RockStation

Vulture Industries, Helheim, Madder Mortem @ Budapest, Vörös Yuk, 2019.04.27.

Norvég tripla

2019. május 07. - magnetic star

vulture_industries_by_martina_rusalka.jpgAz óbudai klub, mondhatni, a Vulture Industries törzshelye lett. Újabb magyarországi jelenése alkalmával ismét itt lépett fel a norvég társulat, méghozzá felettébb impozáns, kizárólag honfitársaikból álló turnécsomag élén. Meglepően korán kezdődött és végződött az esemény (a másik terembe lekötött rendezvénnyel állt összefüggésben a dolog, ha nem tévedek), de a fontosságát ez a legkevésbé sem csorbította. /Fotó: Martina Rusalka Šestić/

mader_mortem_by_martina_rusalka.jpg

Bármennyit formálódott, csiszolódott a Madder Mortem muzsikája bő két évtized alatt, sosem volt könnyen befogadható, és főleg nem vidám. A jó kedélyű és bőbeszédű frontasszony, Agnete M. Kirkevaag tréfálkozott is azzal, hogy a következő nótával még egy kicsit búsít majd bennünket a banda. Holott szó sem volt nagyüzemileg sulykolt bánatról! Épp ellenkezőleg! Öröm (az élet apró örömei – The Little Things…), remény, vágyakozás – voltaképp az emberi érzések teljes skálája „jött le” a színpadról Agnete lélekig ható éneke és szenvedéllyel teli előadásmódja révén. Az ő közvetlenségét és lazaságát sok pályatársa megirigyelheti. Abszolút természetes, és ebben a zenei közegben sem kelt komikus, komolytalan benyomást.

mader_mortem2_by_martina_rusalka.jpg

Mögötte a hangszeres szekció – benne fivérével, a gitáros-vokalista BP-vel, akivel egy alkalommal a törülközőn is testvériesen megosztoztak – szintén kifogástalanul tette a dolgát, ideértve a beugró Kent Frydenlundot (Ram-Zet, ex-The Kovenant) is, aki tisztességesen betanulta a betegség miatt távol maradó Mads Solås dobtémáit. Eddigi tapasztalataim alapján a Madder Mortem a bulikon mindig bátran merít az aktuális albumából. Most sem történt ez másként, a tavalyi Marrow anyaga dominált. A menetrendhez képest néhány perccel később kezdtek, így kényszerűségből meg kellett kurtítaniuk a műsort egy dallal, mindannyiunk legnagyobb sajnálatára. Az élmény ezzel együtt felemelő volt.

helheim1_by_martina_rusalka.jpg

A viking / black metalos Helheim is az új (immár a tizedik) lemezét népszerűsítette ezen a turnén, a Rignir éppen a budapesti koncert előtti napon jelent meg. A leginkább hagyományosnak nevezhető vonalat ők képviselték ebből a hármasból: zömmel menetelős tempójú, gitár-és énekdallamokban – utóbbiakból V’gandr bőgős és H’grimnir gitáros egyaránt kiveszi a részét – bővelkedő számok sorjáztak. Minderre a zene atmoszférájához és az északi mitológia ihlette szövegekhez illeszkedő háttérvetítéssel is ráerősített a csapat. Meglepő volt számomra, hogy V’gandr frontemberként nem teljesített meggyőzően, holott markáns, szigorú kiállása alapján arra készültem fel, hogy könyörtelenül le fog gázolni mindenkit, aki az útjába kerül... A jelenlévők nagyobbik hányadát azért így is sikerült egy-két lépéssel közelebb csalogatnia a színpadhoz, és H’grimnir oldalán páran megállás nélkül tomboltak a dalok alatt, szóval nem maradt visszhangtalan a négyes ténykedése. Ami engem illet, első „találkozásunk” nyomán megkezdtem az ismerkedést az elmúlt évekbeli kiadványaikkal, mert megvan a hangulata annak, amit művel a Helheim. Élő produkciójukat azonban nem éreztem elsöprő erejűnek.

helheim_by_martina_rusalka.jpg

Bizony, ezen a téren rendesen lekörözte őket mind a Madder Mortem Agnetével az élen, mind a Bjørnar Nilsen vezette Vulture Industries. Utóbbiak esetében megint az énekes személye a leginkább meghatározó, vagyis vele kell kiemelten foglalkozni. Némi túlzással Nilsen egyszemélyes színházáról van szó: a fickó mintha afféle kabaré-előadáshoz öltözött volna, konferálásából csak úgy árad a humor (az önirónia is, ha kell), és szó szerint az egész termet bemozogja. Amikor a muzsika megkívánja, tangóharmonikát – a friss Deeper intróját játszotta ezen – vagy tamburint ragad, és képes más-más hango(ko)n megszólalni az egyes dalokban. Fenomenális!

A már említett nótán kívül más újdonsággal nem szolgálhattak a „keselyűk”, ezért az utolsó két korongjukra épült a szett, de a bemutatkozó albumról sem feledkeztek meg. Személy szerint az As The World Burnst és a vontatott ütemben vánszorgó, ám mesterien felépített The Houndot nevezném meg csúcspontként (és, mondjuk, a The Towert is, pláne mivel nem minden állomáson került elő!), ugyanakkor a társulat gondoskodott róla, hogy állandóan történjen valami emlékezetes. A totális őrület a ráadás (Blood Don’t Eliogabalus) percei alatt következett be, amikor az interaktív show levezényléséhez amúgy is kiválóan értő Nilsen vezényletével a publikum java része vonatozásba kezdett, amit a The Night Flight Orchestra tavalyi buliján látottakhoz mérten a frontember azzal tudott megfejelni, hogy egy idő után négykézláb folytatta a mutatványt a követőivel együtt.

vulture_industries2_by_martina_rusalka.jpg

Elmondtuk már kismilliószor: egy klubkoncert azért is tud annyira sokat adni, mert karizmatikus egyéniségeket láthat-hallhat az ember közvetlen közelről, amit úgy élhet meg, hogy ez az egész most személyesen neki (is) szól. Mégis, ha van a Földön igazság, ugyanezt belátható időn belül újból átélhetjük, de valamivel nagyobb helyszínen és népesebb közönséggel. Ezek a zenekarok megérdemelnék!

Fotók: Martina Rusalka Šestić. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5914810770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum