2019 legjobban várt metallemezei

2019. január 06. - theshattered

gojira_2016_1.jpgMinden évben van pár album, amelyeket ilyen-olyan okokból, de jobban várunk a többinél. Legyen az azért, mert egy olyan legenda csinálja, amely régóta nem adott ki semmit, vagy épp azért, mert az előző korong volt annyira erős, hogy a szokásosnál jobban érdekel a folytatás, mindig lehet találni egy jó okot arra, hogy huncut mosollyal kacsintsunk a megjelenés pirosbetűs dátumára. 2019 sem lesz lesz egy szikár év, több nagy név is piacra fogja dobni a legújabb termést, melyek közül néhányat mi is kiemeltek között fogunk közölni, ezekből szedtünk össze húszat mindenféle sorrendiség nélkül. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kimaradtakat éppen figyelmen kívül hagynánk majd, csak ezek birizgálják jobban az agytekervényeinket, ezek lesznek azok, melyek vélhetően nagyot fognak durranni az előttünk álló évben.

Gojira

A 2016-os Magma egy nagyon jól sikerült remekmű lett az egyébként is sorra zseni lemezeket szállító Gojirától, így a folytatás iránti igény talán nagyobb, mint bármikor. Jó kis teljesítmény lesz, ha meg akarják ugrani az előző korong által beállított magasságot.

Korn

Az egykori nu metal császárok a gitáros, Head visszatérése óta újra felfelé ívelő pályára kerültek, az előző két album ennek megfelelően nagyon kerek alkotás lett. A már javában stúdiózó bakersfieldiek most nem kapkodják el a dalírást, így vélhetően megint erős felhozatallal szolgálnak majd a friss csokron.

0bodycount2018_01.jpg

Body Count

A tavaly a Parkban is igen odacsapó Ice-T és társainak új lemezéről már régen tudni lehet, hogy Carnivore lesz a címe és hogy nagyon morcos anyagról lesz szó. Akárhogy is legyen, a 2017-es Bloodlust utódja már jó előre várós volt, és lesz is, amíg meg nem kapatintjuk.

Carcass

A visszatérést követő első korong, a Surgical Steel óta is már lassan hat év telt el, így adja magát a kérdés, hogy ugyan hol van a következő kör? A zenekar bejelentette, hogy készül az utód, türelem, nem kell félni, 2019-ben jön is a boszorkánykonyhából a legfrissebb adag.

0napalmdeath2018_06_eredmeny.jpg

Napalm Death

A grindcore alapcsapat már a tavalyi ritkasággyűjtemény megjelenésével egyidőben bejelentette, hogy felkötik a gatyájukat, 2019-ben sem hagyják majd éhezni a rajongókat. A 2015-ös Apex Predator – Easy Meat utódja is feltehetőleg egy ritka gyilkos anyag lesz.

AC/DC

Széthullás, összeállás, mindenféle helyettesítő tagok, de visszaszivárgó legendás tagság. A fene tudja, mi történik és kivel az AC/DC-nél, de az biztos, hogy Vancouverben valami készül. Valami, ami feltehetőleg a következő nagylemezük alapja lesz.

brian-johnson-phil-rudd-acdc.jpg

Code Orange

Az elég komoly felszállópályán lévő Code Orange előző lemeze minden volt, csak gyenge eresztés nem, szóval vélhetően az idei anyag is oda fog csapni, ahogy már megszokhattuk Eric Balderoseéktól.

Tool

Az évek óta húzódó szappanopera véget érni látszik. Az oda-vissza cikázó vélt, valós hírek hamarosan konkrétumokba fognak átcsapni és 2006 után végre hamarosan újra nagylemez fog érkezni a Tool kezéből. Hype az van, bár sokszor már inkább komikum, ami azt övezi. Meglátjuk, mi lesz. Reméljük, megéri a várakozást.

Anthrax

A három évvel ezelőtti For All King nagyon erős album lett, volt is szerencsénk többször hallani a dalokat róla élőben is. Az utód is várhatóan erősre fog sikerülni, főleg, hogy mostanában egyébként is inkább a minőségre mennek Scott Ianék, mint a mennyiségre.

Rob Zombie

Már több, mint egy éves munka van Rob Zombieék legújabb termésének, a 2016-os The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispensernek a kistestvérének anyagában, szóval nem lehet mondani, hogy olyan nagyon elkapkodnák Zombi Róberték a dolgot. Reméljük, oda is fog csapni a dolog, mert... Mert miért ne tenné?

Deftones

Stephen Carpenter nem volt oda a Gore nagylemez anyagáért (úgy annyira a rajongók sem), így a következőre már jóval nagyobb teret kap az akkoriban mellőzött gitáros. Ha hihetünk nekik, súlyosabb is lesz az új album, mint az előző volt. Meglátjuk.

Slipknot

Az All Out Life egész ígéretes kezdetnek tűnik a nyárra várható új Slipknot-lemezhez, melyet nálunk a Volt Fesztiválon is be fognak majd mutatni. A kilenctagú gárda hatodik korongja is igencsak ott van a "várólistánk" élbolyában, jó lenne, ha nagyon odapakolnák.

Pelican

A post-metal legendák legutóbb 2013-ban adtak ki nagylemezt a Forever Becoming képében, valljuk be, nem most volt. Az új album viszont már úton van, nem félünk attól, hogy gyenge eresztés lenne.

Full of Hell

Full Of Hellék sorra szülik az anyagokat, viszont a tavalyi évben pont, hogy csak egy splitet adtak ki. Természetesen nincs semmi baj a csapattal, ezt be is fogják bizonyítani az idén érkező dalcsokorral, ami alsó hangon alkalmas lesz fejszaggatásra.

empath.jpg

Devin Townsend

A metalzene Deadpoolja olyan szinten nem szeret a seggén ülni, hogy amikor az Empath című album stúdiózását elkezdte, körülbelül száz teljes dallal rendelkezett már. A jó Devin, mint mindig, valószínűleg most is seggreültetős anyaggal szeretgeti majd meg a dobhártyáinkat, csak jöjjön már!

King Diamond

A sikolyairól híres Gyémántkirály idén a masszív, dupla koncertanyag, a Songs For The Dead Live mellett egy friss dalokkal telített csomaggal is igyekszik kedveskedni a rajongóknak, melyen mintegy tizenkét év után hallhatunk majd új nótákat az öregtől. Igény, elvárás, várakozás van dögivel.

Amon Amarth

A svédek a Jomsviking képében egy elég masszív korongot pakoltak le, úgy istenesen odakarcoltak vele. Tavaly év végén ráadásul még egy koncert- és dokumentumfilm csomaggal is betámadtak Johan Heggék, úgyhogy szava nem lehet a rajongóknak. Főleg, hogy idén már érkezik is az utánpótlás!

rammstein_2017.jpg

Rammstein

A Rammsteinre van igény, ezt frankón megmutatja az is, hogy még el sem készült az új album, máris majdnem mindenhol fullra telített stadtionturnét indítanak Európa-szerte. A feltehetőleg utolsó Rammstein CD várhatóan még a koncertek előtt kézzelfogható lesz, ha hihetünk az ígéreteknek, egy szerzeágazó, felturbózott Rammsteint hallhatunk majd.

Lamb of God

Ha a tavalyi, Burn The Priest néven kiadott feldolgozásalbumot nem számoljuk, akkor 2015-ben érkezett legutóbb anyag Randy Blytheéktól. A mostanában a Slayerrel kanyargó richmondiak remélhetőleg ellestek ezt-azt a búcsúzó thrash veteránoktól és megpróbálnak majd az ő helyükbe lépni. Ki tudja?

Volbeat

Az Efottot megmozgató, majd nemrég koncertanyagot is megjelentető dánok is erre az évre időzítették a friss CD megjelenését. Címet egyelőre nem közöltek róla, viszont egy dalt már a DVD-n is megjelentettek mintegy jelzésértékként, ez a The Everlasting.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8814535818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2019.01.06. 14:54:19

Ebből 9 érdekel. Erős lesz ez az év!
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum