Possessed - Revelations Of Oblivion (Nuclear Blast, 2019)

32 év megszállottság nélkül

2019. május 15. - bönin

revelation_of_oblivion.jpg

Ugye az mindenkinek tiszta, hogy a Possessed 1987-ben, azaz 32 éve adott ki utoljára érdembeli anyagot? Azzal is mindenki tisztában van, hogy Jeff Becerra frontember egy utcai lövöldözés során tolószékbe kényszerült 1989-ben és azóta így nyomott le számtalan - főleg re-union - turnét fél tüdővel? A 80-as évekbeli felállásból már csak ő maradt a zenekarban. Remélem az sem újdonság, hogy sokak szerint az 1984-es Death Metal-nak keresztelt demójuk miatt terjedt el a death metal, mint műfajnév és így őket tartják a legelső death bandának. A legendás első LP-jüket, a Seven Churches-t már meg sem említem, mint az extrém metal egyik irányadó és úttörő lemeze. Miután fejben már nagyjából megvan ez a San Franciscó-i legenda, gondoljunk bele milyen elvárásokkal vonultak be a srácok a stúdióba, meg hogy egyáltalán minek.

Überelni 30 éve letett óriási klasszikusokat, főleg 30 év csend után nem lehet. Aki jobbat, vagy ugyanolyan szintet vár, mint amikor a topon voltak az üljön le egy sörrel és próbáljon meg reálisan gondolkodni. Rakd hozzá hány régi vonalas banda próbál visszatérni és újra százon pörögni... hát keveseknek sikerül. Most jön a fordulat! Senki kedvét nem akarom elvenni Revelations Of Oblivion-tól, ugyanis nekem az őslemezek sötét árnyékainak ellenére nagyon is bejött! Szerintem kevesen gondolták volna, hogy a Possessed visszatérése ilyen erőteljes lesz, legalábbis én úgy felkaptam a fejem, mintha atom robbant volna. Persze sokan trének ítélik és valamilyen szempontból jogos is ez a hozzáállás, hiszen óriásiak az elvárások, főleg a szigorú töltényöves old school arcok körében.

Én viszont azt mondom, hogy egy kegyetlen hangzású thrash lemez született, mert a Revelations Of Oblivion bizony a 80-as éveket idéző sötét hangulatú thrash, mint anno a Seven Churches volt. Mielőtt ezt valaki túl komolyan venni, természetesen annak az árnyéka (se). A Possessed sosem játszott tiszta death metal-t, maximum az első death/thrash bandának tudnám titulálni őket, de ennyire mélyen nem szeretnék belemenni ebbe. Maradjunk annyiban, hogy a sötét hangzásukkal, vad tempójukkal, őrült szólóikkal és sátánista tematikájukkal, elborult szövegeikkel ők lőtték ki death metal iránybójáit.

Ettől függetlenül egy olyan masszív (death/)thrash lemez született, ami könyörtelenül lereszeli a fejem. Miért is ez a közhelyes kifejezés? Ugyanis, ami rögtön szembe tűnik az a hangzás - Peter Tägtgren munkája. Steril, tiszta és brutális, mindent hallasz, amit kell. A két gitáros (a Gruesome-os) Daniel Gonzalez és (a From Hell-es) Claudeous Creamer játéka maga a riffek pengetornádója, egyértelműek ők viszik a lemezt. Így már érthető a reszelés.

possessed_hysteria_slider-980x600.jpg

Jeff hangja szintén említésre méltó, bár elsőre talán szokatlan, főleg fiatalabb Possessed hallgatók számára. Nyilván változott az évtizedek alatt, de tolószékes hősünk még mindig kiüvölti a fekete féltüdejéből, amit a masszív  és pokoli zene megkövetel. Sötét kiáltásai végigkísérik a lemezt, mint egy csuklyás útitárs, aki sátáni liturgiákról kántál. A szövegek témája természetesen szigorúan démon/sátánidézés 666! A basszus és a dob szintén rendben van, kiegészítik egymást, mint két gyilkos harci gépezet. Nincs mit itt szépíteni, szerintem első hallásra meggyőző a darálás - thrash!

Ami nekem még nagyon bejön az az albumborító. Szerintem sokaknak feltűnt, hogy eléggé hajaz a Ghost új anyagára és bizony jogos a feltételezés... A Revelations Of Oblivion külcsínje a lengyel Zbigniew Bielak munkája - nevéhez többek között a Deicide, a Mayhem vagy a Vader is köthető.

Na, de azért ez a korong rögtön lebukna a 80-as években. Hiányzik benne egy-két igazi ősi kiállás és megoldás. Lehet a tempóváltásokban rejlik a titok... A Revelations Of Oblivion csak végigmegy rajtad, mint egy vonat és ott hagy meghalni. Nincs benne egy kis bugi mint anno pl. az Evil Warriors-ban, vagy olyan emlékezetes gitártémák, mint a The Exorcist-ban, netán a paraszt dob hiányzik, ami a Holy Hell-t ékesíti? És akkor még nem is példálóztam klasszikusokkal a Beyond The Gates-ről, vagy az The Eyes Of Horror EP-ről, pedig biztos tudnék.

Ezen felül az 50 feletti percével sokszor betalál a monotonitás - bevallom egy-két számot simán összekeverek, vagy fel se tűnne, ha eltűnne az albumról (pl.: Omen, Ritual, The World a vége fele). Ettől függetlenül én még mindig azt mondom, hogy jó érzés akár külön-külön, de egyben is megcuppogtatni az új Possessed-et. Talán a legkeményebbek az elsőbbségi hatást élvező No More Room In Hell és Abandoned, vagy az emlékezetes refrénnel felvértezett Damned. A Demon-t inkább érdekesnek mondanám, mint jónak - Jeff játszik a hangjával a hangmagasság-váltásokra, de nem feltétlen erre találták ki az torkát. A Shadowcult-ban van igazi libikóka vezérgitár, a Graven alatt pedig jó, hogy nem füstölnek el a húrok. A lemez keretes szerkezetű - egy kis sátáni liturgia intro-nak, illetve egy kis gonosz atmoszferikus szösszenet outro-nak. Szóval össze van ez rakva, talán túlságosan is a hossza miatt.

Összességében egy szép, kerek, energikus és gonosz munka a Revelations Of Oblivion. Nem talál fel újat, mert már a 80-as években feltalálta. A riffeket bérgyilkosok vadászpuskájába árulnám töltényként. A tempó benzin nélkül elhajtana egy tankot, a vokál pedig biztos megidézett már a stúdióban pár démont. Erős, erős, de messze van a fénykoruk klasszisaitól... de ez így van jól. 2019-ben 32 év kihagyás után így szól a Possessed és le a kalappal!

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4214827154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum