Eluveitie - Ategnatos (Nuclear Blast Records, 2019)

Kelta metal vérfrissülés

2019. április 11. - bönin

ategnatos.jpg

Hát nem gondoltam volna, hogy mostanában a folk metal lemezkritikát fogok vállalni, azt meg főleg nem, hogy jómagam fog a feladatra igényt tartani. De most pont az előbbi történt... a cikk során egy kicsit visszautaztam az időben stílus és viszonyítási pontok terén. Emlékeztek milyen volt az Eluveitie tíz éve, nagyjából amikor kijött az Everything Remains (As It Never Was) lemezük? Egy kis jóindulattal, most itt folytatják. Több vérszegény év és komplett tagcserék után, azt kell, hogy mondjam ez az album úgy szól, mint amikor még én is imádtam a folk metalt.

Számomra 12 éve kezdődött a folk őrület, amikor ez a műfaj újnak számított és még nem volt divat, vagyis nem egy felhígult tingli-tangli röhej volt, mint napjainkban. Sajnos mára - mint minden túltolt kommersz "termék" - ez a műfaj is erre a sorsra jutott (tisztelet a kivételt képző bandáknak). Régi kedvenc zenekaraim sablonossá, ötlettelené váltak és a tömegek könnyebben kezdték őket fogyasztani a kreatívságot mellőző, átlagos témáknak köszönhetően. Ennek a metal ágazatnak számomra az volt a varázsa, hogy csak egy kis szeletet birtokolt a nagy tortából, ami csak az igazi fanatikusoké volt. Egy igazi szubkultúra. Lassan viszont már mindenki nyakában Thor kalapácsa lógott és az egész mélyen gyökerező - legyen az skandináv, szláv vagy akár keleti - spirituális alapokra épülő folk kultúra egy 180 fokos irányt váltott a teljes felszínesség felé. 

Hát ennyit az előszóként, így már világossá vált, hogy személyemben egy a műfajban csalódott kolléga szavait olvashatjátok. Már rég elutaztam a thrash és death metal vizeire és főleg az old school dolgokhoz húz a szívem, de ennek ellenére a stílusidegen, de jó és igényes zene simán meg tud fogni bármikor, főleg ha egy szép adag nosztalgia faktort tartalmaz. Régen az Eluveitie a kedvenceim közé tartozott, már a Spirit albumukkal meggyőztek. A kelta folk zenét alapból imádom és ezt keverték/keverik kifejezetten a götheborgi death-tel, a riffek és a dobtempó ugyanis rögtön az At The Gates-t, vagy a régi In Flamest idézik. Ez a kettő igen jó kombináció, így azt állítom az svájci csapat az egyik legkülönlegesebb formáció a (mainsteam) folk terén.

Lényegében a mai napig ezen a vonalon maradtak, bár a Helvetios és az Origins már igen csak ötlettelen volt, de legalább nem volt unalmas és gyenge, mint a Korpiklaani, vagy az Ensiferum munkássága az elmúlt nyolc évben. Ennek ellenére az Elu-ról is lemondtam pár éve, főleg amikor újraszervezte a bandát Chrigel druidafőnök és kijött a Rebirth single. Amikor viszont elkezdtem hallgatni az Ategnatost felkaptam a fejem, hogy mi az isten van ez jó, hányat is írunk 2010-et?

Az Ategnatos folk elemei rögtön a svájci dombok közé röpítik a lelkemet, ahol mélyen magamba szippanthatom a kelták ősi tudását. A női énekkel viszont igencsak meggyűlt a bajom, ugyanis a régi lemezeken egy sokkal spirituálisabb mivoltja volt a Anna vokáljának, inkább csak aláfestésként használta a zenekar. A mostani verziója ennek egy sokkal poposabb megközelítés, sokszor az Amaranthe és társaik jutottak eszembe, ami azonnal kizökkentett a kellemes hallgatásból. A Deathwalker is egy pörgős, tekerőlant-centrikus zúzás, de a refrénben a női ének nekem máris elrontja az összképet. A Black Water Dawn-nal is ugyanez a bajom, de megpróbálok elvonatkoztatni Fabienne popos énekétől, de a lemez végéig ugyanez lesz a véleményem.

A The Raven Hill félig akusztikus és megigéző kórusa (ahol király a női vokál végre!) rögtön behozza a svájci kelták által gerjesztett spirituális töltetet, amit szépen felépítenek egy komplett metal szerzeménnyé, bár nem mondanám hogy szétfeszítenének a götheborgi riffek. Ráadásul én már valahol hallottam ezt, talán a Cruachan is feldolgozta ezt a kelta dallamot, amit a refrénben nyomnak. Az Ambiramus lesz valószínűleg a lemez egyik sláger nótája, de nem véletlenül, hisz ez az egyik legvidámabb, szívdobogtatósabb szerzemény a helvétektől, kiváló technikás furulyával. A női énekbe ne menjünk bele... 

Mine Is The Fury - a lemez legagresszívebb, death-esebb, legtempósabb odabaszós szerzeménye, simán elférne a Slanian, szóval van itt nosztalgiafaktor rendesen. A The Slumber számomra felejtős, eléggé szenvedős ötletlen eresztés, de a folk részekbe itt sem lehet belekötni. A Worship elején és végén Randy Blythe (Lamb Of God frontember) mesél egy kelta fenevadról, így a témaválasztás végett ez is egy erőteljes dal, kicsit a régi sulis Dark Tranquillity riffeléseivel. Ugyanezt az agresszívabb vonalat követi a Threefold Death is.

A lemezre 16 dal került fel és pont egy órás a cucc, látszik hogy a csendes évek alatt sok zenei ötlet fogalmazódott meg Chrigel fejében, így egy igen hosszú albumot tudtak most kihozni. Az utolsó három dal viszont lehúzza a lemezt és mindegyik gyengébb. A Breathe-ben a női vokálé a főszerep, se népi aláfestés, illetve a dallamvilága is csak részben folkos, így számomra egy teljesen felesleges dal. A 2017-ben kiadott Rebirth a banda újjászületését jelképezi, amikor teljesen új felállással életjelet adtak az akusztikus albumuk után, nálam nem ütött akkorát, bár nem rossz. Az Eclipse pedig egy mezei női kornyikálós outro. 

Összességében jót tett az Ategnatos-nak, hogy nem két év alatt készült el, mint az ötlettelenebb albumok. Engem visszarepített az időben, amikor még hittem a folk metal hitelességében. Ha ilyen igényes lemezek születnének a nagyobb bandáktól, akkor ez így is maradna! Bár engem ez a lemez megvett a zene kelta komplexitása miatt, az új énekes, Fanienne popos megnyilvánulása sokat ront az összképen.

35kop.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2714756543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Coligny 2019.04.12. 15:49:39

A 360 fokos fordulat ("irányt váltott") esetén a kiindulópontra érünk vissza.

bönin 2019.04.13. 14:34:48

@Coligny: Jogos! Javítottam, köszi.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum