Erősen kánikulába hajlott az időjárás, amikor a Budapest Park szervezői bevezettek engem egy klimatizált szobába, ahol Barry James Stock várt rám. Ahogy beléptem, azonnal megcsapott a nyugalom, Barry egy ritka kedves, kellemes jelenség. Egyszerűen árad belőle a zen, receptre kéne Őt felírni. Nem utolsó sorban pedig, könnyű vele beszélgetni.
Pár napja komoly fesztivál-bulitok volt a Rock am Ringen. Milyen volt?
Barry: Óriási volt, jól éreztük magunkat. Túl vagyunk már néhány fesztiválon: Rock am Ring, Rock im Park, voltunk Svédországban, és Oslóban. Olyan, mintha az egész hónap egy fesztivál lenne. Igen, a Rock am Ring király volt!
Nem ez az első eset, hogy a Halestormmal együtt léptek fel. Sikeres volt legutóbbi ilyen alkalom? Jóban vagytok?
Barry: Igen, barátok vagyunk, oltári régóta ismerjük egymást. Sokat turnéztunk már együtt, főleg Amerikában. Bámulatosan kedves emberek.
A Right Left Wrong klipje nemrég jelent meg. Milyen volt a fogadtatása? Miért döntöttek úgy, hogy koncertfelvételekből készül a videó?
Barry: Először dalszöveges videót gyártottunk hozzá. Tudod, sokan szeretik az élő felvételeket, ezért készítettünk. A klipek néha unalmasak tudnak lenni, ezért valami furcsa történet megalkotása helyett koncertfelvétel mellett döntöttünk. Azért tettünk így, mert úgy gondoltuk, klassz lesz.
Májusban támogattátok a SickKids Foundation alapítványt. Gyakran segítetek ilyen módon? Ezt csak úgy megteszitek rendszeresen, vagy van valami küldetésetek? Az MTN of Hope miatt kérdezem.
Barry: Ez valami olyasmi, amit nem szoktunk nagydobra verni. Neil, és kiváltképp az ő felesége hajdanában barátságot kötöttek a Herbie Fund-ot vezető hölggyel. Tehát már vagy 16 éve csináljuk ezt, felhajtás nélkül. Úgy kezdődött, hogy dedikáltunk cuccokat online aukciókhoz és hasonlók, majd egyszer csak arra eszméltünk, hogy miközben turnézunk sok más zenekarral, elkezdtünk tőlük kapni gitárokat meg egyebeket aláírva, aztán ezeket elajándékoztuk jótékony célból. Ekkor bevontuk a menedzsmentünket, ők hoztak még színészeket, sportolókat, meg más nagyszerű embereket. Ez egy remek ügy, ugyanis a Herbie Found eljuttat gyerekeket távoli országokból orvosokhoz. A doktor, aki nekifogott ennek 40 éve, ingyenes operációkat vállalt a rászoruló kicsiknek, ezen célból gyűjtjük a pénzt, hogy a kevésbé szerencsés országokból származó lurkók megkapják a komoly, életmentő műtéteket. Ezidáig 830 gyereket utaztatott az alapítvány. Tehát már régóta benne vagyunk ebben. Ezért kezdtük el nemrégiben az MTN of Hope-ot - tudod, van a The Mountain című dalunk. Szóval ezt csináljuk mellékesben. Nagyon szerencsések vagyunk, nekünk könnyű. Úgy értem, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tudunk segíteni. Pénzt tudunk gyűjteni a gyerekeknek, és hogy lennék képes gyerekeknek nem segíteni?
Ha jól értem, elkezdtétek és kinőtte magát.
Barry: Igen! Sosem akartuk ezt igazán sokat reklámozni. Az egész jótékonykodás arról szól, hogy azt akartuk tenni, ami a helyes. Csak mostanában kezdenek felfigyelni az emberek arra, amit csinálunk, mert mindig elkerültük, hogy ez rólunk szóljon. Mára odáig jutottunk, hogy Matt és Neil elmentek Afrikába. A Mountain of Hope-on keresztül gyűjtöttünk pénzt kutat építeni. Arrafelé nagyon fontos a víz. Számunkra egyszerű folyamat pénzt teremteni barátokon, és azok barátain keresztül. Meglepődtünk rajta, mi mindent értünk el, hosszú utat tettünk meg, nem nagy erőfeszítésből.
25 éve zenéltek (Matt 15 éve). Ha visszagondolsz, mi változott azóta? Mi a különbség ahhoz képest, amikor elkezdtétek?
Barry: A pénz (nevet). Igen, a siker. Igazából semmi sem változott különösebben. Nagyon szenvedélyesek vagyunk a zenélésben, ismételten szerencsések vagyunk, amiért nekünk jól alakult. Ám ha nem így lenne, azt hiszem akkor is zenélnénk, mert ez az, amit igazán szeretünk csinálni. Imádunk előadni, játszani. Szóval nem hiszem, hogy bármi másképp lenne, talán csak kevésbé lennénk szerencsések. Mégis kitartóan folytatnánk, mert imádjuk.
Most jártok először Magyarországon. Ahogy mi látjuk, sikeres tengerentúli zenekarok nem jönnek el idáig, megállnak nyugatabbra, legtöbbször Ausztriánál, onnan nem jönnek tovább fellépni - például hozzánk. Mit gondolsz, mi ennek az oka?
Barry: Nem tudom, furcsa. Kifejezetten keveset jöttünk Európába eleinte, Amerikára akartunk fókuszálni. Mikor Matt csatlakozott hozzánk, úgy találtuk, itt az ideje többet foglalkozni Európával, néhány alkalommal jártunk itt az elmúlt években. Őszintén szólva nem tudtuk mire számítsunk, mert teljesen más közösségi média van nálunk. Ahogy tudom, errefelé rengeteg ember van Facebookon, Instagramon. Például ott a Vk, amiről sosem hallottunk, leginkább Oroszországban használják, igaz? Nem ismertük, amíg valaki a figyelmünkbe nem ajánlotta, és mi megnéztük. Felfedeztük, hogy van ott egy rajongónk - azóta jó barátunk -, aki addigra gyűjtött nekünk százezer követőt ott, ezen a Vk felületen. Azt sem tudtuk, hogy vannak Oroszországban rajongóink. Manapság a közösségi médián keresztül mindannyian össze vagyunk kötve, szerintem ez mindent megkönnyít. Látom, ahogy egyre több zenekar veszi keletebbre az irányt. Talán ez az eredménye a közösségi médiának...
Kaptok visszajelzést, amiből ki lehet indulni.
Barry: Pontosan. Különben honnan tudnád, nem? Mi sem voltunk tisztában vele, míg meg nem néztük ezeket az oldalakat, és észre nem vettük, hogy wow, vannak máshol is rajongóink. Azt hiszem, a kérdésedre az lehet a válasz, hogy néhányan kockázatosnak tartották ismeretek nélkül. Hiszen ez sokba kerül anyagilag az elején, de rá kell nézni a követői adatbázisra. Úgy vélem, más zenekaroknál erről lehet szó. Nem jöttek még rá, hogy a közösségi média jóvoltából kinyílt a világ, és igenis vannak rajongóik. Ahogy mondtam, azt veszem észre, egyre több zenekar jön Keletre. Ami szuper!
De kockázatos.
Barry: Úgy sejtem, inkább csak annak gondolják. Pedig most már láthatják, hogy wow, itt is mennyi követőnk van, például Magyarországon. Oké, menjünk oda! Emlékszem milyen volt először Keletre jönni: tudják itt egyáltalán, hogy kik vagyunk? Kiderült, hogy igen.
6 évvel ezelőtt tagcserén mentetek át énekes fronton, ez többnyire nagy törést okoz a zenekarok életében, de nem a Ti esetekben. Nálatok ez kifejezetten jól sült el. Mit gondolsz miért voltatok Ti kivétel?
Barry: Ennek számos oka lehet. Matt jó kiállású srác, talán ez segített (nevet). Szerintem ez csak a munkamorálunk miatt sikerült így. Amikor rosszabbul alakult a helyzetünk még Adammel, meg sem fordult a fejünkben, hogy feladjuk. Azonnal azon agyaltunk, ki fog énekelni ezután. Mentünk előre. Már évek óta zenéltünk, ezt csináljuk, ezt imádjuk, rögtön kerestük, kivel folytassuk a felvételeket. Matt ott volt, elérhető volt, és minden frankón működött, Matt remekül bevált. Mindemellett meg sem álltunk a turnézásban, amikor Matt becsatlakozott, mert az ártalmas lett volna. Úgy döntöttük, folytatjuk a turnézást, többet léptünk fel mint előtte, mintha újra bizonyítani kellene saját magunknak, amit meg is tettünk, és egyre csak folytattuk a munkát. Természetesen Mattnek közben végig egyre jobban ment, mi szintén egyre jobbak voltunk. Tehát azt hiszem, a munkához való hozzáállásunk többet számított, mint bármi más: haladni, valamint nyilvánvalóan olyan dalokat írni, melyekhez a közönség még mindig tud kötődni. Ez utóbbi volt az egyik nagyon fontos tényező, mindig ugyanúgy írtuk a nótákat. A régi időkben közösen, zenekarilag alkottuk, sosem volt egyetlen szerző. Tudtuk, hogy ugyanezzel a módszerrel fogunk haladni tovább, tisztában voltunk vele, hogy amikor Matt beszáll, minden marad ugyanúgy. Együtt bevonulunk egy szobába, és közösen írjuk a dalokat. Ragaszkodunk ehhez a tervhez, láthatóan bevált.
Szóval éreztetek valamit mégis belőle, de annyira keményen dolgoztatok, hogy sikerrel jártatok?
Barry: Így van, nem álltunk meg, kiváltképp az első években Mattel. Sosem voltunk otthon, tudtuk hogy csak vádolnánk magunkat, helyette újra kellett építeni a közönségünket, láttatni a régiekkel, hogy ez jó. Ez igényelt egy kevés időt, eleinte sok utálónk volt, hiszen voltak Adamnek rajongói, ami rendben van, teljesen meg tudom érteni. Fiatal koromban Van Halenen nőttem fel, imádom őket, ugyanez történt náluk is. Megértem azoknak az embereknek az érzelmeit, mikor valakihez vagy valamihez ennyire ragaszkodnak. Azt akarod, örökre így maradjon. Én is így voltam a Van Halen-nel akkoriban, fiatalon. Nem tudtam elfogadni, hogy David Lee Roth kikerült onnan. Mégis a Van Halen még sikeresebben folytatta. Egészen hasonlatos történet a miénkhez. Megértem az embereket, a legtöbben nem szeretik a változásokat. Ha valamiért rajonganak, az ne alakuljon át. Nálunk jól jött ki.
Idén nyáron van fesztivál-fellépésetek, meg önálló koncertetek egyaránt. Melyiket kedveled jobban?
Barry: Mindkettő csúcs! Imádunk előadni mindkét esetben. Néhány fesztiválon azonban nincs olyan hosszú időd játszani, esetenként kénytelen vagy levágni a műsorból, persze ez változó. A headliner másfél órát kap. Az mindig remek, amikor megtehetsz olyat, ami egy fesztiválba nem férne bele. Például önálló koncertek felénél általában leülünk pár akusztikus dalra. Ez nem olyasmi, amit rendszerint megteszel egy fesztiválon, ott inkább próbálsz minél többet belesűríteni, minél gyorsabban.
Önálló esteken több a mozgásteretek.
Barry: Ellenben egyes fesztiválok döbbenetesek, ránézel arra az 50 - 60 ezres tömegre, elképesztő.
Van valami szokásod, amit mindig megejtesz, mielőtt a színpadra mész, vagy bárkinek a formációból?
Barry: Jellemzően csak összejövünk egy órával a műsor előtt, kemény dallamokat robbantani. Odavagyunk a zenéért, ez tüzel fel minket, lenyomjuk a kedvenc témáinkat. Egészen hasonló zenéket kedvelünk. Nagyjából ez minden, amit teszünk. Iszunk egy- két pohár bort, sok rock’n’rollt hallgatunk.
FOTÓK: LÁNYI KRISTÓF
