Nagyjából 7 éve alakult meg az a michigani rockbanda, akikre a szalagcímek a ”klasszikus rock” megújítóiként, az irányzat új reménységeiként hivatkoznak. Tavaly októberben jött ki első nagylemezük, az Anthem of the Peaceful Army, a Republic Records gondozásában. Végigturnézzák a világot, meghívást kaptak a Saturday Night Live műsorába és még Elton John buliján is felléptek.
A Greta van Fleet három testvér (Josh Kiszka – ének, Jake Kiszka – gitár, Sam Kiszka – basszusgitár) és egy dobos, Danny Wagner együttműködése, ami annyira sikeresnek bizonyul, hogy 2018 decemberében négy Grammy díjra is jelölték őket. A Legjobb új művész, a Legjobb rock performansz (Highway Tune című dalért) a Legjobb rock dal (Black Smoke Rising), és a Legjobb rock album a (From the Fires című EP-ért).
A Greta Van Fleet nevét a korábbi dobos, Kyle Hauck segítségével találta ki, aki a munkaadóitól hallott egy bizonyos Gretna van Fleet nevű hölgyről, és annyira megtetszett neki, hogy bedobta a srácoknak. Az n betű eltávolításával dallamosabb nevet, Kyle kiszállásával pedig tényleg majdnem teljesen családi vállalkozást kaptak, hiszen Danny Wagner nagyon régi és nagyon jó barátja a testvéreknek. Érdekesség, hogy az eredeti Gretna is áldását adta, bár azt megjegyezte, hogy nem kedveli a stílust, amiben mozognak.
És milyen stílus is ez? 'Zeppelinista', erősen hetvenes kellékekkel megspékelt, korrekt és tisztelettudó lázadás. Egy aranyos zenekar, akiket minden kritika ilyen aranyosan is fogad. Az interjúkban nagy példaképként és inspirációként feltüntetett Robert Plant egy édes fickóként jellemezte Josh Kiszka énekest, Elton John pedig megdicsérte őket, ugyanakkor radikálisabb színpadi megjelenést javasolt a bandának (legalább a kép legyen forradalmi).
Senki sem fejezte ki felháborodását az egy az egyben nyúlások miatt, ami valahol teljesen érthető. A dalok ugyanis tökéletes iparos munkák. Fantasztikus szólok, kellemesen lebegő és játékos basszus, kiemelkedő ének. Sorozatbarát szerzemények, amik az első randi – párkapcsolat- szerelmi csalódás – útkeresés – szakítás – esküvő – átmeneti halál témakörökben mind-mind felhasználhatók, beilleszthetők. Jó ránézni a fiúkra, helyesek, kedvesek és jól is zenélnek.
Az izgalom hiánya pedig nem feltétlenül jelenti a siker hiányát. A kísérteties Led Zeppelin árnyék könnyen utat nyit a Spotify és iTunes listákon, ha valaki megijed attól, hogy idén 50 éves (!) a Whole Lotta Love simán megvigasztalhatja magát a Lover, leaver című dallal, mert ez csak négy-öthónapos és mégis tiszta apja, ha valaki globális balladákra szomjazna az Anthem konfliktusmentes 4 perc 41 másodperce talán könnyen elérhetővé teszi ezt is.
A számok hallgatása közben az az érzés keríthet minket hatalmába, mintha az egész lemez egyetlen dallá forrt volna össze. Nincs tétje, nincs súlya, de hogy az istenben kritizálhatnánk, ha mindent szépen megcsináltak? Átkozottul szorgalmasak, és ha a következő generáció általuk talál rá a mindenkori mérföldkövekre, mi baj van azzal?
Semmi. Talán csak a szűkülő tér okozhat problémát, meg az elvárásaink, hogy ez valami nagy is lehetne, és mégsem az.