RockStation

Asphalt Horsemen – Halld, amit mondok! (GrundRecords, 2019)

Magyarán szólva

2019. május 09. - magnetic star

asphalt_horsemen_halld_amit_mondok_cover_1500.jpg

Még februárban szellőztette meg a négy lovas a hírt, miszerint harmadik albumuk magyar nyelvű lesz. Mint mindenki, aki fogékony Lőrincz Kariék mondanivalójára, magam is roppant kíváncsian vártam, közelebb tudják-e azt hozni a hallgatósághoz ezzel a váltással. Merthogy nyilvánvalóan ez a kitűzött cél. Később kiderült, hogy öt friss szám mellett az eddigi lemezek két-két dala teszi ki az anyagot, és az izgalmak fokozódtak. Hogy mennyire nevezhető komplett új albumnak egy olyan, egyébként tényleg nagylemeznyi terjedelmű kiadvány, amelynek valójában csak egy része teljesen új, az külön kérdés. A lényeg azonban az, hogy az Asphalt Horsemen életében korszakhatárt jelöl a Halld, amit mondok! korong, ami ki is olvasható a sorokból a hasonló című tételben.

Zeneileg nem volt kilátásban semmiféle iránymódosítás, effajta meglepetésre tehát nem kell számítanunk. Továbbra is a csapatra jellemző, southern stílusjegyekkel sűrűn átszőtt, ízes rock muzsika szól. E tekintetben rögtön a nyitó Még lélegzel, de legkésőbb a címadó nóta alatt valamennyien megnyugodhatunk. Sőt, mindkettő újabb előrelépést mutat, ami a kidolgozottságot – refrének, hangszeres és vokális megoldások – illeti, s a bensőséges hangulatú Megteszem, ha kell, no meg a banda szigorúbb oldalát képviselő Eltékozolt idők (NEM a Wasting Time magyar változata, az majd később jön!) és Minden pofonnak megvan a helye sem marad el ezektől.

asphalt_horsemen_foto_1.jpg

A korábbról ismert szerzeményeknek szintén kedvezett az „újratervezés”, ráadásul az eredeti üzenetüket is sikerült átmenteni. A legtöbb esetben a cím alapján eleve könnyű kitalálni az angol verziót, és élőben sem kelthet megütközést, ha a Thank You a Te vagy a levegő formájában, a Seize the Day mint A mának élj!, a Ride On pedig Gyerünk!-ként – amelyben megismétlődik Hegyi Kolos vendégszereplése – hangzik el. Egyedül a Rajtad áll (na, ez a Wasting Time magyar változata!) rugaszkodik el némileg az előképétől fogalmazásmódjában, ám az eddig megszokott „shame” helyett ezentúl nyugodtan lehet énekeltetni a néppel a koncerteken, hogy „élj”. Lelkesítőbben is cseng, lássuk be. Már csak azért sem mindegy, mert az Asphalt Horsemen bulik elmaradhatatlan részéről beszélünk. Ráadásul ez is simán felfűzhető ugyanarra a gondolati szálra, mint a négyes bármely anyagának pozitív töltetű, célt adó szövegvilága. Ennek szemléltetéseként hadd idézzem barátaink saját szavait a nagy személyes kedvencemmé érett Eltékozolt időkből: „Élni és élni hagyni / Még embernek maradni (…) Adni és elfogadni / Megbocsátani, ha kell, mindenért (…) Adott szót megfogadni / Betartani, hogyha kell, bármiért…” Kell-e ennél találóbban és közérthetőbben rímekbe szedett útmutatás? (Bár tudjuk, sokaknak mindez még mindig túl nehéz…)

A telt, ugyanakkor szellős, valamennyi hangszernek bőséges teret adó megszólalást se felejtsük el megemlíteni. Az alapok egyben kerültek rögzítésre, és ez is jót tett a feelingnek.

Ha most kellene bemutatni a zenekart azoknak, akik nem ismerik, akkor itt van hozzá a létező legideálisabb nóta-összeállítás. Magyarországon – talán nem szükséges fejtegetnem – a szélesebb közönségrétegek kifejezetten igénylik a magyar nyelvű szövegeket. Ma is számos példa igazolja, hogy amikor valaki képes az anyanyelvünkön frappánsan dalba foglalni egy életérzést, azzal rengetegen tudnak azonosulni. Kariék készen állnak arra, hogy ismertség szempontjából szintet lépjenek, mi pedig reméljük, ezután végre az eddiginél is sokkal több ember hallja, amit mondanak!

4kop.png

Asphalt Horsemen Hivatalos / Asphalt Horsemen Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9814815850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum