RockStation

Hétfőn Avantasia koncert – itt a vendégénekesek listája!

2019. május 03. - sunthatneversets

avantasia2018i.jpg

Május 6-án végre befut Budapestre az Avantasia: Tobias Sammet nagyszabású rockzenei produkciója több mint egy tucat nagyszerű zenésszel és énekessel áll színpadra. Lássuk a neveket!

Az előrejelzések szerint az esős hétvége után hétfőn egy nyugodtabb, csapadékmentes estén köszönthetjük majd Tobias Sammetet és vendégeit a Barba Negra Track színpadán. Az Avantasia ezúttal a Moonglow lemezt mutatja be, melyet a korábbi, teltházas koncertekkel lebonyolított turnékhoz hasonlóan most is egy látványos színpadi show keretében ismerhetünk meg, jó pár zenész nagyágyú bemutatásában. Tobias mellett a zenekart Sascha Paeth (Edguy, Luca Turilli) és Olli Hartmann (At Vance) gitárosok, André Neigenfind basszusgitáros, Felix Bohnke (Edguy) dobos és Miro Rodenberg (Angra, Kamelot, Rhapsody) billentyűs alkotja.

Persze egyetlen Avantasia lemez vagy koncert sem az igazi neves vendégénekesek nélkül: a Barba Negra Trackben színpadra lép majd Bob Catley, a legendás angol rockzenekar, a Magnum énekese, és itt lesz Eric Martin is, aki a Mr. Bigből, és szólókarrierje révén ismert. Feltűnik a Queensryche és az Operation:Mindcrime legendás vokalistája, Geoff Tate is. Hallhatjuk majd a Pretty Maids élén híressé vált Ronnie Atkinst és Jorn Landét is énekelni, a szólistákat pedig Herbie Langhans és Adrienne Cowan támogatja majd háttérvokalistaként.

Tobias még 1999-ben hívta életre az Avantasia nevű zenei projektet, és először 2008-ban lépett színpadra vele. A több mint 3,5 millió lemezt eladó produkció Németország egyik legsikeresebb rockzenekara. Az új lemez címadó dalához videó is készült, amiben Ritchie Blackmore elbűvölő felesége, Candice Night is szerepel, méghozzá lenyűgöző énekesi teljesítménnyel. 

További infók a koncertekről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2414800468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum