Aki ott volt a Budapest Parkban megrendezett Disturbed koncerten, saját szemével is láthatta - az eseményről szóló beszámolónk alcímében - a „Balázs mennybemeneteleként”  emlegetett, közjátékot. A keverőpult magasságából figyelve a történéseket, mindössze annyit észleltünk, hogy az énekes-frontember David Draiman a show vége felé a színpadra hív egy srácot, váltanak pár szót, majd a zenekar többi tagjával következik egy laza pacsi és ügyesen kihasználva a helyzet által nyújtott lehetőségeket, emberünk a dobcucc elől videózta / szelfizte végig a következő perceket. Később persze a koncert Facebook eseménye alatt megjelentek a kommentek, amikben Balázs képeit és videóit követelik és persze Ő annak rendje és módja szerint meg is osztotta azokat.

Elsőre nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, hogy a fiatalember meglepően rutinosan kezelte a helyzetet, ám minél több megosztással találkoztam, annál inkább el kezdett érdekelni, hogy „Who the F..k is Balázs?”.

Mint kiderült érdeklődésem nem volt alaptalan, emberünk ugyanis elég érdekes hobbit választott magának: Hírességekről, elsősorban zenészekről készít remek rajzokat, majd nem kevés időt és energiát  áldozva mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkészült műveket a portrék alanyaival dedikáltassa.

Bízva abban, hogy Méri Balázs elszántsága mások szerint is figyelemreméltó, megkerestem Őt, hogy válthassak vele pár szót arról, hogy miként jutott el idáig és mik a tervei a jövőben.

Mindenek előtt szeretném neked megköszönni, hogy ilyen közvetlenül és nagy érdeklődéssel fogadtad a megkeresésemet. Lehetséges, hogy nem én vagyok az első firkász, aki kíváncsi a sztoridra?

Összességében te vagy az első aki ilyen formában kíváncsi a történetemre, így most elveszítem a riport-szüzességemet :)

Mióta foglalkozol komolyabban a rajzolással? Tanult művész vagy, vagy autodidakta módon kezdtél alkotni?

Gyerekkorom óta rajzolok, de komolyabban 2009-ben kezdtem el ezzel foglalkozni, akkori tanárom Szókontor Pál javaslatára. Öt évig tanultam nála és nagyon sokat fejlődtem ez idő alatt és kialakult a stílusom és a portrék iránti szeretet. Azután jött az internet ahol még részletesebb még több technikát sajátítottam el, ennek köszönhető a Terminator (Arnold Schwarzenegger) kép és a mostani Lzzy (Lzzy Hale - Halestorm) rajzom részletessége is.

Mikor jött az elhatározás, hogy dedikáltasd a munkáid és ki volt az első “áldozatod”?

2012-t írunk amikor Jenson Button Magyarországra látogatott, és ennek alkalmából készítettem róla egy rajzot. Nem ez volt a legjobb de akkor úgy éreztem hogy mennyire király lenne, ha aláírná, szóval május elsején irány a Bajcsy Zsilinszky út, ha már itt a nagy esély. Pár óra várakozás után egy autó száguldott el a tömeg előtt, nyíltak az ajtók és kilépett Button. Testvérem és a legjobb haverom elindultak a több ezres tömegben, hogy megszerezzék az első aláírást. Fél óra után örömittasan tértek vissza, hogy megvan. Így kezdődött a történetem.

Eddig hány trófeával rendelkezel, kik voltak a legemlékezetesebb portré alanyaid és mi alapján választasz új témát?

A “célszemélyek” leginkább a kedvenc zenészeim, vagy az ide látogató filmsztárok, sportolók és más híres emberek . Van olyan, hogy több ígéretes esemény esik egy napra, ilyenkor az dönt, hogy ki a fontosabb számomra, vagy párom, tesóm, édesanyám számára. Több mint negyven dedikált képpel büszkélkedem és vannak még aláírt lapok amik rajzra várnak. 

A legemlékezetesebb Billy Idol volt. Először nem is akartam elmenni a koncertjére, de a barátnőm Barbi imádja Őt, szóval rávett. Ha már így alakult, megrajzoltam és nagyon jó lett a végeredmény. A buli előtt beszélgettünk, hogy milyen jó dolog, hogy bedobja a közönségbe a pólóját és kacérkodtunk a gondolattal, hogy “mekkora lenne már azt megszerezni”. Jött a koncert, Barbival három órával előbb kimentünk és hát sikerült az első sorban helyet szereznünk. A Rebel Yellnél volt az áttörés, mikor Billy levette és bedobta a közönségbe a pólóját, ekkor felnyúltam és sikerült elkapnom. A szívem zakatolt valóra vált az álom: Megvan!!! Az utolsó szám közeledett amikor felmutattam a képet és miközben énekelt elkérte, aláírta és megdicsérte a munkám majd, mintha mi sem történt volna folytatta a koncertet.

A másik kedvenc élményem a Antiflag frontemberéhez, Justin Sane-hez köthető. A koncertjük napján a legjobb lány barátommal Adriennel kimentünk a Dürerhez mondván, ott majd elkapjuk Justint. Bő kétórányi zenehallgatással feldobott várakozás után végre feltűnt a sarkon, egyből elállt a szavunk, de cselekedni kellett, szóval akcióba lendültünk. Annyit mondott, hogy kér pár percet és visszajön és tényleg betartotta amit ígért, jött és aláírta a rajzomat, amit én egy keretezett képpel honoráltam, Ő pedig azzal, hogy a személyes vendégeiként vehettünk részt az esti koncerten.

Na és Chuck Norris?

Chuch Norris gyermekkorom egyik legnagyobb sztárja. Ez az a kép amire azt tudtam mondani, hogy szinte megszólal. Egy adománygyűjtő előadáson vett részt, ahol a szervezőknek köszönhetően sikerült eljuttatni hozzá a képet. Az esemény után, mikor hazaértem egyből egy telefon fogadott, hogy aláírta és nagyon tetszett neki.

Ezek szerint a családod a párod és a barátaid az inspiráción és a bátorításon túl gyakran “tettestársként” is komoly támogatást nyújtanak. Ha jól értem, néha Őket is megleped egy-egy trófeával?

Igen előfordul, hogy olyan előadót rajzolok aki számukra fontosabb mint számomra. Barbinak Kieth Flint és a Depeche Mode lett volna az álom, de sajnos nem jött össze. Tesómnak sikerült már alkotnom olyat, ami nagy siker volt, de Chris Rea rajzom az amit nagyon szerettem volna édesanyámnak és barátnőm apukájának megszerezni és hála, ez összejött.

Támogatók mellett szinte mindenki életében előkerülnek a negatív figurák. Volt már, hogy valaki le akart terelni a választott utadról, keresztbe tett neked, esetleg bántó kritikával illetett?

Nem, nem emlékszem olyanra, olyan volt hogy végül ingyen rajzoltam. Kritikusok pedig mindenhol vannak, velük kapcsolatban inkább az a fontos, hogy ki az, aki mondja, milyen szinten van ezen a téren és ha nincs igaza, akkor nem foglalkozom vele.

Ha már az akadályoknál tartunk, mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

A legnagyobb kihívást egyértelműen a DM megközelítése jelentheti. Itt szintén komoly szerepet játszik barátnőm, mivel imádja őket. Először Dave-et rajzoltam meg amikor a Groupama Arénába jöttek. Szervezőkhöz fordultam, ám sajnos, akkor nem tudtak segíteni, így nem sikerült az akció. Aztán egy évvel később bejelentették, hogy jönnek az arénába, na mondom ez lesz az...! Akkorra már Martint is megrajzoltam, de ismét nem jártunk sikerrel se a szállodánál (ahol Barbival négy órát álltunk kétszer is) se a koncerten, így ez a projekt az, ami a legnagyobb kihívás. A másik nagy kihívás az idő, az mindig kevés. :)

Elutasítással csak a Depeche Mode esetében, illetve az Offspring frontemberénél találkoztam, de utóbbi megindokolta, hogy az internetes eladás, stb. miatt nem ír alá ilyet, viszont adott egy dedikált pezsgőspoharat. Összességében, akikhez eljut a munkám mindig nagyon hálásak és örülnek neki.

Ki volt eddig a legközvetlenebb, legbarátságosabb vagy leghálásabb a lerajzolt hírességek közül? Van akivel a találkozás óta is kapcsolatban vagy?

A legbarátságosabb híresség, akit eddig megismerhettem egy ausztrál gitáros Rohan Stevenson vagy ha úgy jobban ismerős I Built The Sky. Vele is a Dürerben találkoztam és mivel előtte már beszéltünk, nagyon várta hogy lássa a képet. Koncert után személyesen adtam át neki, ő pedig aláírta és megajándékozott egy pólóval is, ami csodásan néz ki. Beszélgettünk a koncert után, és elmondta, hogy a stúdióban kirakja, hogy motiválja Őt, és azóta is van, hogy beszélünk, követjük egymás munkáját.

Hogy szoktad előkészíteni a terepet?

Ez mindig változó, a Parkban általában saját magam oldom meg úgy, hogy felmutatom a képet az első sorban és kérem hogy írják alá, ez eddig mindig sikerült. Nagyobb koncerteknél (Aréna, Barba Negra, A38…) a szervezők segítségét kérem, de sajnos sok az elutasító válasz, és itt jegyezném meg ,hogy ami az egyik oldalon ötpercnyi figyelmesség az nekem, mint alkotónak örök emléket jelent. Sőt, merem azt mondani, hogy szervezői oldalon marketing szempontból igen előnyös lehet egy ilyen villámtalálkozó elősegítése. Elutasításkor egy jó projekt is okozhat sajnos csalódást. 

Másik alternatíva, amikor az együttest, énekest keresem meg. Őket azonban ritkán sikerül érdemben elérni, hisz nem tudnak mindenkinek válaszolni, de kiváló ellenpélda erre Devin Townsend, aki személyesen válaszolt nekem és nagyon segítőkész volt.

Az elmúlt évek során megismerhettem egy-két helyet, ahol nagyon segítőkészek a szervezők vagy a tulajdonosok, ilyen például a Flex Gym vagy a Fezen fesztivál.

Valahol persze érthető a szervezők óvatossága, hisz olyan előadókról vagy zenekarokról van szó, akikért tömegek rajonganak és gyakran akad egy-két fura figura, akik akár gondot is jelenthetnek. 

Legtöbbször azt kérem, hogy a szervezők oldják meg, én nem kérem, hogy találkozzak velük, de megértem az álláspontjukat és ezért próbálok több megoldást találni. 

Ha két válasz közül egyet kéne megjelölnöd, miszerint: “A hírességek szívesen megmutatják a hétköznapi arcukat” vagy “A hírességek egy külön világhoz tartoznak” inkább melyiket választanád?

Én azt mondanám, hogy igen, szívesen mutatják meg, és nagyon hálásak egy ilyen ajándékért. Bár ki ne örülne? Azt el tudom fogadni ha egy sztár elutasító, azt nehezebb, ha szervezői oldalról nem működik a dolog ,vagyis leadom és vagy elfelejtik vagy nem történik semmi. A sztárok mind hálásak egy portréért, és ezek azok a pillanatok, amiért még mindig csinálom.

Civil életedben mivel foglalkozol?

Szakeladóként dolgozom még egy ideig, de elkezdtem a művészettel és saját magam felépítésével is foglalkozni, így bízom benne, hogy hamarosan egy kiállítás formájában a nagyközönség is megcsodálhatja a műveimet.

Mersz még nagyobbat álmodni?

Természetesen, ha nagyban gondolkodom az is ugyanannyi energia, mintha kicsiben. Célom, hogy ne kelljen könyörögnöm, hogy segítsenek egy-egy dedikálásnál, illetve egy egyéni kiállítás.

Egy ráadás tanács mindenkinek: soha ne adjátok fel az álmaitokat, küzdjetek értük. Ahogy a mondás is tartja Minden tartós siker sok időt és befektetett energiát igényel. Nekem is kellett vagy egy évtized :)