A Pale Horse Named Death, Transport League @ Eindhoven, Blue Collar, 2019.04.03.

A fakó lónak négy lába van, mégis megdöglik

2019. április 13. - magnetic star

aphnd_1.jpg

Az utóbbi években kialakult gyakorlat szerint, ha egy turné eljut Bécsig, Prágáig és / vagy Pozsonyig, akkor majdnem teljesen biztos, hogy Budapest sem marad ki a szórásból. Vannak ugyanakkor olyan – jellemzően kevésbé pörgős tempóban működő és viszonylag ismeretlen – bandák, amelyek inkább csak Európa észak-nyugati szegletét járják be, és Németországnál beljebb sajnos alig-alig merészkednek. Márpedig aki szeret utazva megismerni különböző tájakat, kultúrákat, embereket, s mindezt egy pazar koncertélménnyel is megfejelné, annak érdemes, sőt ajánlott az osztrákoknál és cseheknél távolabb eső országok felhozatalát is figyelnie „mulatásilag”. (Fotó: Charlotte Grips)

A Type O’Negative, a Life Of Agony és a Danzig – hogy csak a legismertebb neveket említsük – egykori tagjait rejtő A Pale Horse Named Death mostani klubportyájának már tavaly nyáron hírét vettük, és úgy döntöttünk, ismét ellátogatunk a Dynamo Metal Fest kapcsán megkedvelt, Hollandia rock / metal központjának számító Eindhovenbe, egy füst alatt mint koncerthelyszínt is letesztelve a szálláshelyként már bevált Blue Collart. (Figyelem! Ha jókor foglaljuk le a fapados repülőjegyünket, akkor az sem kerül sokkal többe, mintha Bécsbe ruccannánk ki!) Profizmus és szervezettség tekintetében nyilván most sem kellett csalódnunk, úgyhogy nézzük magának a show-nak a történéseit.

Az új album megjelenése előtt álló Transport League régi favoritom. Mindig igyekszem kihasználni, ha jó alkalom kínálkozik elcsípni őket. A bő negyedszázada alakult svéd négyesfogat soundja a lemezeken folyamatosan formálódott ilyen-olyan mértékben és irányban, a friss klipnótában (az itt is játszott Monster Human) például Rammsteint idéző gépies elemek fedezhetők fel, élőben viszont nyersen, az efféle hangzásbeli adalékoktól mentesen dörrent meg a „boogie” Tony Jelencovich gitáros-énekes vezérletével. Az úriember a több évtizednyi koncertezés minden rutinjával irányított, és a megjelenése szintén tekintélyparancsoló, ahogy a többiek is komoly kiállású arcok a csapatban. A dús arcszőrzet persze néhol már őszbe fordul, ám öregesnek semmi szín alatt nem volt nevezhető a produkció. A lendületet egyedül a lassú, doomos Barabbas Venemous törte meg, és azt is a lehető legjobban időzítették a skandinávok.

transport_league_1.jpg

A magam részéről kiváltképpen a Lost in the Desert of Habib nótának örültem – ama bizonyos (ezúttal mellőzött) Magnetic Star címet viselő szerzeményhez való speciális kötődésemet talán nem kell részleteznem… –, itt Mattias Starander dobos is megmutatta, mennyivel több rejlik a játékéban a sallangmentes groove-oknál. Príma klubzenekar a Transport League, több mint ideális nyitása volt az estének.

Szép, egyben hiánypótló vállalás a Type O’Negative zenei örökségét (igaz, kifinomultabb, rockosabb formában) továbbvinni. Sal Abruscato és Johnny Kelly uraknál kompetensebben aligha tehetné ezt ma bárki. Pusztán az albumok alapján azért mégsem lehettünk biztosak abban, hogyan fog ez élőben elsülni az A Pale Horse Named Death előadásában: vajon képesek lesznek-e a borongósságot kellő súllyal párosítani, vagy csak afféle bágyadt világfájdalom jön majd le a színpadról, egyhangú énekkel is terhelve?

A választ mindjárt a nyitó To Die in Your Arms - Love the Ones You Hate kettős egyértelműen megadta. A hipnotikus dobütemek és a felkavaró gitártémák bizony valósággal összepréselték az embert. A három (!) hathúros szükségességéről ugyan „paciék” esetében sem vagyok meggyőződve, de az idei When the World Becomes Undone album cizelláltabb nótáit is letaglózó erővel szólaltatták meg. Sal sem egy sokoldalú énekes, ezt nem nehéz belátni, de amit megbízhatóan nyújtani tud, azt gond nélkül hozta. Fél lábbal rátelepedett a kontroll-ládára, és a maga puritán eszköztárával teljesítette ki a nyomasztó atmoszférát. Érdekes kontrasztot jelentett ehhez képest átkötő szövegeinek pozitív hangvétele, ám ez sem hatott tőle művinek, mesterkéltnek. Különben is, miért ne tudathatná velünk, hogy élvezi, amit csinál? A többiek is lazán, jó hangulatban, bár Salhoz képest inkább befelé fordulva nyomták. Leginkább Johnny arcára ült ki néhányszor egy-egy elégedett mosoly. Svéd kollégájához hasonlóan ő sem cifrázott túl semmit, viszont amennyire kimérten, annyira rafináltan ütött.

aphnd_2.jpg

A programban a bemutatkozó anyag, az And Hell Will Follow Me volt túlsúlyban. A friss szerzemények közül három került műsorra. Kissé hiányoltam a címadót, amelyet a Beatles-szerű zongorás bevezetőjével simán el tudtam volna képzelni kezdőszámnak, de ennél nagyobb bajunk sose legyen! A következő lemezre beharangozott új dalként felkonferált darab valójában nem volt más, mint egy kis Black Sabbath ízű jammelés a Beatles-féle Come Together főtémájával, és ez is csak azt támasztotta alá, hogy a bandának pont nem célja letargiába taszítani a hallhatóságot. Még úgy is tökéletesen szórakoztatóak voltak, hogy itt aztán egyik mázsás riff gördült elő a másik után. Elég csak a Cracks in the Walls lezárására gondolni, az maga volt a könyörtelen, lesújtó doom, pedig hát az utána búcsúzóul eldöngölt Die Alone sem holmi könnyed kis zöngemény. (A pár nappal későbbi turnézárást még szívesen megnéztem volna Mannheimben, ahol a Transport League Johnnyval tolta a Danzig klasszikus Her Black Wingst!..)

Ha már itt tartunk: ami igazán lesújtó, az annak a tudata, hogy ez a társaság – szerény kiadói háttere és behatárolt turnézási lehetőségei miatt – kallódik. Láthatóan nem derogál nekik pár száz fős klubokban fellépni estéről estére, de még ha a Type O’Negative sikereit és jelentőségét esélyük sincs megközelíteni, ennél akkor is sokkal többet érdemelnének. Ezzel együtt emlékezetes buliban volt részünk – „lóhalálában”…

Fotók: Charlotte Grips, további képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4814761904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum