Négy nap, százharminc zenekar, öt színpadon

Brutal Assault ajánló - 2. rész

2019. július 10. - Frogfoot

ba_pr.jpg

Aki mostanáig halogatta a jegyvásárlást az szépen elszalasztotta a lehetőséget, ugyanis a 24. Brutal Assault fesztivál Sold Out! Már 2018. novemberétől folyamatosan jelentette be a fesztivál a zenekarokat és most 130 fellépő a végleges szám! Négy nap, százharminc zenekar, öt színpadon: augusztus 7-10. között a megszokott helyszínen a Josefov erődben. A szervezők ismét mindent elkövettek, hogy a fesztivál szintet lépjen, a zenekari "merítés", ha lehet még szélesebb és a nagy nevek mellett sok igazi zenei különlegességnek számító előadót is meghívtak.

Thrash metalból is nagyon erős lesz a felhozatal, elsőnek az Új-Zélandról érkező ALIEN WEAPONRY-t emelném ki, amelyet 2010-ben alapított a Lewis és Henry de Jong testvérpár 8 és 10 évesen! A zenekar különlegessége leginkább a Te Reo Máori az új-zélandi őslakosok anyanyelvének, és a thrash fúziójának köszönhető. Ezt a koncertet egyetlen thrash rajongónak sem szabad kihagyni!

Az ANTHRAX nem szorul bemutatásra, a Slayer, a Megadeth és a Metallica mellett a "The Big Four" tagja. Hatásuk a thrash metalra jelentős és úttörők voltak a rap-metal fúziójában is. A Slayer búcsúturné mellett szerencsére önálló koncertekre is van idejük és ezek egyike a Brutal Assaulton lesz.

1986-ban alakult New York-ban DEMOLITION HAMMER, lemezeiket klasszikusként emlegetik a rajongók és a kritikusok is jól fogadták, de a '90-es években mélypontra zuhant a thrash metal népszerűsége, így 1995-ben feloszlottak. De a kultstátust elérték és a rajongó nem felejtették el őket, mert amikor a thrash újjáéledt a zenekar ismét összeállt 2016-ban és az első koncertjükre Brooklynban 3 perc alatt elkelt az összes jegy!

SODOM, DESTRUCTION, TANKARD és Kreator, vagyis a "The Big Teutonic 4". Legendává vált zenekarok amelyek számos fejezetet írtak a thrash metal történetében, és a négyből hármat sikerült összehozni a szervezőknek a BA'19-re! A Sodom és a Destruction is új felállásban mutatkoznak be: a Sodomban ismét Frank "Blackfire" Gosdzik gitározik, a Destruction pedig Vaaver távozása után négyfősre bővült, és hamarosan új lemezt is kiadnak. A Tankard pedig 35 évvel alapítása után is aktív és tekintélyes 17 lemezes diszkográfiájuk a sörivás örömeit ünnepli.

De a három "nagy" germán zenekar mellett ott lesz a szintén német EXUMER, ők is végigjárták a feloszlás-újjáalakulás útját, de 2008-óta ismét aktívak és a legutóbbi lemezük, a Hostile Defiance idén jelent meg.

A SACRED REICH visszatér a fesztiválra! A zenekar bizonyára nem felejtette el a szó szerint végsőkig kitartó rajongókat, de remélhetőleg idén nem szakítja meg a fellépésüket egy olyan vihar, mint 2017-ben.

A kicsit könnyedebb crossover thrash zenekarokat a féktelen bulijairól híres IRON REAGAN és a DR. LIVING DEAD képviselik. Eredetileg a Municipal Waste zenészeinek projektjeként induló zenekar szinte non-stop turnézik és legutóbb pont a Sacred Reich-el közös 7" vinyl lemezük jelent meg.

Még mindig crossover, de Richmond és Svédország után egyenesen New Yorkból, a PRONG, a világ egyik legalulértékeltebb zenekara már többször adott emlékezetes koncertet a Brutal Assaulton amelyet mindig kitörő örömmel fogadtak a rajongók, de nem csak Tommy Victor lehengerlő riffjei, fogták meg a közönséget, hanem a zenekar közvetlensége is.

A VOIVOD igazi kultzenekarként másodvirágzását éli. Persze nem érdemtelenül, a saját, szürreális science-fiction világukban, amelyben a tökéletesen összehangolt zene és szöveg idegen világokba kalauzolják a hallgatót, de Snake előadásmódjának köszönhetően a koncertlátogatókat is.

A VIOLATOR Brazíliából érkezik, 2002-ben alakultak, de a zenéjükkel visszavisznek a '80-as évek közepére: a régi iskola attitűdjét, dühösségét és sebességét képviselik. Miután körbeturnézták szinte az egész világot végre a Brutal Assaulton is fellépnek.

A TESTAMENT a Bay Area Thrash Metal élvonalában van több mint három évtizede és csúcsformában van! A Brutal Assault 2019-en a zenekar bepótolja az elmaradt koncertjüket és a Brotherhood of the Snake-kel térnek vissza, de már nem kell sokat várni az új lemezre sem.

Azok akik modernebb, groove-osabb zenét szeretik az EKTOMORF és a JINJER koncertjének örülhetnek. Az Ektomorf nemcsak a leghíresebb, nemzetközileg elismert magyar zenekar, de a műfaj egyik vezetője, de a Jinjer is nagy és egyre növekvő népszerűségnek örvend mind Ukrajnában, mind Európában.

A svéd úttörő, a MESHUGGAH tavaly ünnepelte a három évtizedes fennállását, és a poliritmikus dobminták, a szögletes, disszonáns gitárriffek és durva ének mesterei továbbra is könnyen átlépnek a zene korlátaival kapcsolatos minden vélt vagy valós határt. Ráadásul élőben félelmetes precizitással adják elő a lemezen hallható szerzeményeket.

program_brital_assault_2019.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8714935878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum