Death Angel – Humanicide (Nuclear Blast, 2019)

Minőségi Bay Area thrash metal

2019. június 11. - Frogfoot

humanicide.jpg

Az Overkill mellett a Death Angel az egyike a legnagyobb kedvenceimnek, sosem okoztak csalódást - különösen élőben nem - és a lemezeiken megbízhatóan szállítják a minőségi Bay Area thrash metalt '87-óta, most már a kilencedik alkalommal.

A The Dream Calls for Blood a banda kompromisszummentes, súlyos és zúzós oldalát mutatta, majd a The Evil Divide dallamos és energikus, ugyanakkor nem hagyományos thrash lemez volt és ezek az albumok olyan jók vagy inkább jobbak voltak, mint szinte bármi ami megjelent abban az időben és ez egyel több ok arra, hogy a Death Angelt ne csak egyszerűen a 80-as évek Bay Area thrash hullám egyik túlélőjének tekintsük akik a régi dicsőségből próbálnak megélni. 2010-óta ugyanaz a felállás, semmi nem változott és most is Jason Suecof volt a lemez producere, ami biztosítja a hibátlan hangzást. A Dream lemez után vajon képesek-e egy hasonlóan kirobbanó erejű és sodró lendületű lemezt készíteni?

A Humanicide ott veszi fel fonalat ahol a The Evil Divide befejeződött, gyors riffeléssel, erőteljes dobmunkával,  ugyanúgy dallamos és energikus. A Death Angel mindig hűséges maradt a gyökereihez, nincsenek trükkök, csak a nyers teljesítmény. Az albumot kissé elválasztják a legutóbbi lemezeiktől a klasszikus NWoBHM hatások, amelyekben ötvözik az egyszerűségét a kiváló riffekkel, változatos, de ugyanakkor határozott és agresszív. Ugyanis a Humanicide sokkal agresszívebb, mint az elődje és szinte mindegyik szám a saját útját járja, ami a Humanicide-ot különlegessé teszi, az a változatos dalszerzése.

death-angel2019.jpg

A lemez első fele erősebb; a nyitó gitárintro dallamot gyors, agresszív gitárriffek követik és olyan fülbemászó, hogy szinte első hallásra megjegyezhető. Megfelelő nyitó szám, megadja az alaphangot az albumnak! A Devine Defector jól eltalált klasszikus thrash folytatja a frenetikus tempót, növelve az intenzitást sötétebb árnyalatokkal, de nagyobb agresszióval. Nincs idő fellélegezni, mert az I Came for Blood gyors és agresszív, punk inspirált thrash, de a basszusban felsejlik Lemmy is. Az Immortal Behated az album leghosszabb dala, egy visszafogott ballada hangulatú darab, mely elegáns zongorával zárul. Nagyon kísérletező irányba megy, új dolgokat adtak hozzá az ismerős képletükhöz, amelyhez Mark hangja tökéletesen illeszkedik. Bár a Death Angel sosem félt a zenei kísérletektől, ez még tőlük is szokatlan, de működik!

Tipikus Death Angel szám, a The Pack. Visszavisz a régi iskolába, pulzáló, himnikus és epikus a Death Angel rajongókról, a rajongóknak, Alive and Screaming, a Ghost of Me, és a klasszikus heavy metal ihlette Revelation Song egymás mellett ismét megjelenít mindent, amit szeretünk a műfajban és a zenekarban, adrenalinlöketük pedig emlékeztető a thrash virágkorára a legszebb Bay Area riffekkel.

A dalok némelyike nem tűnt különlegesnek az első néhány hallgatáskor, de csak úgy tűnt, hogy hiányzik az az agresszió, amit hallani akartam. Ezek semmiképpen sem rosszak, mint pl. az Aggressor, amely jónak tekinthető és kiváló kombinációja az akusztikus, progresszív és thrash elemeknek, ettől függetlenül „hagyományos” Death Angel. Azért lemez vége sem fogy ki a gőzből, az Of Rats And Men adja a zárást gyors, hihetetlen epikus stílusban egyesítve a Death Angel legjobb jellemzőit: a dallamokat, a durvaságot és a zenészek legmagasabb technikai szintjét.

Az első meghallgatás után a reakcióm az újraindítás volt, még úgy is, hogy az egyes dalokat nem sikerült "eltárolni". A Death Angel nem félt elhagyni az ismert útvonalt, a nyitó dalok még mindig a szokásos thrash riffeket zúdítják a hallgatóra, de a következő 40 perc alatt meglepő elemeket is adnak a tőlük megszokott zenéhez. De a Death Angel minden új hatás, hang és kísérletezés ellenére még mindig úgy hangzik, mint a Death Angel! Ha nem is nevezhető az album a zenekar csúcsteljesítmények és talán nem is ez lesz a legkedveltebb lemeze a régi rajongóknak, mégis mindent összevetve, ez egy tipikus, kiváló minőségű Death Angel album, amely ott folytatódik, ahol a The Evil Divide 3 évvel ezelőtt hagyott minket plusz egy kis progreszivítás, elég sok dallam, valamint kellő brutalitás. Lehet, hogy a Death Angel nem tartozik a legnagyobb nevek közé, de a minőségük vitathatatlan!

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8114888180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum