gyász: Elhunyt Todd Youth

todd-youth-and-danzig.jpg47 éves korában elhunyt Todd Schofield, ismertebb nevén Todd Youth, a New York-i underground színtér meghatározó zenésze. Pályafutása során olyan zenekarokban fordult meg basszerként vagy gitárosként, mint az Agnostic Front, a Warzone, a Murphy's Law, a D Generation vagy a Danzig. Emellett beugróként játszott a Motörheadben is, zenélt Ace Frehley, Davey Havok oldalán is. Az utobbi időben elsősorban Bloodclot és Fireburn nevű zenekarai révén hallatott magáról. A zenész halálának okát egyelőre nem tudni. Nyugodjon békében!

Újra Budapestre jön az Antimatter

antimatter2015.jpgA tavalyi bulit követően majdnem pontosan két évvel, azaz jövő március 18-án ismét Budapestre látogat a rockzene nem feltétlen életvidám vizein evezgető Antimatter. Az még idén megjelenő Black Market Enlightenment lemezbemutató koncertjének helyszíne ezúttal a Robot lesz, a jegyek már kaphatók az estére.

Tovább

Monuments (UK), VOLA (DK), Kadinja (FR), Atlas Northcore (FIN), Orient Fall, 2018.10.22. @Supersonic - Blue Hell @ KVLT

VOiLA, mekkora zene!

44890241_10155508961771114_6055698553563512832_o.jpg

Idejét nem tudom, hogy mikor volt olyan utoljára, hogy két nap egymás után is koncertre megyek. Családos emberként ez tényleg nagy dolog. Bizony. Vasárnap este egy zseniális Caligula's Horse buli a Dürer-ben, ma pedig a Monuments a Yuk-ban. Mondjuk még sose voltam a Yukban és hát meg kell mondjam csoda a hely...van lelke a helynek, na. A kapunál Csiga Úr osztja jegyellenőrzés után a pecsétet, pacsi és pár politikailag teljesen inkorrekt sztori megosztása után bevetem magamat a Kék Pokolba.

Tovább

Így nyomja az átmenetileg megváltozott felállású Trivium

0trivium2018_15_eredmeny.jpgMint tudjátok, a Trivum Matt Heafy nélkül fejezi be az aktuális turnét, mivel a frontember apai szerep elé néz. Mivel a szülés bármikor beindulhat, így akárhogy nem így tervezték, a frontember nélkül nyomják végig a turné maradék állomásait, persze a maradék tagok így is megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a dologból. Beugrósként gitáron a Youtube-komikus Jared Dines, éneken pedig az ex-Killswitch Engage-es, most a Light The Torch élén nyomuló Howard Jones és az Avataros Johannes Eckerström segít be a csapatnak, de van olyan nóta, amit csak trióban nyomnak. Hogy lássátok, mindez hogyan történik, a srácok jóvoltából most egy egész bulit megnézhettek ebben a fura felállásban, igaz, csak egykamerás minőségben.

Tovább

Újra kiadja az utolsó Tarjás koncertjét a Nightwish

nightwishtarja.jpgDecember 7-én ismét megjelenik a Nightwish klasszikus DVD-je, az End Of An Era. A 2005. október 21-én adott koncert, amely a legutolsó volt a vasárnap nálunk fellépő Tarja Turunen énekesnővel, sokaknak valóban egy korszak végét jelentette, most ismét a boltokba kerül, mégpedig egy Blu-ray, 2 CD, 3 LP kiadásban, Earbook formátumban.

Tovább

Jövő ilyenkorra ígéri az új lemezt a Lamb Of God

lamb-of-god-2018.jpgNem fogja elkapkodni az új korongot a Lamb Of God, na nem mintha a Slayerrel való turnézás mellett (decemberben Bécsben mindenkinek jelenés!) annyi idejük lenne rá. Viszont Chris Adler lelkes, állítása szerint azért vannak már ötletek, nem is kevés, személy szerint alig várja, hogy visszatérhessenek a stúdióba. Igény tényleg lenne rá, mert az idei feldolgozásalbumot nem számítva tényleg jó ideje nem álltak elő semmivel a bárányosok.

Tovább

Segíts magadon... - Új videót jelentetett meg a Good Charlotte

gc2018.jpgHa esetleg kimaradt volna, szeptember 14-én látott napvilágot a Good Charlotte legutóbbi nagylemeze, a Generation Rx. Persze ezt nem azt jelenti, hogy akkor minden le van tudva, ennek megfelelően a pop-punk zenekar a Self Help videójával igyekszik a köztudatban tartani a korongot, melyet lentebb találtok meg.

Tovább

Ensiferum: akusztikus mulatsággal tér vissza a finn zenekar

enfi.jpgTöbb finnországi koncert, és a Two Path album mellékleteként kiadott koncert DVD után az Ensiferum idén Európában is bemutatja akusztikus szettjét. A télen futó turné több olyan dalt is tartalmaz majd, amely Finnországon kívül még sosem került előadásra. Budapesten december 5-én játszanak a Dürer Kertben, méghozzá a heavy metal klasszikusok akusztikus változatait előadó Trio De Facto társaságában.

Tovább

A Bohemian Rhapsodyt is "megtöbbstílusozta" Anthony Vincent

anthony-vincent-press.jpgMilyen furcsa, hogy eddig kihagyta az eddigi legnagyobb zenei ziccert Anthony Vincent, a Ten Second Songs arca, hangja, alakja. Mivel erre többen is felhívták a figyelmét, emberünk kénytelen volt nekiállni a nótának, amely most a hasonló című film miatt külön aktuális lett, íme az eredmény!

Tovább

Koncertanyaggal kedveskedik a rajongóinak a Volbeat

volbeat_2016_2.jpgDecember 14-én jelenik meg a Volbeat legújabb kiadványa, a Let's Boogie! Live From Telia Parken, amely a címéből adódóan egy koncertanyag lesz. A hazai pályán, Dániában, a Telia Parkenben 48250 ember adott koncert felvételéről egy előzetes már elérhetővé vált, ezt már-már kötelező borító-dallista kombó alatt találjátok meg.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum