Walking Papers, Alva @ Budapest, InStart, 2019.06.21.

Elismerő csettintés

2019. június 25. - magnetic star

walking_papers-41.jpgA Seattle-i színtér sokat látott figurái által létrehozott Walking Papers tavaly őszi A38-as fellépéséről megjelent beszámolónk és a szintén múlt évi, nemes egyszerűséggel WP2 címmel ellátott album nagyon meghozta a kedvemet ehhez a bulihoz. A szintén alapító tagnak számító Duff McKagan persze a mostani turnén sem lehetett jelen bizonyos más elfoglaltságai miatt – a szerencsések anno láthatták vele a csapatot Debrecenben –, de a koncert így is nagyszerű volt. A menő amcsi rokon visszatért.

Az Alva a Flopból ismert Kövi Lóránt énekes és Siklósi Richárd basszusgitáros új zenekara, Szabó Attila gitárossal (Caught The Flow, Superunknowns) és Kertész László dobossal (Room Of The Mad Robots) kiegészülve. Nekem ez volt az első találkozásom a formációval élőben, és ahogyan a Deep Seven válogatáson megismert két szerzeményük is előrevetítette, a kiindulási alap továbbra is a 90-es évekbeli Seattle hangzás- és hangulatvilága, a megszólalás viszont súlyosabb. Nagy kár, hogy a keverés ezt kb. a műsor első felére titkosította, addig tényleg alig jött át valami a gitártémákból, és az ötletes bőgőjáték is csak részben kárpótolt. A Sophie-ba sűrített érzelmeket szerencsére ez sem tudta kikezdeni, és a This Lie is Me refrénje is megkapó volt. Folyt. köv. egy másik alkalommal, remélhetőleg kedvezőbb körülmények között.

alva-10.jpg

Amúgy a jó kialakítású, ideális belmagasságú, modern dizájnnal feldobott koncertterem hangtechnikailag abszolút „kezelhető”, ami a Walking Papers kezdésekor rögtön ki is derült. A lassú, nehezen kibontakozó Trophy Wivest választották ehhez Jeff Angellék az idei bakelit kislemezről, és gyorsan helyükre kerültek az arányok. Onnantól kezdve minden hangszer végig szépen, tisztán kivehetően szólt, ideértve a máskor gyakran elnyomott háttérvokálokat is. Egy régi közeli ismerősömmel egy időben sokat viccelődtünk azzal, mennyire megtévesztő lehet az avatatlanok számára, hogy a basszusgitárt gyakran bőgőként emlegetik, ami arról jutott eszembe, hogy Dan Spalding basszer az elején valóban nagybőgővel állt ki, és később is arra váltotta a pengetőst, ha az adott nóta azt kívánta meg. Én meg nagyon kedvelem a hagyományos, billentyűvel dúsított hangzású rock muzsikát – itt szaxofonos is van! –, és különösen tetszik az, ahogy a banda dalaiban annyira el lehet mélyedni.

walking_papers_1.jpg

A jellegzetes megjelenésű, kalapban díszelgő Jeff Angell énekes lecsupaszított, merengős dallamai ugyancsak hozzásegítenek ehhez. Amennyire lélekig hatoló szövegeket ír a fickó, annyira szuggesztív frontembernek is bizonyult. Olykor el-eljátszadozott a mikrofonnal és az állvánnyal, de legfőképpen a hallgatósággal kereste a közvetlen kontaktust. Hol a színpadról hajolt az első sorokban állók arcába, hol a közönség között járkálva dalolt. Nem ment át túlságosan lazába, bratyizósba, azzal agyon is csapta volna az élményt, de békésen tűrte, ha utóbbi megmozdulásai közben egyesek előkapták a telefonjukat egy közös fotóra. Saját bevallása szerint szeret sokat dumálni, viszont már a program kezdeti szakaszában ígéretet tett arra, hogy próbál ebből visszavenni. Az áttetsző szerkón doboló Will Andrews egy ízben pont akkor kezdett bele a soron következő számba (talán jelzésértékkel…), amikor Jeff még szeretett volna elmondani valamit, ám az énekes ezt sem vette zokon, ahogy észrevettem.

walking_papers-3.jpg

Mindemellett újdonsággal is elő tudott állni. Nem egy hosszas agymunkát igénylő truvájról van szó, ám ebben a közegben nem is olyan evidens a dolog. Láthattunk olyat, hogy egy frontember tapsoltatja és énekelteti a közönséget, ez ugye alap; olyat is, aki pogózásra, közönségszörfözésre, színpadmászásra, vonatozásra szólít fel, vagy éppen a barátnő megdöngetésére biztat stb. stb. – ütemes csettintgetésre azonban pillanatnyilag képtelen vagyok visszaemlékezni. Jeff most ezzel is emlékezetessé tette az estét.

És természetesen a remek, tartalmas szettel, amelybe a két Walking Papers album legjava mellett belefért a már említett friss anyag mindkét nótája, na meg az Every Man for Himself Jeff és Benjamin Anderson billentyűs másik zenekarától, a The Missionary Positiontől. Szóval osztom Beth kollegina lelkesedését, és igyekszem majd a csapat által beígért következő alkalmat is kihasználni.

FOTÓK: MÁTÉ ÉVI

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6314908886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum