"Elég szarság van a világban, politika, háborúk, úgy döntöttem, hogy csinálunk egy jó hangulatú lemezt."

Interjú az Indestuctible Noise Command gitárosával, Erik Barath-tal

2019. március 11. - theshattered

inc-now-924x615.jpgAmikor lehoztuk az I.N.C. új daláról, videójáról készült cikket, meglepetésszerűen ért, hogy Erik Barath, a csapat magyar származású gitárosa felkeresett minket, hogy van-e kedvünk vele beszélgetni kicsit. Természetesen nem kellett nekünk kétszer mondani, egyből be is vállaltuk az interjút, melyben az új, a pénteken megjelent Terrible Things mellett kicsit kiveséztük Erik és a zenekar múltját is, de szóba került a zeneipar mindenkori helyzete is, néhány egyéb dolog mellett. Szerencsére Erikből nem harapófogóval kellett kihúzni az infókat, így megtudtunk tőle egy-két érdekességet a múltról, jelenről, de még a jövőről is!

Most éppen Budapesten tartózkodsz. De miért is?

Erik: Épp az útlevelem megújítása miatt vagyok itt, mivel kettős állampolgár lévén van egy amerikai és egy magyar útlevelem is. Megkönnyíti az életemet, mert az időm nagy részét Európában töltöm, az USA-ba csak évi egy-két alkalommal megyek. A magyar útlevélnek köszönhetően könnyebben utazok Európa szerte, de ha már itt vagyok, szeretnék némi kapcsolatot kiépíteni a heavy metal és rockzenei oldalakkal, magazinokkal, promoterekkel. Az I.N.C. nagyon szeretne Európába jönni, az otthonommal, Magyarországgal kezdem el ezt az egészet. Szóval ezért vagyok itt, remélhetőleg még idén tudunk itt egy koncertet is adni, talán többet is, ki tudja?

És mi a helyzet a rokonokkal?

Erik: Igen, a szüleim itt élnek, az USA-ból jöttek vissza. Mivel egy ideje Cipruson élek, ők meg nyugdíjasak lettek, úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek. Így, hogy Ciprus csak három órányi repülőútra van innen, könnyebbé teszi az egészet. A nagynéném és nagybátyám is itt él, tegnap találkoztam is velük, egyébként is sokat járok Magyarországon. Három éve is voltam itt, meg azelőtt három évvel, de amikor az USA-ba költöztünk, azután is legalább tizenkét-tizennégy alkalommal ellátogattunk Magyarországra.

És hogy kerültelek az USA-ba úgy egyáltalán?

Erik: Én 1967-ben születtem, elég régen. Nyilván ismered a történelmet, szovjet uralom volt. Most már nagyon jó hely lett, de akkoriban elég nehézkesen mentek a dolgok. Nagyon meg kellett dolgozni a pénzért, nem igazán lehettél szabad. A szüleim meg hallottak az Egyesült Államokról, a Szabadság Földjéről, tudod. Én akkor két éves voltam, a szüleim lényegében megszöktek innen. Olaszországba mentek egy menekülttáborba, ott töltöttek hat hónapot. Majd elmentek az Amerikai Nagykövetségre, ahol menedékjogot kértek, amit meg is kaptak.  Három éves voltam, amikor az Egyesült Államokba mentünk, azután ott éltem. Most meg Cipruson lakok már majdnem tizenöt éve. Igazi világpolgár vagyok, nem tudok sokáig egy helyen maradni. (nevet)

Hol ismerted meg Dennist? (Dennis Gergely, az I. N. C. szintén magyar felmenőkkel rendelkező énekese - szerk.)

Erik: Dennist... Nem is emlékszem, hányadik osztályban ismertem meg... Azt hiszem, negyedik-ötödik osztály környékén találkoztunk először. De barátok körülbelül a hatodik-hetedik osztály környékén lettünk. Nyolcadik környékén kaptam egy akusztikus gitárt, elkezdtem AC/DC dalokat játszani. Sokat nyomattam a Highway To Hellt, a Girls Got Rhythm-öt, ilyen régi dalokat, ő meg énekelt rá. Bárcsak meglennének még azok a kazetták, amire felvettük, ahogy akusztikusan játszok AC/DC-t, ő meg énekel rá... Itt kezdődött el az egész, jól éreztük magunkat, de sajnos nem maradtak erről felvételek. Aztán ahogy bekerültünk a középiskolába, egyre inkább elkapott minket a metal és a rock, majd tizenöt évesen összehoztunk egy feldolgozás zenekart. Iron Maident, Judas Priestet, ezeket az alap dolgokat játszottuk. Aztán felfedeztük a sötét oldalt, jött a Venom, a Merciful Fate... Tudod, katolikus iskolába jártunk és utáltuk az apácákat, meg a papokat is. A zenekarban meg  arról énekeltünk, hogy akasszuk fel az apácákat, meg a kereszteket, meg ilyesmiket, rohadt jó volt akkoriban. Az iskolába menet felírtuk a kezünkre, hogy 666, ezt nektek, bele az arcotokba! (nevet)

Az apácák biztos örültek :)

Erik: Így is volt! (nevet) Aztán röviddel a Venom után jött a San Francisco-i thrash hullám. Tudod, Metallica, Exodus. Az Exodusszal együtt is játszottunk az első turnénkon, amikor még a középsuliba jártunk. Az első nagy zenekarral játszott koncertjeim voltak. Mi nyitottunk nekik. Előtte már játszottunk az I.N.C.-vel néhány koncertet, mindig elég jó visszajelzéseket kaptunk a közönségtől. De volt, hogy az Exodus közönsége le sem szart minket, nem akartak más hallani, csak az Exodust. Fújoltak, WC papírt dobáltak ránk, ordibáltak, mi meg ott álltunk, néhány fiatal kölyök és néztünk, hogy most mi a francot csináljunk? (nevet) Aztán beintettem nekik, ami talán a lehető legrosszabb ötlet volt! Basszátok meg! (nevet) Egyre hangosabbak lettek, de azért befejeztük a szettet, úgy jöttünk le, hogy remélhetőleg ez soha többé nem fog előfordulni. Szerencsére ez volt az egyetlen olyan koncert, ahol kifütyültek minket. Az Exodus közönsége elég kemény volt akkoriban. De játszottunk a Megadeth-tel, a Testamenttel is, a Pantera nyitott egyszer nekünk. Játszottunk a Kreatorrel, Overkillel, Nuclear Assaulttal, a Death-tel...

Az Overkill nemsokára nálunk is fellép, egy pár nap múlva.

Erik: Igen, az új album fantasztikus lett! Ők mindig is állandóan egyenletes színvonalban hozták a zenét, szeretnék is játszani velük, mert jó velük zenélni, nagyon jó srácok. Nagyon szerencsések voltunk, hogy a nyolcvanas évek közepén kezdtük el, szerintem az volt a metal számára a legkiemelkedőbb korszak. Szerencsések voltunk, hogy játszhattunk ezekkel a zenekarokkal, meg hogy megtapasztalhattuk ezt az egészet. A korai dalainkat még a középiskola elején kezdtük el írni, aztán a középiskola vége felé leszerződtetett minket a Giant Records. A középiskola után fel is vettük az első lemezünket, egy évre rá pedig a másodikat. Aztán majdnem leszerződtetett minket az Epic Records, egy nagy kiadó, de az utolsó pillanatban kirúgták az A&R vezetőt, így minden zenekart, akit leszerződtetett, vagy le akart szerződtetni, elzavarták. Mi is kiadó nélkül maradtunk majdnem két és fél évig, játszottunk klubokban, de senki nem jött el. Új zenét kellett volna kiadni ahhoz. Elkezdtünk egymásra is orrolni, egyre többet veszekedtünk, aztán 1990 végén - 1991 elején feloszlottunk. Lényegében ez volt az I.N.C. történetének első fele, az első fejezet. Aztán húsz évvel később újra összejöttünk és most itt vagyunk.

Hogyan látod, mennyiben változott a zeneipar így a két korszak között?

Erik: Hát, figyelj. A zeneipar mindig is nagy szopás volt. Lehet hallani hatalmas sztárokról az ötvenes-hatvanas évekből, lemezek millióit adták el, mégis szegényen haltak meg. Vagy a kiadó húzta le őket, vagy épp a menedzsment nyúlta le őket, lényegében a rock and rollban mindig is ez volt az alaptörténet. Manapság a probléma az, hogy senki nem vesz már lemezeket, az igazi rajongókat leszámítva. De rajongónak lenni manapság már teljesen más, mint régen volt. Amikor én nőttem fel, akkor amikor hallottuk, hogy egy általunk kedvelt zenekar kiadott valamit, elmentem a lemezboltba, felkaptam a lemezt és örültem, hogy itt a lemez, amire vártam, amire gyűjtöttem a pénzemet. Hazavitted, elolvastad a dalszövegeket, mindent megnéztél, meg akartad ismerni a zenekart, kapcsolatba kerültél velük ezáltal. Ma már egy óra alatt letölthetsz száz albumot. Hogyan lenne kapcsolatod a zenével, amikor sorra darálod a lemezeket? Amikor eljutsz az ötödik lemezig, már elfelejted az elsőt. Szerintem a legális letöltés mind a két félnek rossz. Nekünk nehéz, mert nyilván nem keresünk az eladásokkal pénzt, a hallgató, a rajongó pedig nem tud egy igazi érzelmi kapcsolatot kialakítani a zenekarral. Lényegében a figyelem csökken le. Egyik zenekar jön a másik után, egyik lemezt követi a másik. Ez rosszat tesz a zenével való kapcsolatnak. A másik oldalról viszont a digitális korszak megkönnyíti, olcsóbbá teszi számunkra a lemezfelvételeket, ráadásul magunknak is meg tudjuk csinálni. Meg tudjuk osztani digitálisan, magunknak tudjuk csinálni a CD-ket. Van egy vállalat, a CD Baby, mindenki velük dolgozik. Elküldöd nekik a CD-det, ők meg elküldik az Amazonnak, az áruházaknak,mindenhová. Az egészet magadnak intézheted. Vannak pozitív hozamai is a digitális korszaknak, de ez egyszerre jó és rossz is. Nekem hiányzik a régi időszak, amikor kiadtál egy lemezt, koncerteztél, az emberek tényleg megvették a termékeidet. De akárhogy is, ezzel együtt kell élni.

És a turnézásban milyen különbséget látsz?

Erik: Hát, hogy öregebbek lettünk! (nevet) Húsz évig normális életet éltünk, családunk lett, lett házunk cuki konyhával, ilyesmi. Most úton lenni már nem olyan, mint amikor húsz évesek voltunk. Akkor még kis disznók voltunk, nem érdekelt, ha nem zuhanyoztunk öt napig. Most már éhesek vagyunk, kell valami jó hotel és persze jóval többe kerül az egész turnézás is, ráadásul senki nem akar neked sokat fizetni. Régen volt vita arról, hogy lehet, ha az emberek illegálisan, ingyen töltik le a zenédet, legalább eljönnek a koncertjeidre. Ez hülyeség! Senki nem jön el a koncertjeidre, mindenki nagyon óvatosan bánik manapság a pénzével. Most már azért játszol az embereknek, hogy legyen pénzed arra, hogy kifizesd a hotelt. Régen szinte minden nap egy lakókocsiban éltünk... Tudod így jóval nehezebb. Húsz év után visszatérni és megszerezni a figyelmet, hogy komolyan vegyenek, nagyon nehéz. Mindenki azt hiszi, hogy most kezded el. Ez most már a harmadik lemezünk lesz a visszatérés óta, most már jóval több tiszteletet kapunk. De főleg az első, kicsit a második lemeznél is mindenki azt hitte, hogy csak szórakozásból csináljuk. De már szerencsére rájöttek, hogy mi ezt komolyan gondoljuk, már írjuk a következő albumot is. Turnézni szeretnénk, de nagyon nehéz leszervezni azt. Ha manapság egy jó zenekarral szeretnél elmenni turnézni, fizetned kell nekik. Húszezer dollárt adsz nekik és nem kapsz vissza ebből semmit! Már az elején húszezer dollár mínuszban vagy, aztán még nincs kifizetve a benzin, a busz bérleti díja, nem ettél. Mennyi pólót kellene eladni? Nem tudsz ehhez eleget. Szóval amikor újra hazaérünk, elmondhatod, hogy egy nagy zenekarral turnéztál, de elment harmincezer dollárod. Ha úgy nézzük, ez már egy pofás új kocsi ára! Szóval nehéz ez. Sosem volt könnyű, de manapság már jóval nehezebb. Ezért vettünk mindent a saját kezünkbe, egyfajta kihívás is volt ez. Megszabadultunk a menedzsmentünktől, megszabadultunk a kiadónktól és mindent magunknak intézünk, olyan dolgokra is odafigyelünk, amikre ők nem.  Több a személyes kapcsolat, szervezőirodákat keresünk fel, ilyesmi. A múlt héten mi voltunk a legtöbbet bemutatott heavy metal csapat az USA-beli rádiókban, ebben most number one vagyunk. Az Amazonon is elég jók az előrendelések, jobbak, mint az előző albumnál... Tudod, reménykedek. Remélem, hogy sikerül áttörni a falat. Ez a fal most sokkal magasabb,mint a nyolcvanas években volt és vastagabb is. Most kicsit fejjel megyünk a falnak, de úgy érzem, most már sokkal előrébb járunk, mint korábban.

53340292_2203684446360800_2108781521602084864_n.jpg

Az új lemez elég változatos lett, de azért meglehetősen karcos is. Mit kell tudni a dalírási folyamatról, vagy a dalokról?

Erik: Általában én írom a zenét, a szövegek és az énektémák javát is. Most egy kicsit visszavettem és körbenéztem, hogy mit csináltunk korábban és hogy jelenleg mi folyik a heavy metal szcénában. Azt vettem észre, hogy minden rohadtul komoly. Mindenki nagyon mérges. Elég szarság van a világban, politika, háborúk, úgy döntöttem, hogy csinálunk egy jó hangulatú lemezt. Legyen agresszív, tépje le az arcodat, de közben tudj is rajta nevetni, lehessen rá bulizni. A szövegeknek megvan a sajátos humora. Olyan dolgokkal foglalkozik, amit az átlagember is megért. Egy dal egy olyan emberről szól, aki nagyon szerencsétlen, a kutyája fellökte a sörét, lehugyozta a lábát, vagy egy másik arról, hogy elveszted a munkád. Tudod, legyen szórakoztató. Persze vannak komoly dalok is a lemezen, de megpróbáltunk kicsit szórakozni is, előjöttek a punk rock és hardcore hatásaink is. Amiken felnőttünk annak idején. Amikor fiatal voltam, szerettem a Sex Pistolst, meg a New York-i hardcoret, Sick Of It All, Gorilla Biscuits, ilyeneket hallgattam. Nem tudom, hogy honnan jött most ez, mert mostanában nem hallgatok olyan sok hardcoret, mint amikor tizen-huszonéves voltam, de valamiért a dalírás közben előjöttek. Tudod, elraktározódnak ezek az agyad legmélyén, aztán amikor előjönnek az első részekbe, az egész hirtelen punk rock lesz. Jó érzés volt egy kicsit változtatni a dolgokon, mert legalább nem lett annyira mérges az egész, még egy kicsit dallamosabb is lett. Ez a lemez most egyszerre lett agresszív és ragadós is, megvannak a saját dallamai. Szerintem mindenki nagyon elégedett azzal, ahol éppen tartunk, szerintem ez lesz a jövőben is a minta. Nem szoktam kétszer megírni ugyanazt a lemezt, mindig jó valamivel meglepni a rajongókat, de ez egyfajta minta lesz: a thrash, a metal, a punk és a hardcore keveréke. Amikor tovább fogunk haladni, ez lesz a kiinduló alap.

Otthon, Cipruson vettétek fel a lemezt?

Erik: Ó, nem! Úgy zajlott, hogy otthon, Cipruson megírtam a dolgokat, majd Skype-oltam a zenekarral. A dobosunk Coloradóban van, a többiek meg Connecticutban, lényegében tízezer mérföldre vagyunk egymástól. Általában teljesen megírok egy dalt, lejegyzem, csinálok hozzá dobokat, basszust, éneket, mindent. Szarul éneklek, de azért azt is megpróbálom. (nevet) Elküldöm a többieknek, aztán Skype-olunk. Tudod, te ezt csináld, te azt csináld, a gitárosunknak megmutatom, hogyan játssza a dalokat. Aztán amikor stúdióról van szó, én a saját részemet otthon, Cipruson, Nikosiában  veszem fel, a többi srác pedig Nicki Belmore segítségével Milfordban, Connecticutban. Így volt az előző lemeznél is. Amikor már majdnem minden kész, elrepülök én is Connecticutba, hogy ott legyek a keverésnél, mert abban én is részt szeretek venni, főleg a gitárhangzásnál. Ekkor megkeressük a megfelelő beállításokat. Szeretek játszani a fejekkel, mindennel, csak hogy biztos legyen, hogy azt a hangzást nyerjük ki, amit szerettem volna. Amikor elrepültem, akkor vettük fel a Fist Go Rek videót is, szóval így megy ez. Nem kell úgy csinálni, mint annak idején, amikor ott kellett lennie mindenkinek a szobában, amikor együtt írtátok a dalokat, most már sokkal egyszerűbb az egész, még távol egymástól is megtaláljátok a finom hangolásokat, a legapróbb részleteket is meg tudjátok beszélni Skype-on. Amikor pedig legközelebb találkozunk, már mindenki indulásra kész lesz.

Ha jól láttam, héthúros gitárt is használtál, ami nem túl általános dolog a thrashen belül.

Erik: Tudod, ez egy vicces történet. Van két héthúros gitárom, amiket fő gitárként is használok, de soha nem használtam még a hetedik húrt.  (nevet) Csak azért vettem őket, mert olcsóbbak voltak, mint a hathúrosok, aztán úgy voltam vele, hogy hátha elkezdem használni majd a hetediket is. Csak hogy legyen kicsit másabb is, mint a thrash, talán jól jön majd az a mély B hang. De amikor azon játszottam, az már nem volt igazán thrash. Az már inkább nu metalos, death metalos valami volt. Úgyhogy visszatértem a gyökereimhez és... Vicces történet, minden húromat lecseréltem a gitáron, kivéve a mély B-t, azt úgy hagytam, mert lényegében sosem értem hozzá. (nevet) Már két éves, kicsit rozsdásodik is, de sosem értem hozzá. Van egy hathúros fő gitárom, amivel turnézok is. Az egyedileg gyártott Jackson, az a steampunkos kinézetű, ami ott is van a Fist Go Rek videóban is. De amivel felvettem a lemezt, az az egyik héthúros Schecter. A következő, amit venni fogok, az is egy Schecter lesz, de már hathúros. Azt hiszem, kicsit elpazaroltam az időmet azzal a hetedik húrral. (nevet)

A nyolchúros már szóba sem jöhet, haha!

Erik: Nem, az teljesen kizárt, nem akarom kipróbálni a nyolchúrosokat, az már majdnem olyan, mint egy basszusgitár! (nevet) Van a YouTube-on egy srác, akinek valami húszhúros gitárja van, teljesen őrület! Persze, érdekes dolog, ha tudsz rajta játszani és jól hangzik. De nekem a mély húr, mivel gyorsan játszok, nem hangzik olyan jól. Ezért nem akarok a nyolchúroson sem játszani. Én egy old school srác vagyok. A magas hangok nagyon tiszták és szépek. Azért is kezdtünk el írni magasabb hangokkal és oktávokkal, mert hiányoltam ezt a hangzást. Hadd legyen meg a tér, a mély hang a basszusgitárnak is. A gitárok nyomják a magasabb, tisztább hangokat! Tudod szerintem manapság már ez az egyedi hangzás. Nem sok ember játszik magasan már mostanában. Mindenki csak megy egyre mélyebbre, mi meg megyünk vissza a gyökereink, a magasabb hangok felé. Az A húr egy nagyon szép húr, térjünk vissza hozzá! (nevet)

Hogy látod? A kilencvenes évekbeli metal-mélypont késleltethette esetleg a visszatéréseteket?

Erik: Nem, tudod a visszatérésünk mindig is magunkról szólt. Dennis és Anthony többször is mondta annak idején, hogy jöjjünk össze újra, csináljunk néhány koncertet. Én meg mondtam, hogy ha úgy akarunk visszatérni, hogy ez az egész mellett még dolgozunk is, akkor nem akarom ezt egyáltalán. Én albumokat akarok, videókat, turnékat, ott folytatni, ahol abbahagytuk. Nem egy-két koncertet akarok, nem akarom az időt pazarolni. Legyenek bőven koncertek, legyenek fesztiválok! Legyen tíz lemezünk! Legyünk mi a metal Rolling Stonesai, nyomjuk hetvenöt évesen a Wacken fesztiválon meggörbülve, bottal, kerekesszékben! (nevet) Szóval addig beszélgettünk róla, hogy  végül 2009 környékén mondtam nekik, "Tudjátok, eléggé üresnek érzem magam. Valamit kellett csinálnom." Felkaptam a gitárt és megírtam a Full Metal Jacketet, ami Heaven Sent... Hellboundon, a visszatérés utáni első lemezünkre fel is került. Elküldtem Dennisnek, mivel úgy gondoltam, hogy egy elég tökös thrash dal, aztán ő is ugyanúgy gondolta, meg hogy térjünk vissza akkor most! Neki is álltunk, egyik dal jött a másik után. Tudod, az az album nem volt tökéletes, de arra jó volt, hogy kicsit megolajozzuk a gépezetet. Még nem voltunk teljesen I.N.C. a Heaven Sent... Hellboundon, volt még vele munka, de jó érzés volt újra kijönni a napfényre és megmutatni, kik is vagyunk. Aztán a Black Hearse Serenade-en kezdtük el igazán érezni az egészet, aztán most, a legutóbbi alkotáson jutottunk el a harmadik állomásig, most vagyunk újra I.N.C., újra egészek vagyunk. Szerintem Dave, az új basszusgitárosunk, aki már a Black Hearse Serenade-en is ott volt, hatalmas részét adja a hangzásunknak. Tudod, ő egy sokkal inkább hardcore arc, így amikor hallgatod a basszussávokat, ezt a hardcoreos valamit hallani. Hozzáadott egy ízt az egészhez, ami miatt nem vagyunk teljesen thrash, hanem egyfajta vegyületet alkotunk a basszussal. Tudod, a basszusgitár egy nagyon elveszett művészeti forma a metalon belül, mert a gitárok olyan mélyen vannak, hogy nem is hallani a basszust. Az egész zene olyan lett, mint egy hatalmas basszussáv. Szeretném visszahozni azt a stílust, amikor hallani lehet a basszust. Ha emlékszel a régi Nuclear Assault albumokra, Dan Lilkernél tisztán hallod, hogy dödödödö, ott volt elől, középen, része volt a hangzásuknak. Ezt a hangzást szeretnénk visszahozni. Szerintem nagyon fontos lenne, a basszusgitár egy nagyon fontos hangszer, egy elfelejtett hős! De a dobok is! Szerintem a doboknak és a basszusnak ott kellene lennie középen, a gitároknak pedig ezt a kettőt kellene lényegében átölelni, együtt alkotni egy kőkemény egységet, ahol a basszust hallani és az egészet súlyosabbá teszi. Amikor berakod a lemezt a lejátszóba, a basszus pedig ott dübörög a mellkasodon. Szóval szerintem Dave egy nagy részét adja a hangzásunknak, meghatározza azt, akik tulajdonképpen vagyunk.

Vannak tervek esetleg egy Európa-turnéra, netán egy magyar koncertre?

Erik: Igen, reméljük. Most épp szervezőirodákat keresünk, mert majdnem öt év telt el az előző lemez óta és tudod, az irodák elengednek, ha nem turnézol évekig. Szóval szeretnénk egy ilyen szervezőirodát, de mindenképpen európait. Szégyen, de sosem játszottunk még Európában, de már oda-vissza bejártuk az Egyesült Államokat. Persze akarunk majd USA-turnét is, de szeretnénk ide is jönni. Itt, mint a heavy és thrash szülőföldjén, mindig hatalmas elismerést kapott ez a stílus, ennek szeretnénk a részese lenni. Szerintem meg is kapnánk, ha eljönnénk ide is játszani. Természetesen akarunk magyar koncertet is, mert meghúzhatnám magam a szüleimnél, így olcsó kanyar lenne! (nevet) De komolyan, fantasztikus lenne itt játszani, biztos nagyon jó itt a közönség. Szeretünk fesztiválokon is játszani, jó érzés nagy közönség előtt állni, ráadásul ha ott bemutatkozol, már turnézni is sokkal könnyebb utána. Ha nem ismernek és úgy jössz el egy klubkoncertre, talán egy páran fognak csak megnézni. Szóval nagyon szeretnék egy Európa-turnét, most ez az elsőszámú dolog a listámon. Mindenképp ez lesz a kiinduló pont, Budapest, Magyarország! Gulyás és thrash, ennél jobb már nem is lehetne! (nevet)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1214678988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum