Szeretek új dolgokat felfedezni, legyen az akármilyen stílusban is. Habár a nu metalból indultam, aztán a metalcoret érintve jutottam el a progosabb vonalig, sosem vettettem meg semmilyen stílust, legyen az a gitárzenén belül, vagy kívül, a kedvenceim között is rengetegféle zenekar, muzsika megtaláltató, de szerintem ez így van rendjén. Ennek megfelelően, ha időm engedi, próbálok nyitni új előadók muzsikái felé (emiatt csekkolom koncerteken is az előzenekarokat!), sosem lehet tudni, mire akad az ember. Most egy határozottan régivonalas progresszív album jött velem szembe, került terítékre, az idősebb olvasóink számára talán ismert, olasz Banco Del Mutuo Soccorso új korongja, a Transiberiana.
Bátran mondhatjuk, hogy az olasz ősprogger hatos nem sietett az új lemezének, a megírásával, kiadásával, lévén az utolsó korongjuk, az Il 13 kerek negyed százada, 1994-ben jelent meg. A korai brit progresszív muzsikák (Yes, Gentle Giant, Genesis, ELP és Jethro Tull), valamint a jazz, folk és klasszikus zene által gazdagon megihletett zenekar, ha esetleg valaki nem ismerné őket, a '60-es évek legvégén kezdte meg a karrierjét, majd a következő dekádban az egyik legnagyobb vonalbeli zenekarrá nőtte ki magát, sorra hozván a jobbnál-jobb nagylemezeket. Aztán jött a lassulás, 1994 után két őstagot is elvesztettek, inkább a koncertekre koncentráltak, de végre most megtörték a jeget, kiadták az önéletrajzi ihletésű történeti szállal is rendelkező Transiberianat.
A Banco Del Mutuo Soccorso, mint az olasz prog rock szcéna egyik zászlóshajójának tekinthető csapat értelemszerűen bizonyítani akarta, hogy ennyi albummentes év után is érdekesek, aktuálisan tudnak lenni, nem csak a jelenben, a jövőben is gondolkodnak. Habár a korábban meghatározott vonaltól azért annyira nem tértek el (így is elég gazdag a tárház, lévén, egy korlátokat nem ismerő irányzatról beszélünk!), mégis nagyon izgalmas dalokat hozott össze a szextett, talán ennyi idő után ez el is várható. De pontosan, légy szíves, dobom fel magamnak a belülről jövő gondolatokat: mégis miről van szó? Vedd a fent, hatásként felsorolt előadókat, adj hozzá egy kis talján ízt (itt jön be a folk), némi, valljuk be, korosodott zabolátlanságot, keverd meg a technikás, de befogadható igényesség mindent felülmúló fűszerével és íme, máris megkaptad a Transiberianat! Na, persze ennyivel, pár szóval nem szabad letudni ezt a lemezt, nem is lehet, nagyon sok érdekes megoldás, ötletes téma van (naná, maga a stílus is erről kellene, hogy szóljon!), amit nem szabad háttérzeneként hallgatni. Lehet, hogy a szűk hetven perc talán kicsit erős adag egyszerre, de érdemes fülelni, nem szabad, hogy lankadjon a figyelem!
Ami egyértelműen furcsának, de nem idegennek hatott, hogy a Banco Del Mutuo Soccorso ékes anyanyelvén, azaz olaszul tálalja a mondanivalóját, amiről nem tud nem eszembe jutni az italopop vonal, de hát, istenem! Ennyi sztereotípiát engedjünk meg magunknak, haha! Ez csak érdekesebbé teszi a keveréket! Persze aki nem ismerné az itáliai nyelvezetet (most jön az, hogy eredeti hanghordozók vásárlói előnyben!), annak a meglehetősen vaskos booklet az olasz mellett angolul is bemutatja a koncepciót, a dalszöveget. Maximális tisztelet érte, nem biztos, hogy ezt mindenki bejátssza!
Pont a már említett összetettség miatt nagyon nincs értelme dalokat kiemelni, mindenhol lehet találni valami kincset, valami olyan ötletet, ami megengedi, hogy elsőre is megfogjon az adott dal, aztán ha kellően megbarátkoztatok, jön az, hogy ezeken felül is mennyi ötlet, technika, átgondoltság van az egész mögött! Higgyétek el, nagyon be fog rántani, ha hagyjátok magatokat! Egyáltalán nem papa-zene az, amit ez a korong kínál! Tipikus példája annak, amikor az öreg róka nem vén róka! Odaharapnak ezek a veteránok rendesen! És itt nem a döngölésre, breakdownokra kell gondolni, szép is lenne! Itt a technika az, amit már hallgatva is a padlót fogja az ember segge-álla, hát, még koncerten mekkorát üthet! Engem már kimondottan érdekel!
Ahogy írtam is, az egyébként két korábbi daluk koncertfelvételével megtámogatott a Transiberiana tele van a korai progresszív vonal kedvelőinek kedvező csemegével, finom ötletekkel, gondosan felépített, okos témákkal, melyre talán rosszat nem is lehet mondani. Rogyásig vannak igazi, a régi időkben fogant, de annál zseniálisabb témákkal, ajánlom mindenkinek, aki csak egy kicsit is szeretik ezt a vonalat, korszakot, vagy úgy egyáltalán az ügyesen felépített progresszív muzsikákat. És ÉN köszönöm, hogy találkozhattam ezzel az albummal!
