A Legion Of The Damned nem egy művészkedő banda, csak nézd meg a borítót. Nem szeretnek kísérletezni és nem szeretik vegyíteni a sűrű thrash/death turmixukat - például a mostanában divatos prog vagy post elemekkel. Valószínűleg világ életükbe ugyanazt a tömör extrem metal-t fogják nyomni... ha ez nálad mínusz pont, akkor ne ezzel a lemezzel kezd az idei évet. Unalmas és repetitív érzetet kelthet, révén, hogy a recepten nincs változtatás - de sosem volt, ez a műfaj nem erről szól. Ez old school darálás, véleményem szerintem nincs helye felhígulásnak vagy stílusváltásnak, sőt épp az lenne a kiábrándító. Ezt szem előtt tartva nem csalódtam az új Legion Of The Damned lemezben, azt hozza, amit kell és úgy ahogy kell!
Borotvaéles fűrészelés, gyors és nyughatatlan tempójú kalapálás, néhol groove-os adrenalin löketek - ez a Legion. A lényeg, hogy nincs megállás. A holland srácok olyan zenét nyomnak a kezdetek óta, ami ha beindul, akkor nem lehet leállni vele, jön az ámokfutás, vérszem és a kétszeres izomtónus - jobb, mint a koffein, vagy a spuri és élőben is hozzák a színvonalat.
Szögezzük le: minden Legion lemez egy kaptafa. De ez így van jól, ez nem negatívum - albumonként külön-külön egy óriási riff-tenger, a veterán teuton thrash tradíciója ötvözve az agresszív death metal védjegyeivel. Számomra a legbrutálisabb és legélvezetesebb death/thrash. Ha a hallgató kicsit beleássa magát, akkor simán el lehet különíteni a korongokat, mindegyik sajátos hangzással és hangulattal rendelkezik, mindegyik számnak helye van. Ezt a Slaves Of The Shadow Realm-mel kapcsolatban is el tudom mondani.
Első körben megjegyezném, hogy erre az albumra 5 évet kellett várni, ami az eddigi leghosszabb időintervallum két Legion lemez között. Több fanatikus cimborámmal már megfordult a fejünkben, hogy lehúzzák a rolót, de nagy örömünkre ennek ellenkezője történt - ugyanaz az erő, új korong, új turné. Őszintén szólva 5 év után, azt kell, hogy mondjam, hogy nem hoztak semmi egetrengetőt, de nem tudok rájuk haragudni. Ez a lemez hozza a szintet, de nem ad hozzá se többet, se kevesebbet a hangzásukhoz.
A Legion a Cult Of The Damned lemezükig voltak a csúcson, utána volt egy kisebb törés a bandában. Ezek után gyengült a minőség zeneírás terén, valószínűleg gitároscsere miatt, bár a maga kategóriájában csúcs lemezek ezek is (Descent Into Chaos, Ravenous Plague). Ettől függetlenül muszáj különbséget tenni, viszont a Slaves Of The Shadow Realm így szintén csúcs death/thrash alkotás lett.
Az első napvilágot látott dal a The Widow's Breed ontja magából a régi Sodom sötétségét, a death metal-lal keresztezett Kreator hangzást és a Destruction felnarkózott riffjeit. Azonnal átjön az agresszió és a lüktető tempó. Elég viráglelkűnek kell lenni ahhoz, hogy ne kapcsoljunk át berserk üzemmódba és figyelmeztetem az olvasókat, ennél csak durvább lesz. A lemezen talán ez a legrepetitívebb és ötlettelenebb nóta, ennél már csak komplikáltabb és groove-osabb lesz a buli a holland death metal táncparkettjén (Nocturnal Commando, Black Banners In Flames).
Feljebb az első videó, a Slaves of the Southern Cross egy jó indíték arra, hogy elkönyvelhessük: ez azért még is csak főként thrash. Persze megbombázva black-es vokállal, death metal-os behatásokkal, kaotikus váltásokkal és alvilági, apokaliptikus, okkult dalszövegekkel. Iszonyú jó ötvözet. Számomra a favorit a korongról pedig a Warhounds Of Hades, ami az első hallgatás után leharapta a fejemet. A három perces tömör erőszak, a Palace Of Sin se nagyon kegyelmez, vagy pedig a hömpölygő Charnel Confession. A darálógépezet szorításában fél percig levegőt vehetünk az Shadow Realm Of The Demonic Mind zongora intrója alatt, de aztán roppan a csont és kezdődik az őrület megint.
Ha szereted a thrash-t és a death-t, azon belül is inkább a régi suli fele húz a szíved és nem ijedsz meg a komorabb, vadabb témáktól sem, akkor ezt a lemezt csípni fogod. Ellenben ha finomkodásra, művészkedésre és melódiákra vágysz, akkor bizony nem fog behálózni a légió.
