Mostanában rengeteg supergroupnak hallgattam a lemezeit, eszméletlen sok szólóanyaggal találkoztam. Így vágytam valami mocskos kis underground anyagra, így nekiálltam keresgélni. Így akadtam rá a Professor Electric új anyagára. Itt a Vitriol!

Több stílus között keresgéltem, mert vágytam valami újra, valami izgalmasra, azonban megint a stonernél kötöttem ki…. Hiába, vannak dolgok, amik nem változnak. Az undergroundon belül is sikerült az undergroundba ásnom magam, ugyanis a zenekarnak éppen, hogy van 200 Facebook likeja. Persze ettől lehet egy marha jó anyaguk, és elsőre bejött, amit hallottam. A srácok székhelye Las Vegasban van, így nem látok nagy esélyt, hogy ellátogatnak valamikor hozzánk, bár sose lehet tudni… Azt se hittem volna, hogy egyszer látom az Om-ot, szóval….

Mi ugrik be elsőre a Vitriol-ról? Az, hogy eszméletlen ocsmány a lemez borítója. Nem tudom, hogy ez kinek jön be, de manapság én igényesebb, szebben kidolgozott borítókat részesítem előnyben. A könyvet sem a borító alapján ítéljük meg, így én is inkább a fülemre hagyatkoztam. Hamar éreztem a hatásokat. Gondolom azt, hogy Black Sabbath senkinek se kell elmondani, ha stoner műfajról beszélünk. A wah pedált előszeretettel használják a srácok, meg kell jegyezni, hogy igen jól! Ezek mellett persze a fuzz pedálon is a megfelelő helyekre van tekerve a potméter így hamar szembejön egy Church Of Misery-s hangulat is.

A kilenc dal főleg ezen a vonalon mozog. Nem emelkedik ki úgy egyik dal sem a lemezről, de ettől független kellemes hangulatot teremt. Nem ez lesz az az anyag, amit harmadszorra is elindítok a lejátszómban egy nap. Azonban mégis megvan benne az a kis plusz mocsok, amitől háttérzenének, vagy egy-egy fárasztó nap után jól esik meghallgatni. Sword OfVengeance dalt azonban mégis ki kell emelnem, mert egyszerűen az a riff engem annyira megfogott, hogy az valami hihetetlen. Csak azt érzed a nyakszirtedben, hogy erre mozogni kell, ezzel kezdeni kell valamit.  Az album során feltűnt, hogy eléggé sokszor használ a dobost csörgőt, színesíteni a zenét. Érdekes ízt ad a zenének, bár néhol feleslegesnek érzem. Hangzás tekintetében az album egy erős közepest érdemel. Sokaknak marha jól állna, ha legalább így megszólalna, de azért van ettől még bőven feljebb. Alapjaiban véve ehhez a fajta zenéhez nem kell egy stúdiós, totálisan tiszta sound, hiszen abban elveszne a fuzz pedálnak az a tónusa, ami itt marha fontos. Külön emiatt tetszik a basszusgitár hangja, ami igazán dögösre sikeredett. Az ének pedig az, amitől tényleg a Church Of Misery ugrott be elsőre. Totálisan ugyan az a hangulat, de mindezt úgy prezentálják, hogy nem azt érzem, hogy a másik zenekart akarnák másolni.

Igazából, nem váltják meg a srácok a világot, de szerintem nem is ez a céljuk, hanem csak az, hogy mocsok zenét készítsenek nekünk. Ez meg eléggé jól sikerült.

Béke, Szeretet, Metal