„Ha rock and rollt játszol, akkor a cél mindig az, hogy maximálisan szórakoztató, tökös dalokkal rukkolj elő"

Interjú Nicke Borggal, a Backyard Babies énekesével

2019. május 20. - magnetic star

0backyardbabies2019_15_eredmeny.jpg

Idén ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját a svéd Backyard Babies. Ez évi tevékenységük valójában nem feltétlenül az ünneplés körül bonyolódik, de a Sliver and Gold album megjelenésétől kezdve a folyamatos koncertezésen át bőven volt és lesz is elfoglaltsága a bandának 2019-ben, ahogy az a jeles dátumhoz méltó. Itt van mindjárt a tavasz folyamán lezavart európai turné, amely Budapestet is érintette – soha jobbkor, főleg mivel éppen tíz éve járt nálunk utoljára a társaság. A koncert előtti órákban beszélgettünk Nicke Borg énekessel.

Új albumotok, a Sliver and Gold éppen a zenekar fennállásának harmincadik évében jelent meg. Tudatos volt ez az időzítés?
Nicke: Valójában nem. Nyilván tisztában voltunk azzal, hogy idén harminc éves a zenekar, de amikor elkezdtünk dolgozni a lemezen és új szerződést írtunk alá a Century Mediával, még nem tudhattuk, mikorra fejezzük be a munkát, habár volt kitűzött határidő. Az album éppenséggel tavaly is kijöhetett volna, ha jobban ráhajtunk, de ugyanígy áttolhattuk volna a következő évre is. Végül úgy alakult, hogy a megjelenés egybeesett a harmincadik évfordulóval. Ez persze jó dolog, hiszen adott némi extrát, amire építeni lehetett. Viszont azt se szerettük volna, ha a jubileum eltereli a figyelmet az új anyagról. Végül úgy ítéltük meg, hogy ez az év alkalmas lesz a lemez megjelentetésére, az embereket pedig az album és az évforduló is felvillanyozta.

Valahol olyasmit olvastam tőletek, hogy nem volt sok időtök a lemez megírására és felvételére. Ezek szerint viszont nem arról van szó, hogy sietnetek kellett, mert összhangba akartátok hozni a megjelenést az évfordulóval, illetve az azt ünneplő turnéval.
Nicke: Nem, emiatt nem kellett kapkodnunk. De amikor lemezt készítünk, vagy annak a megjelenését tervezzük, az mindig sietséggel jár, mert sokan mások is részt vesznek a folyamatban. Turnészervezők, meg mindenki. Azon igyekeznek, hogy a megjelenéshez igazodjanak a dolgaink, ezért ki kell tűznünk a határidőt, amikorra elkészülünk az anyaggal, aztán pedig a turnékezdés időpontját is. Lényegében magunk határozzuk meg a határidőt saját magunknak. Az a fajta zenekar vagyunk, amelyik nem szeret határidőre dolgozni, de hát muszáj, különben az idők végezetéig a felvételekkel molyolnánk. Mondhatni, mi erőltetjük magunkra ezt a rohanós tempót, de ez csak jót tesz nekünk. Nagyon élveztük a stúdiózást, igen gyorsan megírtuk a nótákat, és egy nagyszerű producerrel dolgoztunk.

0backyardbabies2019_39_eredmeny.jpg

Sőt, sikerült a megjelenést összehangolni a turnéstarttal, ráadásul egy remekül összerakott csomag állt össze!
Nicke: Így van, ez egy klassz csomag! Őrületes, hogy négy banda is megfér egymással egy turnén. Az Audrey Horne-nal néhány hónapja bejártuk Németországot, azon a túrán a The Bones is velünk tartott. A Satan Takes A Holiday pedig a skandináviai állomásokon volt ott. A Thundermotherrel még sosem turnéztunk azelőtt, de nagyon tetszik az a csapat, és örülök, hogy eljöttek velünk. A rockzenének minden fajtáját kedvelem, de ha csajok játsszák, az különösen izgalmas.

Az aktuális koncertprogramot a harminc év összefoglalásának szánjátok?
Nicke: Az új albumról négy dalt játszunk. Nem évfordulós műsornak szántuk ezt, bár aki akarja, nevezheti annak. Mindig azon igyekszünk, hogy a lehető legjobb programot rakjuk össze az adott turnéra. Nyilván nem maradhatnak ki azok a dalok, amelyeket a rajongók hallani akarnak, de a keményvonalas arcoknak szintén tartogatunk ezt-azt, és magunkat is spannoljuk azzal, ha valami különlegességet nyomunk. A mostani műsor középre beillesztettünk egy jó kis akusztikus blokkot, amit én nagyon bírok, és előszedtünk olyan számokat is, amelyeket már egy ideje nem játszottunk.

Az idei album felvezetéseként azt nyilatkoztátok, hogy ez a legintenzívebb és legkoherensebb anyagotok hosszú idő óta. Kifejtenéd ezt bővebben?
Nicke: Egy régóta létező zenekarnak mindig nehéz dolga van. Nekünk ugyan nincs olyan sok lemezünk, de ahhoz épp elég már, hogy a rajongók kiválogassák a kedvenceiket közülük. Sokaknak az tetszik, ahogyan az 1990-as évek végén, a Total 13 idején szóltunk, másoknak a Stockholm Syndrome korszak a kedvencük, mi pedig zenekarként nem önmagunkat akarjuk ismételni, hanem azt az energiát igyekszünk megőrizni, amely a pályánk bizonyos szakaszaiban volt jellemző ránk. Ezek egyes életszakaszokkal esnek egybe. Fiatalon leginkább dühösek voltunk, és az a fajta indulat, energia tombolt bennünk… Őszintének kell lenned azt illetően, ahol az életben tartasz éppen, ugyanakkor ha rock n’rollt játszol, akkor a cél mindig az, hogy maximálisan szórakoztató, tökös dalokkal rukkolj elő, amelyeket az emberek együtt énekelhetnek veled, és amelyekhez kötődni is tudnak. Én mindegyik albumunkat szeretem, és a mostanira is egyértelműen azt tudom mondani, hogy igazán jó lett. Roppant büszke vagyok rá.

0backyardbabies2019_48_eredmeny.jpg

Lesz-e még idén bármilyen megmozdulásotok, amellyel kifejezetten a harminc éves fennállást ünneplitek?
Nicke: Nem. Nyáron különböző fesztiválokon játszunk, utána irány Japán és Ausztrália, az év végére vagy a jövő év elejére pedig újabb turnét tervezünk. Az ősz elég eseménytelen lesz számunkra, mindegyikünknek kell egy kis idő az egyéb elfoglaltságainkra. Akkorra éppenséggel beütemezhetünk egy tortás szülinapi bulit (nevet)… Sőt, ami azt illeti, pont 1989 augusztusában indult a zenekar, szóval a tényleges évforduló abban a hónapban lesz.

A Shoving Rocks nótát az évforduló alkalmából írtátok?
Nicke: Igen. Az a nóta történetesen az elsők között született a mostani lemezhez. Elkezdtünk játszani a szövegötletekkel, az énekrészeket meg felváltva nyomtuk Dregennel. Előjött ez a „Thirty years of rock n’roll” fordulat, és megragadt bennünk. Ez a létező legveszélyesebb dolog, amikor az ember dalt ír: van egy király ötleted, amely, még ha esetleg nem is jelent semmit, ott marad veled, mert tök jó énekelni. Mi viszont úgy döntöttünk, hogy erre építjük rá a szöveget. Már csak azért is, mert annyira időszerű.

Hogyan emlékszel vissza a banda megalakulására, a kezdeti időkre? Ha jól tudom, egy Nässjö nevű kisvárosból költöztetek fel Stockholmba.
Nicke: Nem voltunk mások, mint négy frusztrált kamasz nagy tervekkel és rock n’roll álmokkal. Tudtuk, hogy ezekből nem lesz semmi, ha ott maradunk abban a városkában. 1994 tavaszán határoztuk el, hogy átköltözünk Stockholmba. Durván ötszáz kilométeres távolságról van szó. Nálunk Svédországban nincsenek olyan vészes távolságok, számunkra azonban egy komoly lépést jelentett ez. Mind a négyen ugyanabba a lakásba fészkeltük be magunkat a roadunkkal együtt. Csak ittunk és dalokat írtunk. A nap huszonnégy órájában ment a bulizás. Aztán szerződéshez jutottunk. Hát, így kezdődött.

Barátokként indultatok, és ma is változatlan felállásban zenéltek. Hogyan és mennyit változott a viszonyotok ebben a harminc évben? Elsősorban barátok vagytok, és csak utána zenésztársak?
Nicke: Jó kérdés. Az emberek talán fel sem merik tenni, de igazából mi sem ismerjük a választ arra, hogyan tudjuk még mindig életben tartani a bandát. Épp tegnap volt egy súlyos szakmai jellegű vitánk, de ezt is profi módon kezeltük. Voltak indulatos üzenetváltások (nevet), de nem üvöltöttük le egymás fejét telefonon, írásban ekéztük egymást. Aztán találkoztunk ma reggel a reptéren, és mintha mi sem történt volna. Szóval barátok vagyunk, sőt inkább testvérek. Egy családban is lehetnek veszekedések, személyeskedések, de ettől a család még család marad. Még akkor is, ha nagyon eldurvul a balhé, és iszonyúan felcseszi az agyadat a hülye tesód. Mi is egy család vagyunk, ugyanakkor profik is. Próbálunk szigorúan kizárni minden mást, amikor a színpadon vagyunk, és arra összpontosítunk, ami a dolgunk. Megtiszteljük egymást, na meg mindazokat, akik azért fizettek, hogy bennünket lássanak. Imádunk a rajongóinknak játszani. Még ha a buli előtt napközben vannak is rossz gondolataink, játék közben már elfelejtjük az egészet. Ezzel együtt veszélyesnek tartom, ha nagyon közeli barátok működnek együtt. Állandóan ezt tapasztalom odahaza is annál a rádiónál, ahol dolgozom. Több vezető is van fölöttem, marketing-igazgató, meg mindenki, és akad közöttük olyan, akivel jó barátságban vagyok. Ilyen helyzetben ez nehéz ügy, vagyis jobb, ha megmaradunk családtagoknak vagy profiknak.

0backyardbabies2019_04_eredmeny.jpg

Amikor 2010-ben határozatlan időre pihenőre vonultatok (ahogyan ezt annak idején bejelentettétek), az a szünet is azt szolgálta, hogy megmaradjon a jó viszony a csapaton belül?
Nicke: Igen, és eredetileg az én döntésem volt, de a többieknek is be kellett látniuk, hogy csak így tudunk előrelépni. Akkoriban holtpontra jutottunk, évek óta nem is beszéltünk egymással. Ha ma visszatekintünk, tudom, hogy mindannyian egyetértünk a döntés helyességét illetően. Ellenkező esetben most talán nem is ülnék itt. Rengeteget vitatkoztunk, ezek ilyen családon belüli súrlódások voltak. És egyébként is fura időket éltünk akkor, 2010-ben, vagyis már majdnem tíz éve. Ami engem illet, életmódot változtattam, leálltam a drogokkal és az itallal. Akkorra már úgy voltam vele, hogy: „Álljunk csak meg egy kicsit! Mégis mit csinálunk?! Valóban ez a helyes út?” Muszáj volt szünetet tartanom, hiszen húsz éve ittam és drogoztam, miközben jártuk a világot a zenekarral, megállás nélkül. A szakma, a zeneipar is átalakulóban volt, a lemezeladások visszaestek, a streamelés és a digitális platformok nyertek teret. Nem is értettük, mi történik. Nem tudtuk, hogyan illik bele ebben a képbe egy magunkfajta rock banda. Arra jutottam, szünetet kellene tartanunk. Pihentessük a csapatot, várjuk ki a dolgok alakulását, nézzük meg a dolgokat egy másik szemszögből, és csináljunk valami mást. Elkezdtem erre-arra kalandozni zeneileg, és beálltam a rádióhoz dolgozni. Dregen szintén belefogott mindenfélébe, ahogy Peder és Johan is. Aztán 2014-re már nagyon ki voltunk éhezve a folytatásra, és újból össze is álltunk.

Dregen egy ideig Michael Monroe bandájában játszott, a 2013-as lemezen is szerepelt.
Nicke: Így van. Az én életemben a Guns N’Roses volt a leginkább meghatározó zenekar, viszont a Hanoi Rocks nélkül a Guns N’Roses sem lett volna. A kettő egyformán jelentős, ráadásul a Hanoi Rocks skandináv banda. Megmutatták, hogy Finnországból is lehet sikereket elérni. Az évek során személyesen is megismertük Michaelt, akárcsak a többieket. Jó arcok, és szerintem Michael boldog volt, hogy Dregen nála játszott egy ideig.

Mit tartasz a legfontosabbnak, amit a harminc év alatt sikerült elérnetek? Van-e, ami még nem jött össze, és sajnálod, de szeretnétek megvalósítani?
Nicke: Az embernek muszáj állandóan törekednie arra, hogy jobb dalokat írjon, nagyobb közönségnek játsszon, és sikeresebb turnékat nyomjon. Mi stabilan tudunk tartani egy adott szintet, ami jó dolog, de ezért meg is kell küzdenünk. Nehéz elérni, hogy folyamatosan jelen legyünk a médiában, régen ez könnyebb volt bizonyos értelemben. Mindenki turnézik, lemezt meg senki nem tud eladni, és az egész szakma egyfolytában pánikol. Nem sajnálok semmit, szerintem minden okkal történt. Barátságot kötöttünk a hőseinkkel, akiknek a zenéjén felnőttünk, és játszottunk is velük. A Guns N’Roses tagjait is a barátaink közé sorolom, ez mekkora már!..

Gondolom, kíváncsian várod a lemezüket…
Nicke: Tudom, hogy dolgoznak rajta, de elképzelésem sincs, mit várjak tőle. A legutóbbi turnéjuk néhány állomásán játszottunk előttük, és néhány alkalommal megnéztem őket mint rajongó. Óriásiak voltak! De visszatérve arra, hogy mit szeretnénk még elérni? Nos, hálásak vagyunk azért, hogy még mindig zenélhetünk, ráadásul sikerrel, és hogy Budapestre is eljöhettünk ismét. Nagyon régen voltunk itt utoljára.

Toschie-val, az Audrey Horne énekesével biztosan jól el tudtok dumálgatni a tetkókról a turné közben. Már csak azért is, mert ő tetováló-művészként is aktív.
Nicke: Na igen, ő is ki van varrva rendesen! Azt viszont nem tudtam, hogy tetováló-művészként dolgozik. Nagy rajongója vagyok a tetkóknak már fiatalkorom óta, és igyekeztem a lehető legtöbbet, a lehető leghamarabb magamra varratni. Ma már finnyásabb vagyok, és kevésbé bevállalós, mert túl nagy fájdalommal jár a dolog.

Fotók: Réti Zsolt
Backyard Babies Hivatalos / Backyard Babies Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1214833210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum