Nyári hardcore robbanás a Dürer Kertben

2019. május 14. - sunthatneversets

turnstile.jpg

Az amerikai hardcore banda, a Turnstile tavaly jelentette meg Time & Space című lemezét, mellyel tovább tágították korlátaikat. Az albumon ezúttal Will Yip volt segítségére, de feltűnik a dalokon Diplo is, a végeredmény pedig egy minden eddiginél erősebb robbanás. Dühös és híresen energikus koncertjeiken lehetetlen nem megmozdulni, erről pedig mi is bebizonyosodhatunk a Turnstile első magyarországi koncertjén, július 2-án a Dürer Kertben.

A Brendan Yates (ének), Franz Lyons (basszusgitár, vokál), Brady Ebert (gitár), Pat McCory (gitár) és Daniel Fang (dob) alkotta bandának mára szinte névjegyévé vált a mind zeneileg, mind ideológiailag falakat döntögető hardcore zene, aminél már csak szuper intenzív koncertjeik zúzósabbak. A csapat 2010-ben indult útjára, Nonstop Feeling című debüt albumuk 2016-ban jelent meg, ami sokkal hangosabb és keményebb lett a zenekar korábbi kislemezeinél, tovább gyűjtve és fűtve a Turnstile-rajongókat. A tavaly megjelent Time & Space is egy hasonlóan okosan kigondolt munka, jól adagolva a dallamosabb részeket a féktelen zúzdával, amelyre garantáltan nem marad majd el a mosh-pit első budapesti koncertjükön sem.

További infók a koncertről ITT.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6114825906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum