A pénteki nap az én „tollamból” az utolsó lesz a beszámoló sorozatban. Ezen a reggelen már a bérletesek jórésze igen harcedzetten nézett szembe a kihívásokkal. Szilárd kaja és gyógysör kötelező négy napi piázás után. Ébresztő helyett „rübibaszdmeg” és „holvanapokolgépkazettám” – bár úgy veszem észre ezek a megmozdulások kezdenek kihalni a Maraton fesztiválkultúrájából. Persze mindig van valaki, aki reggel 8-kor már/még részeg és üvölt, mint a sakál, de aki hangérzékeny, vagy nem bírja az ortóságot, az ne menjen fesztiválozni. A péntek nem volt olyan mozgalmas, mint a csütörtök, de olyan gyöngyszemeket láttam, mint a The Wedding at the Slaughterhouse, a Gutalax, a Venom Inc., a Jinjer és a Napalm Death.
A The Wedding at the Slaughterhouse tulajdonképpen egy poénzenekar, viszont a poén zeneileg iszonyatosan jól van kivitelezve. És ezt nem azért mondom, mert a cimboráim, hanem mert mondjuk a Power Ranger főcímdalát így telibecsavarni grinddal és metalcore-ral szerintem nem igazán tud senki. Az X-Factort megjárt zenekar főleg magyar rajzfilm zenéket transzformál át, de a palettájukban találunk olyan dalokat is, mint a Nena 99 Luftballons-ja, vagy a A-Ha Take On Me-ja.
A Gutalax csak 20 órakor játszott, de a TWATS közönsége között már megjelentek a kakafanok és szépen bemelegítettek a Weddinges fiúkkal. Óriási circlepit és mosh ment a Szomorú Szamuráj és társai alatt. A számok között pedig mini stand-upolással szórakoztatta az egybegyűlteket a selymes hangú frontember. A buli végén kicsi a rakás, majd a mi voltunk az „Iron Maiden Mosonmagyaróvárról” elköszönés és csókolom.
Nekem ezután alapozás következett, szóval a következő buli már a 20 órás Gutalax, ami már-már sajnos divat goregrind bandává nőtte ki magát a fekálcentrikusságával és a wc papírdobálós koncertjeivel. A Gutaloxot már mindenki ismeri és az is szereti, aki alapvetően nem hallgat grindcore, vagy goregrindot. Szépen össze is gyűlt a közönség az Aréna Színpadon, akkora tömegnyomor volt, hogy ez volt a leglátogatottabb sátras koncert az egész fesztiválon. Az emberek estek keltek, ahogy ment a röfögés és a táncolós grind. Wall of death, hogy még jobban szétpaszírozódjon mindenki, bár nem baleset nem történhetett, mert ha elvágódtál, akkor tuti puhára estél a széthajigált szupermárketnyi budipapír miatt.
A Venom a heavy metal sötét királya, az extrém bandák nagyapja. Sajnos az évek során szétszakadtak és az eredeti felállásból Cronos (ének, bassz) maradt a sima Venomban felfogadott zenészekkel, míg Mantas (gitár) és Abaddon (dob) pedig megcsinálta a Venom Inc.-t a későbbi frontember Demolition Man vezetésével. Abaddon helyett viszont már War Machine ül az üstök mögött és azt kell, hogy mondjam a Maratonos bulit mondhatni ő vitte a cingéppuskájával.
Brutális játéka óriási adrenalintornádóként sepert végig a koncerten, persze ehhez az kellett, hogy a veteránok a régi klasszikusokat idézzék meg. Demolition Man üvöltött a Lemmy-sen felaggatott, föntről támadó mikrofonba, míg Mantas – bár eléggé alulkevert és halk – gitárjátéka szétszedte az embereket. Nekem is elszállt az agyam a Live Like An Angel Die Like A Devil alatt, majd jobban szétnyomott a tesztoszteron a Black Metal, Bloodlust és a Witching Hour alatt, úgyhogy előszeretettel nyomtam egy body surföt a szerencsétlen emberek feje fölött. Nekem ez volt a legenergikusabb, legrégisulisabb és legjobban megmozgató buli a fesztivál alatt, szóval le a kalappal az öregek előtt!
A péntek headlinerere az ukrán női frontemberes Jinjer, akik az elmúlt években óriási népszerűségre tettek szert. A jól bevált recept működik – egy jó nő hozza a brutális vokált a színpadon, cukkolja a fiúkat selymes hangján, így nagyjából az összes haverom csepeg érte. Persze a zene is fontos, de valahogy úgy érzem Tatjana nélkül nem tartanának itt. Az Arch Enemy-s Alissát viszont megette reggelire azt kell, hogy mondjam. Amikor az Amorphis előtt játszottak januárban, akkor egyáltalán nem jött át a történet, most viszont úgy szólt – mind a hölgy, mind a fiúk – hogy kellemesen csalódtam. Bár nem lesz az én zeném soha, azt ki kell jelentenem, hogy a maguk műfajában az egyik legállatabb zenekar jelenleg. A régi számok jó tuskók, az újak pedig djentes/modern metalos HC fúzió.
Van egy kollégám, aki szerint a világ legjobb zenekara a Napalm Death. Én tudnék vele vitatkozni, de nem fogok, inkább felkértem, hogy meséljen ő nektek a buliról, hiszen az ő szemén keresztül biztos izgalmasabb képet fogtok kapni a koncertről. Íme tehát Csiga szavai:
„Habár elég erősnek ígérkezett az Aréna pénteki napja, "sajnos" csak #avilaglegjobbzenekaraanapalmdeath koncertjét láttam. Úgy volt, hogy a csütörtök estét Bécsben töltöm - szintén Napalm Death koncerten- de ez sajnos nem jött össze Rockmaratonos teendőim miatt, így még jobban vártam kedvenc zenekarom fellépését. Magáról a koncertről nem nagyon írnék, mindenki látta már legalább egyszer a grindcore keresztapákat. Annyit mondjuk megsúgok, hogy iszonyat jól szólt az egész koncert! Valljuk be, ez azért kurva ritka.
Meglepően jókedvűek voltak a tagok, Barney végig mosolygott, már amikor nem ordította le a fejünket. Délután érkezett a füles, hogy mindenképpen legyek ott, mert Barney-nak készül egy kis meglepetés a buli közben. Az ok egyébként az 50. születésnapja, amire a turnémenedzser és a szervezők egy kis vegán süteménnyel készültek, ami köré mécsesekből volt kirakva egy ötös és egy nulla. Na, az mennyi? 50!
Barney nagyon meglepődött, talán még könny is szökött a szemébe, de mivel grindcore és kemény legény, így az nem könny, hanem izzadság volt....
A legszebb az egészben, hogy Shane és Cooke konferálása után az egész sátor énekelte a happy birthday című klasszikust. Kurva nagy volt! Ezután tovább folytatódott a koncert és mi meg még jobban éreztük magunkat.
(Később szerencsém volt személyesen is felköszönteni kedvenc zenekarom énekesét. Majd egy gyors fotó az egész bandával, aláírás begyűjtése - ezúttal a zászlómra - és irány tovább az éjszakába. Köszönöm a segítséget Meli!)”
Jinjer és Soulfly fotók: Lányi Kristóf
Gutalax és Napalm Death fotók: Rockmaraton Facebook
