Vintersorg kilépett a Borknagarból, Vortex lép újra a frontra

2019. február 25. - theshattered

Borknagar.jpgEléggé megkavarodott mostanában az éppen a friss lemezén dolgozó Borknagar legénysége: a gitáros Jens F. Ryland kilépett, Baard Kolstadot Bjørn Dugstad Rønnow váltotta a dobok mögött, Vintersorg pedig nemes egyszerűséggel, de baráti körülmények között szintén távozott az immár négytagúra sorvadt együttesből. Hogy mennyire nincs fasírt, bizonyítja, hogy a többiek bármikor szívesen látják őt vendégszerepelni a jövőben, amit a másik fél is nyitva tart, mint opciót. Az énekesi pozíció természetesen nem üresedik meg, az egyébként is több számban daloló és persze a múltban a frontemberi szerepet is már betöltött ICS Vortex feszi át a szerepet a mikrofon mögött, legalábbis a 2016-os Winter Thrice felvételinek erejéig biztosan.

Øystein G. Brun, gitár: "Sok tisztelettel, köszönettel és szép emlékekkel engedem el az egyik testvéremet az új kalandjai felé. Az idők változnak, egy ideje mi is sejtettük, hogy ez lesz. Habár a Borknagar tagjaiként szétválnak útjaink, boldogan jelentem be, hogy a zenei testvériségünket tovább fogjuk vinni a Cronianben. Az új lemez is meg fog jelenni, amikor az idő megengedi."

Vintersorg: "Eljött az idő, hogy meghozzak néhány nehéz döntést és hagyjam, hogy a valóság vezéreljen tovább. Ugyanannyira könnyű, mint nehéz szívvel hagyom el a Borknagar énekesi pozícióját. A könnyű része az, hogy mindezt baráti módon teszem meg és számomra ez volt a legjobb dolog benne, tisztelettel a rajongók és a Borknagar felé is. A nehéz része, hogy nem könnyű elhagyni valamit, ami ennyire jelentőségteljes és szép. A balesetem utáni helyzetem megnehezítette a turnézást, a munkám pedig tovább bonyolította ezt az egészet. Szóval egy bizonyos értelemben nem is annyira "kilépek", mint kicsit megolajozom a Borknagar gépezetét, így a zenekar tudja tartani a feszes határidejeit, el tudnak menni turnézni és találkozni veletek, srácok. A Borknagarnak mindig különleges helye lesz a szívemben és gondolataimban, remélem, hogy be tudok majd szállni néha vendégszerepelni a továbbiakban. A többiek a zenekarban nagyszerű zenészek és személyiségek, csakis a legjobbakat kívánom nekik. Viszont a Cronian nem halt meg, talán hamarabb összeszedi magát, mint gondolnátok."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr10014652285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum