Slytract – klip- és dalpremier, áprilisban új lemez

2019. március 01. - sunthatneversets

slytract_2019.jpg

A legutóbbi Existing Unreal lemezt követően, közel 8 év szünet után újult erővel jelentkezik a Slytract és már itt is van a miskolci extrém metal brigád harmadik albumát felvezető videoklip a Son című dalhoz, amit Knapp Oszkár (Wrong Side, Grizzly) vendégszereplése tesz még brutálisabbá.


A zenekar felállása is megújult, a magját alkotó Melegh B. Gábor és Galántay Tamás páros mellett már Czeglédy Gyula is teljesértékű tagként szerepel, a basszusgitáros szerepét pedig immáron az a Bencz Márton tölti be, akit a Conan's First Date és az Absent Distance soraiból ismerhetünk.

Az új album a zenekar munkásságának méltó folytatásaként fogja hozni a srácokra jellemző gyorsaságot, brutalitást, és dallamokat, de számos olyan elemmel bővült, amelyeknek eddig nyoma sem volt a korábbi anyagokon. Erre garancia Mick Kenney (Anaal Nathrakh) producer neve, aki korábban olyan bandákkal dolgozott, mint a Carnifex, Bleeding Through vagy a Motionless In White, illetve további neves vendégzenészek szereplése is borítékolható.

A zenekar nevére keresztelt Slytract című nagylemez áprilisban jelenik meg a Metal.hu gondozásában, de márciustól már előrendelhető lesz a shop-ban. Gáborék azt ígérik: "Rengeteg meglepetést tartogatnak a dalok, mindannyian feszegettük a határainkat, és hangulatban egy nagyon sötét, de mégis emelkedett atmoszférára lehet számítani, amit sokszor a végletek jellemeznek" – hogy ez mit is jelent valójában, hamarosan kiderül, de a most megjelent klip, és a korábbi teljesítményük alapján biztosan nem fogunk csalódni. Márciusban újabb dallal és friss információkkal jelentkezik a csapat!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7214660963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum