RockStation

"A terv az, hogy sokkal több helyet hagyunk az intuíciónak, frissen felveszünk minden dalt, és egyből meg is jelennek"

Interjú Veres Gáborral a Watch My Dying énekesével

2019. január 16. - KoaX

wmd2018.jpg

Felzúgnak az égi fanfárok az évben, hiszen a Subscribe mellett úgy néz ki, hogy a Watch My Dying is aktyv lesz. Ennek a remek hírnek a hallatán, ragadtuk meg a billentyűzetet és ütöttük addig, amíg Gaobr-ból ki nem vertünk pár izgalmas választ. Tervek, utazás, underground, egyszerűen minden szóba került és igen! Még az is, hogy....

RS: Mondhatni a Stagediving fesztiválon már kötelező jelleggel léptek. Milyen volt a koncert egy év kihagyással a hátatok mögött?
Gábor: A Stagediving-ot a Cadaveres zenekarral és a Powerground Managementtel közösen kezdtük 16 évvel ezelőtt, afféle házi évindítóként. Több helyszínen is előfordult már, a szépemlékű Kultiplexben, a Kék Yukban, míg végül a Dürernél maradtunk. Mostanra a szervezés lényegi részében és a vendégzenekarok kiválasztásában már nem veszünk részt, de Cadáékkal a mai napig biztos pontként itt találkozunk minden évben. Ennek megfelelően a hangulat elég családias, nem olyan, mint a legtöbb nyári fesztiválon. Most például Delcsik úrral Márai-idézeteket elevenítettünk fel irodalmi percek keretében a koncertjük közepén, de rendszeresen átjárunk helytelenkedni egymás bulijára.

A mostani szünet után nálunk az volt a tétje ennek az estének, hogy sikerül-e abban a formában visszatérni, ami a saját mércénk szerint rendben van. Ez nem a nézőszámot jelenti, nem a rendezvény presztízsét, sem a headliner szerepben való tetszelgést. Itt van lehetőségünk kipróbálni nagyobb színpadon új dalokat, hangszerelést, sokkal inkább kihallatszik minden apró hiba, mint egy zajos klubban, tehát mondhatni itt élesítjük azokat az újdonságokat, amiket az adott évben használni fogunk. A mostani koncerten teszteltük az új samplerünket, amit már hagyományosan elneveztünk, mint zenekari tagot. Előzőleg egy hatalmas és nehéz kőkorszaki döggel közlekedtünk, aki Kamasuka névre hallgatott a Kincs, ami nincs című filmből. Az utódja Ifj.Hóbortos Lajos lett. Kisebb, könnyebb, okosabb. Lajos kiválóan muzsikált, nem tévesztett, nem állt le dalok közepén, úgyhogy egyelőre maradhat. Elkísért minket egy látványért felelős szaki, VJ Dynamix, aki a fénytechnikát kezelte és mindenféle animációkat vetített. Ezekből sajnálatosan mi elég keveset láttunk koncert közben hahaha. A meglepetésünk pedig a Horváth Martina (Thy Catafalque, Ghymes, Nulah, stb - a szerk) segítségével előadott Háttal álmodó volt, ami még sosem hangzott el élőben. A színpad szélétől néztem, nekem kifejezetten hidegrázós élmény volt ahogy együtt énekelte a terem. Ilyenkor pontosan látszik az arcokon, mennyi személyes dolog kapcsolódik ehhez a dalhoz, rendesen kizökkentett mindenkit, nem is volt egyszerű folytatni a koncertet utána.

WMD 2013 5.jpg

RS: Hogyan készültetek erre a bulira? Együtt főztetek bablevest és közben gyakoroltatok, vagy esetleg a hagyományos próbatermes megoldást választottátok?
Gábor: A hagymásbab rituális főzése egy ősidőkre nyúló WMD-tradíció, de inkább győzelmi szertatásnak mondanám, így ezt kicsit későbbre tartogatjuk. Szeptember óta rendszeresnek mondható zenekari próbák voltak, felújítottuk a felszerelésünket, viszonylag kevés esélyt hagytunk a random gebaszoknak.

RS: Megjelent egy új dalotok is nem olyan régen, mennyi idő alatt készült el ez a szerzemény?
Gábor: Már a tavalyi Stagedivingon is játszhattuk volna 3.fejezetet, de nekem sehogy sem akart összeállni a kép róla, úgyhogy ez miattam maradt el. Utólag nézve sokkal jobb, hogy így alakult, minthogy egy random 4.3 dal legyen belőle. Kellett néhány hónap pihentetés neki, hogy ennyire magától értetődőnek hallatszódjon. Tehát a zene már egy éve megvolt, de a próbákon át kellett nézni, hogy a dalon belüli alattomos tempóváltások hogyan működnek. Ezek ilyen kisebb, 10 bpm-es fel-le ugrálások, azt hiszem sokan nem is veszik észre dal közben, csak annyit, hogy furcsa a hangulata. A többi "fejezetet" is ezzel a módszerrel fogjuk készíteni, de már haladósabb lesz, mert megvan a metódus.

RS: A stúdióban szoktak vitáitok lenni?
Gábor: Nem jellemző, mert csak az volt jelen, aki feljátszik, és Viktor, aki rögzíti. Az énekfelvételnél hárman voltunk bent, ami nekem nagyon szokatlan volt elsőre, de végül jól szórakoztunk. A többiek itt hallották először az énektémákat és ha valakinek ötlete volt hozzá, akkor azt azonnal fel is vettük. Így voltak olyan kis szösszenetek, mint: -"Most az egyes Deicide vokáljait szeretném hallani, lécci", "Dieter Bohlen megérkezett", "ez olyan mint Dolák-Saly", "Nem ott van az EGY, de hagyd csak".

RS: Mik a tervek 2019-re nézve? Láttam, hogy most változtattatok a stratégián, nem csak egy koncert lesz egy évben.
Gábor: A terv az, hogy sokkal több helyet hagyunk az intuíciónak frissen felveszünk minden dalt, és egyből meg is jelennek. Nem mondom, hogy temetjük az albumformátumot, de ez a módszer most perpillanat izgalmasabb és több szabadságot ad. Teljesen felesleges egy egész évet dolgozni egy új lemezen azért, hogy két nap alatt a net mélyén végezze, így ez egy érdekes felfedezés lesz. Inkább egy tévésorozatra fog emlékeztetni, vagy egy könyv olvavasására, sosem lehet majd tudni, hogy mi lesz a következő fejezetben. Koncertek is lesznek igen, de már nem fogunk minden hétvégén játszani. Nem lesz mint 18 fesztivál egy szezonban, mint régen, hogy ne menjen a dalírás rovására.

RS: Ennyi idő után, hogy szálltok be közösen a turnébuszba?
Gábor: Most sehogy, mert Ford Prefect nehezen viseli a hideget, de nagyon szeretjük a rohadékot, úgyhogy megvárjuk míg felébred a téli álmából.

RS: Többen is családos emberek vagytok, hogy oldjátok meg így a zenélést, dalírást?
Gábor: Ezt lehetetlen elmondani szóban-írásban, pont annyira, mint az úszás lényegét elmagyarázni annak, aki nem próbálta. Nem nagyon van erre működő modell, nincsenek olyan példák, amiket underground szinten standard módon lehetne követni. Az elmúlt időben leginkább ezt próbáltuk kikísérletezni, és elmondhatom, hogy nulla megfejtéssel zártuk az évet. Nem. Alszol. Többé. Pont.

RS: Milyen zenékre vagy mostanság rákattanva? Mik inspirálnak?
Gábor: Őszintén hónapok óta nem hallgatok semmit, elkezdtem szeretni a csendet. Vezetéshez leginkább hangoskönyveket meg előadásokat keresek a neten, mert borzasztóan zavar, hogy csak háttérzaj mellett tudnék bármit is pörgetni. Belefutok persze zseniális zenékbe, nagyon tetszett az utóbbi évekből a 100 years, Henry Derek Ellis, Bagarre Generale, Merkabah, Biugek, Zu, Yowie, ismertebbek közül meg Leprous, Ihsahn, Oranssi Pazuzu, Deathspell Omega.

RS: Hogyan definiálnád az underground színteret egy ismeretlennek?
Gábor: Bemész egy sötét terembe, ahol kényszerbetegek küzdenek, mintha az életük múlna rajta. Százból kilencvenen öt év alatt kihullanak, akik azt hiszik, hogy ez ugródeszka valahová. A többi meg olyan kincset rak le eléd, ha megvárod, amilyet máshol nem találsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4014563738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum